VÁROSUNK

2015.01.19.11

2015. január 19-én a hévízi Városi Könyvtár meghívására a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület legújabb kötetét mutatták be a szerzők.

A „19-esek voltunk, hát ki kellett bírnunk!" Varga József mesztegnyői főhadnagy első világháborús naplója című könyvet Varga Imre, az egykori katonatiszt unokaöccse, a Hévízen élő nyugdíjas tanár sok évi munkával dolgozta fel és rendszerezte. Előadásában a család történetét elevenítette fel vetített képes formában a korabeli levelezőlapok, levelek és fényképek alapján.

Az Ipartestület elnöke, Szaka Zsolt az egyesület rövid történetét, szerepét és az eddig megjelentetett kiadványokat ismertette meg a nagyszámú érdeklődővel. A rendezvényre Varga Imre tanár úr pedagógus kollégái és ismerősei közül is sokan eljöttek.

A kötet főszerkesztője Kiss Kálmán, pedig a Nagy háború előzményeivel és a könyv néhány érdekesebb részletével kívánta a jelenlévők figyelmét felhívni a kiadványra.

A korabeli hangulatról ez alkalommal is Pintér József népi citerás gondoskodott, aki a XX. század elejének dalait elevenítette fel a jelenlévők nagy örömére.

Az eddig még nem publikált források megjelentetését a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta.

Fotók: Szaka Zsolt és KK.
Tudósítás még rólunk: https://zaol.hu/heviz/a-vilaghaboru-katonaja-1673468

2015.01.19.1
2015.01.19.10
2015.01.19.11
2015.01.19.2
2015.01.19.3
2015.01.19.4
2015.01.19.5
2015.01.19.6
2015.01.19.7
2015.01.19.8
2015.01.19.9
01/11 
start stop bwd fwd

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.