SPORT

10309646 634933556575632 5577834570169773974 n

Szombaton az ország egyik legnagyobb kerékpáros rendezvénye lesz látható a Balaton körül. A Tour de Pelso. Marcali várost 2014. évben 6 versenyző fogja képviselni e rangos viadalon, amelynek távja 203 Km.

Bajnok Eszti Ikarusz

Bajnok Eszter a hétvégén, Budapesten az Ikarus pályán, az 2014. Évi Diákolimpia Országos Döntő V-VI. Korcsoportban két aranyérmet nyert! Távolugrásban 5,92 m, hármasugrásban 12,22 méter az eredménye! Gratulálunk!

a003

A két sportnak látszólag nem sok köze van egymáshoz. Május 24-én Budapesten viszont a találkoztak a streetball kedvelők és a harcművészek egy közös program keretében.

140524-do-selejtezo 2

2014. május 24-én rendezték meg a KDR Suli Íjász Bajnokság, Diákolimpia selejtezőjét amelyen József Ricsi is részt vett.

Fanni Barni Julcsi

Szombaton rendezték a Nyugat-Dunántúli Régió Bajnokság III. fordulóját Szombathelyen. A versenyen részt vettek a Marcali úszók is.

Palya 05.25. 092

2014. május 25-én vasárnap folytatódott a Boronkai Hagyományőrző és Íjász Egyesület valamint a SegŐsdi Hagyományőrző és Íjász Egyesület szervezésében megrendezett Dél-Dunántúli Regionális Terem- és Pályaíjász kupa, melynek második állomása volt a hétvégi verseny.

labdarugohirek

A hetedik helyen zárta a 28. fordulót a Marcali VFC felnőtt labdarúgó csapata. Az U21 egy pontra megközelítette a Kiskorpádot a győzelmével. De a Nagyberki-Kiskorpád elmaradt a 27. fordulóban, tehát az az eredmény hiányzik.

Izsak Balint

Május 24. Budapest, MAX 2014. „Történelmet" írhattunk... Izsák Bálint az MVSZSE Küzdősport Szakosztályának sportolója első alkalommal lépett „ketrecbe".

Kép 032

Tegnap Tolnán mérkőztek az ERIMA Országos Gyermekbajnokság fordulójában a Marcali VSZSE U12 korosztályos lányai.

labdarugohirek

Papírforma eredmény született, egy középmezőnyben „bukdácsoló" csapat veszített a bajnokaspiráns ellen, idegenben.

labdarugohirek

A felsőházi rangadón csak egy pontot sikerült elhozni a Nagybajom otthonából az U21 –es csapatunknak.

DSC 3060

Ma rendezik meg a Dél-Dunántúli Régió Minősítő Pályaíjász Verseny második fordulóját Marcaliban a Kozma Andor utcai sporttelepen. 68 íjász versenyez, eredmények és további fotók majd holnap!

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.