DSCF2249

Mi, negyedikesek, a múlt héten vehettünk részt erdei iskola programon a TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0606 „Innováció Marcali általános iskoláiban" projekt keretében.

Marcaliból indulva Nagycenken fékeztünk le. A Széchenyi Kastélyt és Emlékmúzeumot néztük meg, majd elsétáltunk a Széchenyi Mauzóleumba, ahol a szűk lépcsőn lejutva a sírkamrában nézhettünk körül. Folytatva utunkat eljutottunk Sopronba.

Lakhelyünk a festői Brennbergi völgy ölelésében elterülő Gyermek és Ifjúsági Tábor volt. A szállás mellett csobogó kis patak állandó hangulatot adott a reggeleinknek és az estéinknek. Napközben változatos programokon vehettünk részt. Sétahajókáztunk Fertőrákosról indulva a magyar és az osztrák Fertő tavi területen, érintve a B 0 pontot, a volt határkövet a tavon. Átcsusszantunk Ausztriába, hogy rácsodálkozhassunk a Mörbischi vízi színpadra és a hajóról gyönyörködhessünk a tó élővilágában.

Délután a hőség elől a Lővérek lábánál fekvő kellemes ligetes, fákkal árnyékolt Lővér strandon és Csík Ferenc olimpiai bajnokúszó nevét viselő uszodában hűsítettük magunkat. A legszuperebb a szivárványcsúszda volt.

Városnéző vonatoztunk Sopronban. A hangszórókon keresztül kaptunk ismertetést, a városról, helyzetéről, specialitásairól. Mindeközben a panorámás nyitott kocsikból fotózhattunk és gyönyörködhettünk a hangulatos utcákban és műemlékekben. A Tűztorony, a Fő tér, a Várkerület, a szabadon álló városfalak, a Lőverek és még számtalan látnivaló tette különlegessé utazásunkat. Végállomásunk az osztrák eredetű Harrer cukrászdinasztia Csokoládéműhelye és Cukrászdája volt. Itt egy csokoládékóstolón trüffelgolyós gyerekpezsgőt kortyolva érdekes kisfilmet láttunk a csokoládékészítésről. Rengeteg féle csokit kóstoltunk, - amennyi belénk fért -, és csoki szökőkútba mártott gyümölcsöket ízleltünk, csoki italt ittunk.

Másnap a Soproni-hegység egyik legszebb részét barangoltuk be eljutva a Tolvaj-árokhoz. Jó darabig a patak folyását követve a természeti ösvényen haladtunk. Az esőzések miatti kitérőnk jókora erőpróbát jelentett nekünk, a patakot többször átugorva, csúszós köveken lépkedve, kidőlt fákon átmászva vagy éppen alattuk átbújva vezetett utunk. Néhány meredek lejtőn felkapaszkodva hagytuk el a völgyet.

Megismerkedtünk az erdő egyik legérdekesebb lakójával, a fekete-sárga farkos kétéltű, a foltos szalamandra picinyével. Rengeteget játszottunk, volt számháború is. Utolsó este a tábortűz fényénél adtuk elő szobánként bemutatkozó műsorunkat, majd vonatoztunk és "sódereztünk". A hazaindulás előtt még bobon siklottunk a Soproni hegyről a völgybe 750 m-en keresztül, kanyargó pályákon. Az erdei iskoláról, az élményekről naplót vezetett minden táborlakó.

Felejthetetlen volt!


Simple Picture Slideshow:
Could not find folder /home/httpd/www/marcaliportal.hu/html/galeriak/2014/2014-06-21-19-27-25

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.