varoshaza 2

Ismereteim szerint Marcaliban továbbra sincs koronavírussal fertőzött beteg. Az egyetemek által kezdeményezett teszt sikeresen lezajlott városunkban. Eztúton is köszönöm a résztvevőknek, hogy a vizsgálaton megjelentek.

 

 

Jelenleg 17-en vannak kötelező házi karanténban. Eddig összesen ez 91 főt érintett.

 

Az Idősek Otthonára vonatkozó korlátozó intézkedéseimet továbbra is fenntartom. Az óvodákat, bölcsődét Marcaliban nem zártuk be, azok folyamatosan működtek és működni fognak. Kérem azokat, akik igénybe kívánják venni a szolgáltatást, minden héten pénteken 12.00 óráig az intézményvezetők felé jelezzék azt. Bármikor bővíteni tudjuk az ellátási kapacitást akár 100%-ig is, vagyis visszaállhat a járvány előtti állapot.

 

A strand megnyitását, összhangban az operatív törzs ajánlásával június elején tervezzük.

 

A piac ezen a héten korlátozott rendben működött. Jövő hét elején döntök arról, kikérve az érintettek véleményét, hogy megszokott üzemmódban nyisson ki a piac. Tervezem a kulturális intézmények fokozatos megnyitását is. Tekintettel arra is, hogy megkezdjük a nyári táborok szervezését.

 

Ezúton is megköszönöm az önkormányzat és intézményei valamennyi dolgozójának segítséget, amelyet munkánkhoz nyújtottak, a város polgárainak pedig, hogy segítik egymást, figyelnek egymásra és a lazítások ellenére valamennyiünk érdekében betartják a szabályokat.

 

Tisztelettel:

 

Dr. Sütő László
Polgármester

 

 

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.