VÁROSUNK

cats0516

A Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség (FÉBÉSZ) az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával pályázatot hirdetett „Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” címet elnyert, vagy erre irányuló pályázatot benyújtani szándékozó közoktatási intézmények diákjai számára.

 

 

A pályázat címe: Innováció a fogyasztóvédelemben – a tudatos fogyasztóvá válás útjai

 

Iskolánk három csapattal indult el az országos megmérettetésen. Három csapatunkból kettő, az ESZK és az ŐK bejutott az ország 15 legjobbjába és a döntőbe.

 

A pályázat célja, hogy a programhoz csatlakozó iskolák diákjai pályamunkáik útján bemutathassák, milyen módon képzelik el az innovációt a fogyasztóvédelemben, mire kell készülnie a fogyasztóvédelemnek a jövőben (10-20 év múlva), figyelembe véve a fogyasztói szokások változását.

 

Gratulálunk a versenyzőknek és további sikeres felkészülést kívánunk!

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Lergel

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.