VÁROSUNK

noszlopy iskola

A Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában, ahogy az országban mindenhol, a mai napon tesztelték a pedagógusokat és a pedagógia asszisztenseket az új koronavírus-fertőzésre. A Mikszáth Iskolában és a Zeneiskolában minden vizsgálat negatív eredményt adott.

 

 

A Noszlopy Iskolában a covid gyorstesztek eredménye több dolgozónál pozitív lett. Az érintett kollégák a fertőzés kimutatása után azonnal hazamentek, gyerekek között már nem voltak. Az orvosi vizsgálat után az eredményekről tájékoztattuk a Kormányhivatal Népegészségügyi Osztályát, ahol elkezdődött – és holnap délelőtt fog lezárulni - a kontaktkutatás.

 

Az eddigi kapcsolatkeresés eredményeként holnap reggel már nem jöhetnek iskolába az 1 c osztályos (kivéve, akik pénteken hiányzottak), a 2. a osztályos (kivéve, aki pénteken és hétfőn hiányoztak), a 4. c osztályos (kivéve, akik pénteken hiányoztak) és a 3. a osztályos (kivéve, akik pénteken hiányoztak) tanulók.

 

A 8. a és a 7. c osztályokból a pénteki technikás csoport tanulói kerülnek karanténba (kivéve, akik ezen a napon hiányoztak).

 

Kérem Önöket, hogy az érintett gyerekeket reggel már ne engedjék el iskolába!

 

A felsorolt alsós osztályok részére a karantén idejére tantermen kívüli digitális oktatás elrendelését kérjük az Operatív Törzstől, ami a keddi napon (11. 24.) elkezdődik és a Törzs által meghatározott időpontig tart.

 

A 8. a és a 7. c osztályok esetében csak az érintett tanulók kerülnek elkülönítésre, számukra nem kerül a digitális munkarend elrendelésre, ők a KRÉTA rendszer házi feladat funkcióján keresztül önállóan pótolják a tananyagot.

 

Szeretnénk megállítani az iskolán belüli fertőzés terjedését és a karanténba került tanulók lemaradását, ezért a munkatervünkben 2021. április 07 – 09. időszakra tervezett szakmai napokat áthelyeztük szerdára (11.25.), csütörtökre (11.26.) és péntekre (11.27.), amik tanítás nélküli munkanapok lesznek ezen a héten, ami vonatkozik az online oktatás szüneteltetésére is. A tanulók nélküli három nap alatt az iskola technikai dolgozói ismét el fogják végezni az iskola teljes fertőtlenítését.

 

Abban kérem az Önök segítségét, hogy a tanítás nélküli három napban próbálják megoldani a gyerekek felügyeletét, hogy hétfőn egészséges környezetben folytathassuk tovább a tanulást!

 

Együttműködésüket előre is köszönöm!

 

Patkó Imre
megbízott igazgató

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

covid

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.