VÁROSUNK

2019 07 08 14 hittantábor 022 lead

2019.07.05-én az Esztergomból érkező Missziós Kereszt előtt hódoltak, imaórát tartottak és dicsőítő énekeket zengtek az Úrnak a Marcali hittantáboros gyerekek. Az imaórában ismertették a kereszten lévő szentek életét és ereklyéit.

 

A táborban segítők feltöltődésére szombaton csapatépítő kirándulást szerveztek a Szentgyörgyi hegyre és Balatonmáriára. Vasárnap a tábort közös szentmisével nyitották meg, melyet Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános úr celebrált. Hétfőn hatalmas gyerekzsivajra ébredt az X-ház, 50 fővel.

 

A reggelt ismerkedő és körjátékokkal kezdték a csoportok. A tábor témája a Missziós Kereszt volt S annak szentjei és ereklyéi. Az első nap Pozsonyi Anna tartott bemutatót a Kereszt történetéről és felépítésének hátteréről. A gyerekek minden egyes nap csoportokban az aznapi előadáshoz kapcsolódóan dolgozták fel a témát, játékos formában, például: színdarab, pantomim, faliújság és rejtvény, gyurma és csasztuska, vers és báb, melyek végül bemutatásra kerültek.

 

Kedden reggeli tornával kezdték a napot Balogh Viktória vezetésével, majd a tízórai után kigyalogoltak a Boldog Gizella templomhoz. Ott hallhattak érdekesebbnél érdekesebb történeteket Szent Istvánról és Boldog Gizelláról, amelyeket Szakmári Eszter, Bojtorné Király Márta valamint Gálné Végh Edit ismertetett.

 

Szerdán kirándultak Somogyvárt érintve Desedára, a tóhoz ahol nem csak annak szépsége, hanem a vízparti kiállítás érdekessége is vonzódta a gyerekeket. Innen Szennára a falumúzeumba utaztak ahol ismeretet szerezhettek a régi időkről és a népi hagyományokról. A skanzen területén kenyérlángossal és frissítő házi szörppel kedveskedtek a házigazdák. Megtekinthettek a régi portákat annak elrendezéseit és a Református templomot. Utazásunk következő helyszíne a Kaposvári Nagyboldogasszony Székesegyház volt ahol Pisztora Ferenc káplán fogadta őket újmisés áldásával. Útjuk fénypontja a Püspökségre vezetett ahol Varga László megyés püspök várta őket. Elmesélte, hogy hogyan lett püspök és hogy mitől püspök a püspök. A napot fagyizással zárták a sétálóutcán.

 

Csütörtökön délelőtt Mód Lászlóné egy kis népmesével egybeszőve néptánc órát tartott nekik. A mulatság után Puska Erzsébet nővér Szent Erzsébetről és csodáiról mutatott be prezentációt. Délutántól sor került nemezelésre is Gálné Végh Edit jóvoltából. Pénteken Galambos Ferenc atya tartott játékos előadást Szent Lászlóról majd ezt követően egy íjászbemutatót ahol a gyerekek is kipróbálhatták tehetségüket. Délután ráhangolódtak a tábortűzre, a csapatoknak bemutatkozó csasztuskát kellett írniuk. 5 órakor kezdődött el a szülőknek való bemutatkozás csasztuska, vers, tánc és fényképes diavetítés összegzésében hogy mi is történt a héten. Ez után közös palacsinta evés vette kezdetét. Majd a tábortűz megrakása után elkezdődött a szalonna, virsli, pillecukor sütögetése. A vacsora után sorverseny vette kezdetét ahol a gyerekek szüleikkel párban két csoportban versengtek anyukák kontra apukák felosztásban. Az este vége felé a beszélgetésé és a társalgásé volt a főszerep.

 

Vasárnap a reggeli misén köszönték meg a táborozók Istennek a tábor élményeit.

 

Köszönjük szépen az áldozatos munkájukat a hitoktatóknak, támogatóknak, szülőknek, segítőknek!

 

Hitoktatók: Bojtorné Király Márta, Dr. Gyulainé Domján Zsuzsanna, Tombor Erzsébet

 

Felnőtt segítők: Pozsonyi Anna, Fülöp Csenge, Szakmári Eszter, Döbrei Sándorné, Csima Nándorné, Molnárné Mária

 

Segítők: Bojtor Norbert, Kovács Emese, Benkő Szonja, Kollár Orsolya, Tóth Alexandra, Besenczki Titanilla, Girikter Tamara, Elek Zsófia, Orbán Tamara, Szanyi Flóra, Térdig Viktória, Tóth Eszter

 

Jövőre találkozunk!

 

Írta: Tóth Eszter Ágnes
Fotók: Kollár Orsolya

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.