2015. május 31. és június 5. közt közel 40 diák vett részt a Noszlopy és a Mikszáth iskolákból az első, német nyelvterületre szervezett tanulmányúton. Az oberlandi kempingben laktunk, innen mentünk minden nap kirándulni. 
 
Túrákat szerveztünk először Tirol, majd Ausztria legnagyobb vízeséseihez, kétszer is felmentünk közel 2700 méter magasra, az Edelweiss-csúcsra és a Stubai- gleccserhez, ahol a síelők közt vidáman hógolyóztunk,  szemtől-szemben álltunk Ausztria legmagasabb hegycsúcsával, a Grossglocknerrel, sétáltunk a Kitzlochklamm- szurdokvölgyben.
 
A földrajzi és természettudományi ismereteink mellett történelmi tudásunk is bővült.  Ötziről, az 5300 éves jégbefagyott emberről elnevezett falucskában képet kaphattunk arról, hogyan éltek az őskorban az emberek, hogyan játszottak az akkor élt gyerekek, milyen növényeket termesztettek, milyen állataik voltak, hogy nézett ki a falu, mire szolgált egy-egy épület. Németországban meglátogattuk
 
 II.Lajos bajor király – a Walt Disney filmekből már ismert - neuschwansteini kastélyát, ami csodálatos környezetben, hegyek és tavak közt épült. Nem maradtak el a városlátogatások sem. Innsbruckba és Zell am See-be kirándultunk és tekintettük meg nevezetességeiket.  Az innsbrucki állatkertben az Alpok állatvilágával ismerkedhettünk meg. Többek közt mormoták, hegyi kecskék, medvék élnek itt.  
 
Az Ausztriában és Németországban eltöltött néhány nap során idegen nyelvi ismereteink is bővültek. Kipróbálhattunk, hogy német anyanyelvi környezetben hogyan tudjuk hasznosítani az idegen nyelvi órákon tanultakat. Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat, kellemes élményekkel gazdagodva tértünk haza. 
(Képek: Dr. Kopári László)
 
tirol 01
tirol_07
tirol_10
tirol_12
tirol_13
tirol_16
tirol_18
tirol_22
tirol_24
tirol_39
tirol_45
tirol_47
tirol_48
tirol_54
tirol_55
tirol_57
tirol_61
tirol_62
01/18 
start stop bwd fwd
 
Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.
 

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.