VÁROSUNK

24 logo

Mivel a járványveszély mértéke érdemben csökkent, az óvodák és a bölcsődék vidéken május 25-étől, Budapesten június 2-ától visszatérnek a normális működési rendhez – jelentette be Maruzsa Zoltán államtitkár.

 

 

Az intézmények a nyáron is csak legfeljebb két hétre állhatnak le, erre azért van szükség, mert a szülők szabadsága sok esetben elfogyott.

 

A digitális munkarend az iskolákban jól működik, ezért a tanév végéig, június 15-éig érvényben marad – közölte a köznevelésért felelős államtitkár. Ugyanakkor június 2-ától engedélyezik a tanárok és a diákok találkozását az iskolákban, így lehetőség lesz kiscsoportos konzultációra és egyéni felkészítésre, a lemaradók felzárkóztatásra.

 

Június 2-ától változik a gyermekfelügyelet rendje is: nemcsak a kijelölt intézményekben, hanem minden iskolában gondoskodni kell a diákok felügyeletéről. A gyermekfelügyeleti rend fenntartását június 26-áig kérik az iskoláktól, addig biztosítják a szokásos étkezést is. A nyári táborokról még folynak az egyeztetések.

 

Hagyományos tanévzáró ünnepségek, ballagások nem lesznek, de „átgondoltan, kevesebb résztvevővel, akár az adott osztályok számára, a hagyományostól eltérő, az egy idejű tömeges jelenlétet mellőző módon” ezek megszervezés is lehetséges, és a bizonyítványok is hasonlóképpen kéri kiosztani a kormány.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Lergel

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.