VÁROSUNK

DSC 2514

Jól halad a NOAÉP kivitelezésében a Marcali-Bize – Balatonújlaki elágazó között épülő kerékpárút építése. Ma már Kéthely és az elágazó között aszfaltoztak.

capture-20140626-114351

Ma megkezdték a 68 –as főút és az elkerülő út csatlakozásának építését az a város északi végén. Észak felé haladva a jobboldali sávot több száz méter hosszan lezárták és jelző lámpával szabályozzák a forgalmat.

DSC 2433

Ma reggel volt a tanévzáró ünnepély a Gimnáziumban. Fellegi Bálint igazgató úr átadta a jól megérdemelt jutalomkönyveket a megyei és országod versenyeken kiemelkedő eredményt elért tanulóknak. Rendhagyó módon jutalmazták Balogh Beatrixot a Gimnázium Strandkézilabda Diákolimpiai Bajnok csapatának edzőjét, valamint Gájer Szilárdot az intézmény pedagógiai asszisztensét a Gimnázium érdekében végzett munkájukért.

DSC05571

Első napon a Bari-hegy, a Vadaskert és a kéthelyi határ adott „talpalávalót" – különös tekintettel a bő kilométeres kukoricasorra. Mivel a későbbi időjárás nem ígért túlzottan sok jót, a másnapi berekjárás szenyéri vársánc-föltárásra és Gadányba ballagásra módosult.

mszp uj logoA Magyar Szocialista Párt Marcali Városi és Városkörnyéki Szervezete a napokban tartotta tisztújító taggyűlését. A tagság elnökké választotta Horváth Zoltánt, alelnökké Dr. Mészáros Gézát. Elnökségi tagnak Horváth Gábort, Farkas Józsefet, Fekete Lajost választották. Az 58 fős szervezet tagsága a helyi szervezet működésének teljes megújítását várja az új elnökségtől.

bringas head

A Támop 3.1.4 pályázat keretében Zamárdiban töltöttünk 5 gyönyörű kerékpáros napot. A tábor célja a természetben űzhető sportok, kiemelten a kerékpározás megismertetése, megszerettetése valamint a tanulók fizikai aktivitásra, sportos életmódra ösztönzése.

Kaposi mor oktato korhazJúlius elseje a Magyar Egészségügy Napja. E napon született 1818-ban Budán Semmelweis Ignác, a világszerte talán legismertebb magyar orvos, aki kiemelkedő szerepet játszott a gyermekágyi láz okának felfedezésében.

A Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházban e nap alkalmából rendezett ünnepség keretei között, 2014. június 25-én elismeréseket és kinevezéseket adott át Dr. Moizs Mariann főigazgató azon munkatársaknak, akik az elmúlt időszakban kiemelkedő tevékenységükkel, professzionális hozzáállásukkal elősegítették az intézmény szakmai színvonalának erősítését, hírnevének emelését.

diakolimpianagy
Vasárnap ért véget Marcaliban a IV. és V-VI. korcsoportban első alkalommal megrendezett Strandkézilabda Diákolimpia Országos Döntője. Csütörtöktől vasárnapig több mint háromszáz fiatal sportoló és az őket kísérő testnevelők, edzők voltak városunk, valamint a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpont vendégei.
 
Ezúton szeretnénk megköszönni az Országos Döntő lebonyolításában résztvevő, illetve bármely módon közreműködő intézmények, magánszemélyek, vállalkozók segítségét!

DSCN6430

Ma reggel 60 fővel megkezdődött a napközis hittantábor a nemrégiben megújult X-házban. A gyermekek minden nap egy-egy előadást hallgatnak meg, melyet különféle (színdarab, humoros, riport stb.) formákban dolgoznak fel.

099

20 gimnazista 5 napos kiránduláson vehetett részt a TÁMOP-3.3.10. B-12-2013-0031 „továbbtanulást erősítő kezdeményezések támogatása a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnáziumban" című pályázatának köszönhetően.

555

40 alsó tagozatos diákot tudtunk megjutalmazni egy kirándulással a Kaposvár melletti Katica Tanyán.

Fénykép1530

9-kor indult a Korzótól a gyalogostúra Szaka Zsolt vezetésével. A tekepályát Bubreg Sándor és Csernalovics Lajos felkészítette a tekeversenyre. 11 órakor Bartokos Tamásék egy vidám mesedarabot adtak elő. Ehhez ideális hely volt a kultúrház árnyas udvara.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.