VÁROSUNK

DSCN5141

Az EFOP-3.9.2-16-2017-00014-es számú pályázat keretében, Marcali Város Önkormányzata valamint a Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ ingyenes nyári napközis táborának 6. turnusa zajlott a héten.

 

 

Szabó Judit és Csutora Éva táborvezetők által a gyerekek különböző papírtechnikákkal ismerkedhettek meg, illetve kreatív foglalkozásokon, játékos vetélkedőkön vehettek részt. A táborba ellátogattak a Marcali Rendőrkapitányság szakemberei, akik hasznos tanácsokkal, interaktív baleset,- és bűnmegelőzési foglalkozással, rendőrségi eszközök bemutatásával keltették fel a gyermekek figyelmét.

 

A csuhézás művészetét Samuné Bogyó Hajnalka mutatta be, mely foglalkozáson ismét csodaszép alkotások készültek. A változékony időjárás ellenére népszerű volt a játszóterezés, focizás, homokozás és a fagyizás sem maradt el.

 

Kettő alkalommal mozizhatott is a csoport a Berzsenyi Dániel Városi Könyvtárban, valamint a Kulturális Korzó mozitermében. A színes programokban bővelkedő hét zárásaként örömmel vették birtokba a MarcLali Játékkuckót a gyerekek.

 

Az 5 nap során új barátságok is köttettek, mindenki nagyszerű élményekkel, életre szóló emlékekkel gazdagodott.

 

Kép: Szován-Kutor Györgyi

 

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

A galériához kattintson a képre!

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.