SPORT

IMG 9541

Sikerült újra nagyot alkotni az U-13-as gyermekbajnokság szervezőinek. Siófokon a marcali lányoknak, a mai program beosztása alapján az első mérkőzést kellett játszani a hazai csapat, Siófok KTC KFT ellen.

 

A kilenc órai mérkőzés kezdés, az óraátállítás láthatólag próbára tette a fiatalok „ásító izmait”. Megjegyzem a földvári, zamárdi leányokból álló másik siófoki csapat a második mérkőzést játszhatta. Csapatunk fele betegen, vagy sérüléséből éppen felépülve lépett pályára Siófok ellen. A kezdeti bizonytalanság után, egy-két egyértelműen artikulált biztató szó hatására megváltozott a játék képe. A mérkőzésen végig vezetve, nagyon elfáradva döntetlent értünk el, melynek elsősorban a hazai csapat örülhetett. Egy órás pihenés után a nagykanizsai lányok lelkes csapatával mérkőztünk meg, mely fölényes Marcali győzelemmel zárult.

 

A bajnokság második részében már egyértelműen látszik, hogy a 15 csapatos mezőnyből Pécs, Mohács, Siófok, Zalaszentgrót, és Marcali csapata kiemelkedik. Reményeim szerint ez a tendencia a jövőben folytatódni fog.

 

Megemelem kalapom a lányok előtt, a betegeknek, sérülteknek gyors gyógyulást, felépülést kívánok! Köszönöm a csapatot elkísérő szülők szurkolását, támogatását!

 

Eredmények:

 

Siófok KTC KFT-Marcali VSZSE 21:21
Nagykanizsa Tungsram-Marcali VSZSE 15:25

 

A csapatot ma Benkő Szonja, Fehér Veronika, Gulyás Vivien, Haág Hermina, Komlódi Hanna, Mihálkovics Réka, Rigó Diana, Szabó Emese, Tomisa Sára alkották.

 

Képek: Csere Judit

 

A galériához kattintson a képre!

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.