SPORT

DSC 0646

Tegnap délután a Nagyatád csapatával játszotta a Marcali VFC csapata a bajnokság 7. fordulójában a mérkőzését. Sajnos 1 góllal kikaptunk. Képek: Péter Csaba

 

Ifj. Kőrösi András:

 

"Az idei sorsolás érdekessége, hogy tavaly is egy Magyar Kupa mérkőzés után találkoztunk Nagyatáddal, csak akkor mi kerültünk országos főtáblára, most ellenfelünk. A két csapat más célokért küzd a bajnokságban, más lehetőségekkel rendelkezik, ez az egész első félidőben látszott. Ebben a játékrészben egy rutinos egyéni alakítás után szereztek vezetést a vendégek- mint később kiderült, ez volt az egyetlen találat. A mérkőzés utolsó felében kapujukhoz szorítottuk listavezető ellenfelünket, de sajnos nem sáfárkodtunk jól azzal a néhány helyzettel, amit kialakítottunk. Ennek ellenére úgy érzem, hogy nem lehet panasz a játékosaim teljesítményére, minden tőlük telhetőt megtettek. Ezzel a hozzáállással kell minden mérkőzésen játszanunk."

capture 20170924 041218

 

 

A galériához kattintson a képre!

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.