VÁROSUNK

gyota 0613

Szombaton Szezonnyitó tekeversennyel kezdődött a gyótai nyár.


I. helyezett Palacskó Lajos
II. helyezett Bubreg Sándor
III. helyezett Pintér Tibor lett.

Amíg a felnőttek tekéztek, addig a gyerekeknek mini tekeversenyt rendeztünk, majd ugrókötelezésben versenyezhettek, valamint szappanbuborékot fújhattak. A legügyesebb buborék a májusfa tetejéig is felért.

Közben jó étvággyal fogyasztották el a mangalica zsíros kenyeret. Köszönöm a vidám délután lebonyolításában nyújtott segítséget Molnár Gáborné Szilviának és Kozári Emesének. Nélkülük nem érezhették volna ilyen jól magukat a jelenlévők.

Fazekas József élőzenével csinált jó hangulatot a májusfakitáncolásához. Pintér Tibor közreműködésével a májusfát sikerült úgy ledönteni, hogy az állításkor felrakott üvegeket épen maradtak. A tánc sötétedésig folytatódott.

A következő program vasárnap június 22-én lesz Gyótán, amikor a városi Kultúrház programjához csatlakozunk a Szent Iván napjával kapcsolatban. Lesz tűzugrás, gyalogtúra Marcaliból, tekeverseny 10:00 órakor 11:00 órakor pedig Bartokos Tamásék a megszokott magasszínvonalon fognak színdarabot előadni. Utána programon résztvevőket ebéddel várjuk.

Tehát mindenkit szeretettel várunk Gyótára.

Kissné Molnár Ágnes


Simple Picture Slideshow:
Could not find folder /home/httpd/www/marcaliportal.hu/html/galeriak/2014/2014-06-16-04-54-02

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.