83293516 127669064 lead

A hagyományokhoz híven idén is Balatonföldvár adott otthont a megye egyik legrangosabb rendezvényének. Kilenc kéthelyi diák indult a versenyen és hét főnek akasztottak a nyakába aranyérmet.

 

 

Fekete Luca felsős leányoknál, Pálfi Péter és Pálfi Gergő a középiskolás mezőnyben lettek bajnokok. Tamás Bálint alsós fiúknál lett első.

 

A kéthelyi felsős fiú csapat egyedi teljesítményt produkált. A négy táblás versenyen három fővel sikerült a legjobbnak bizonyulnia. A leány szerepeltetése a fiúknál nem helyi találmány , de már több alkalommal is sikerrel járt a kéthelyi csapatoknál. Most viszont a Takács Dominik, Kovács Dorina és Csegzi Milán trió nyerte meg a csoportját! A verseny bajnokai indulhatnak az Országos Diákolimpián.

 

Természetesen öröm Takács Soma ezüstérmes eredménye is a felsős diákoknál .Takács András középiskolai csapatában jól helyt állt az első táblán, de csapattársainak erős volt a mezőny.

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.