DSC03337

A Noszlopy utcai Idősek Otthona 1989-ben kezdte meg működését, mint szállást biztosító Idősek Klubja. Vagyis ettől az évtől nem csak nappali ellátást lehetett igénybe venni Marcaliban, hanem már bent lakásos ellátást is.

 

 

A klubellátás és az Idősek Otthona ma is jól megfér egymás mellett. Az ellátásokat igénybe vevők számára színesebbek a mindennapok a közösen megélt programok, események kapcsán. (bővebb info az ellátásokról: www.szocialiskozpont.hu oldalon)

 

Az eltelt 30 év alatt sok változás ment végbe, akár az épület 2 alkalommal történt bővítését nézzük, akár a kollégák, lakók személyében történt változásokat. Az intézmény bővítése, fejlesztése, a szakmai munka kiteljesedése nem csak a módosuló jogszabályok eredménye, hanem személyüknek, munkásságuknak is köszönhető. Hálával és szeretettel gondolunk elődeinkre, valamennyi elhunyt lakónkra, és hozzátartozóikra!

 

A jubileumi születésnap alkalmából díszbe öltöztettük szívünket és az intézményt is. Együtt ünnepeltünk ez alkalomból meghívott vendégeinkkel: Hartal Katalin igazgatóval, dr. Sütő László Társulási Tanács elnök úrral (fenntartó képviseletében), Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános úrral, Varga Zoltán úrral, a településrész önkormányzati képviselőjével, a civil szervezetek közül a Mozgáskorlátozottak Marcali Csoportja képviseletében Salamon Györgynével, valamint Vass Jánosnéval, aki az intézmény Érdekképviseleti Fórumának tagja.

 

A köszöntők után Iván atyával énekeltünk egyházi énekeket, megáldotta intézményünk lakóit, dolgozóit, az Úr áldását kérte további munkánkra.

 

Az ünnepi torta elfogyasztása előtt pezsgővel koccintottunk, hogy az elkövetkező években is sikeres maradjon az együttműködés szűkebb és tágabb környezetünkkel. 

 

"Olyan jó, de mond, mit ér az ünnep?"- énekli Zorán. Én már megfejtettem: kimondva vagy kimondatlanul, de megállunk és értékelünk. Összegzünk. Számba vesszük, mit értünk el, mit szeretnénk még elérni. 

gyertya elfújás

Most is ezt tettük. Jó érzéssel, egymásra hangolódva,meghatottan.

 

Mi az, ami nem változott 30 év alatt sem? Az eszmeiség. Ahogy Kazinczy Ferenc mondta:

 

"Jót tenni jó! Ebben áll a nagy titok!"

 

Köszönöm lakóink, klubtagjaink és valamennyi kollégám munkáját, hozzáállását, mellyel nem csak az ünnep napját tették szebbé, hanem az intézmény életét határozzák meg!”

 

A galériához kattintson a képre!

 

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.