VÁROSUNK

bringas head

A Támop 3.1.4 pályázat keretében Zamárdiban töltöttünk 5 gyönyörű kerékpáros napot. A tábor célja a természetben űzhető sportok, kiemelten a kerékpározás megismertetése, megszerettetése valamint a tanulók fizikai aktivitásra, sportos életmódra ösztönzése.

Ennek tükrében csomagjainknak búcsút intve a jó idő és a kitűzött cél által hajtva a Balaton partján végigtekerve tettük meg az első nap 70 kilométerét. Délután jóleső fürdőzéssel pihentük ki az út fáradalmait.

A második és harmadik napon (60 km) kerékpároztunk a Sió-csatorna mentén és a kőröshegyi völgyhíd alatt, gyalogtúráztunk a Zamárdi kilátóhoz ahonnét gyönyörű panoráma tárult elénk és keresztbe-kasul végigmásztuk-csúsztuk a Zamárdi kalandpark felejthetetlen élményt nyújtó akadályait is.

A negyedik napon rövid kompozás után körbetekertük a Balaton északi öblét Tihanytól-Szántódig (táv80km) közben pihenésképpen boboztunk a balatonfűzfői kalandparkban majd esti balatoni fürdéssel zártuk a napot Zamárdiban.

Az utolsó napon már kissé fáradtan, de törve nem teljesítettük két keréken a hazaút kilométereit. A tábor nagyon jó hangulatban telt, rengeteg élményt szereztünk és a kitűzött célunk a kerékpározás megszerettetése is teljesült az összesen megtett 300 kilométer megtételével.


Simple Picture Slideshow:
Could not find folder /home/httpd/www/marcaliportal.hu/html/galeriak/2014/2014-06-25-17-34-39

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.