SPORT

fb3

Ma Dunaújvárosban jártak a marcali kézilabdás lányok és a felnőtt csapatunk győzött az ifi csapatunk döntetlent játszott. Gratulálok!

 

Duna-Pent NKSE – Marcali VSZSE NB2 női kézilabda 23-24 (10-11)

 

Góllövőink: Szabadi Szimonetta 7; Dombóvári Dóra 4, Kuti Melitta 4; Gaál Virág 3; Urbán Edina 3; Duzsik Nikolett 2; Borbély Lili 1.

 

Sziva-Balogh Piroska: Győzni mentünk ami sikerült. Az első félidőben fej-fej mellett haladtunk de mi vezettünk a végére. A második félidőben volt egy időszak amikor 5 góllal is vezettünk, de a hibáink miatt a házigazda visszajött a meccsbe. Szerencsére a végjátékban mi voltunk a jobbak. Szeretném megdicsérni és kiemelni Kuti Meli játékát! 4 góllal járult hozzá a győzelmünkhöz.

 

Duna-Pent NKSE - Marcali VSZSE ifi 27-27 (12-10)

 

Szántó Angéla: Csapatom ezen a délutánon is nagyszerű mérkőzést produkált, a végjátékban ismét helyén volt a szívünk, nem remegett meg a kezünk. Ellenfelünk végig vezetett a mérkőzés során, a második félidő közepén még 4 góllal mentek.

 

Folyamatosan hátrányban játszani nagy energiát emészt fel, ráadásul két alkalommal több, mint egy percig kettős emberhátrányban kézilabdáztunk (összesen 11 kiállításunk volt). Végig az volt az érzésem, mindennek ellenére, hogy mi itt ma nem veszíthetünk.

 

Még akkor is így gondoltam, amikor 1 perccel a vége előtt kettővel vezetett a Dunaújváros. Ebben az egy percben nagyon jól védekeztünk, s mikor először megszereztük a labdát és Zsófi belőtte a helyzetét kb. 30 másodperc volt hátra, de még egy góllal jobb volt ellenfelünk. Aztán ismét megszereztük a labdát, Bori indította Melit (a labdaátvételkor 5 másodperc volt hátra), Meli pedig belőtte ziccerét, s amikor megszólalt a duda a táblán 27-27 állt.

 

Ma ismét olyat nyújtott a csapat, mind a pályán levők, illetve a kispadon helyet foglalók, hogy megsüvegelendő. Minden játékosom dicséretet érdemel!

 

Gratulálok a csapatnak a mai teljesítményhez!

 

Sajnos a mai góllövőket csak felsorolni tudom, ugyanis a játékosok által lőtt gólok száma számunkra is rejtély, mivel a jegyzőkönyvben olyan játékosok neve mellett is áll gól, akik nem léptek pályára. A névsor: Pfluger Amelita, Megyeri Zsófia, Kuti Melitta, Borbély Bori, Gaál Virág, Németh Zsóka, Horváth Brigitta.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.