VÁROSUNK

Karitász14 075

Rózsával és kenyérrel vonultak be, ma a reggeli szentmisén a plébániatemplomban a gyermekek. Szent Erzsébetre emlékeztek, a Katolikus Karitász védőszentjére, akinek a kötényében a kenyér rózsává változott.

Aszentmisén Kozma Krisztián elmondta Szent-Gály Kata Erzsébet című versét, majd Iván atya arról beszélt, hogy Erzsébet nem tett mást mint komolyan vette Jézus üzenetét: a szeretet parancsáról.

A hívek perselyadományukban a szegények részére adakoztak, mely összegből a marcali Karitász szervezet karácsonyra készít csomagokat nehézsorsú gyermekek részére. Az ünnepségre a Balaton kenyérgyár erre az ünnepre adott ajándékát: a 30 kg kenyeret is megáldották és szentmise után a legszegényebbeknek elvitték.

A szentmise végén került sor az eredményhirdetésre, az október hónapban meghirdetett rajz és fotópályázatok nyertesei vehették át jutalmukat (közülük többen ma este a Boldog Gizella templomban kaják meg jutalmukat)

Rajzban alsós kategória:

1. Tóth Eszter. 4. o.

2. Szabó Emese 2. o.

3. Mohari Zsanett 1. o.

Felsős kategória:

1. Elek Zsófia 5. o.

2. Hosszú Fanni 7. o.

3. Ámmer Fanni 7. o.

Fotópályázat eredményei:

1. Szaka Zsolt

2. Fülöp Csenge

3. Vass Andrea

Különdíj: Markovics Jánosné

Még egy csodálatos dologra került sor: Szekeres István és felesége Fazekas Margit 60.házasságkötési évfordulóján (gyémántmenyegző) az egész templomi közösség áldását kapta.

Karitasz-001
Karitasz-002
Karitasz-003
Karitasz-004
Karitasz-005
Karitasz-006
Karitasz-007
Karitasz-008
Karitasz-009
Karitasz-010
Karitasz-011
Karitasz-012
Karitasz-013
Karitasz-014
Karitasz-015
Karitasz-016
Karitasz-017
Karitasz-018
Karitasz-019
Karitasz-020
Karitasz-021
Karitasz-022
Karitasz-023
Karitasz-024
Karitasz-025
Karitasz-026
Karitasz-027
Karitasz-028
Karitasz-029
Karitasz-030
Karitasz-031
Karitasz-032
Karitasz-033
Karitasz-034
Karitasz-035
Karitasz-036
Karitasz-037
Karitasz-038
Karitasz-039
Karitasz-040
Karitasz-041
Karitasz-042
Karitasz-043
Karitasz-044
Karitasz-045
Karitasz-046
Karitasz-047
Karitasz-048
Karitasz-049
Karitasz-050
Karitasz-051
Karitasz-052
01/52 
start stop bwd fwd

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.