VÁROSUNK

68362521 14885895 lead

A Művelődési Központ által szervezett nyári táborok harmadik turnusa július 29 és augusztus 2 között valósult meg. Ezúttal a mesék köré szerveződtek a foglalkozások.

 

64322741 3346 lead

A fröccsé lesz a főszerep augusztus 10-én Marcaliban. A Fröccs és háziszörp fesztiválra kitelepülő borosgazdák, borászatok és pálinkamesterek mellett a programok is a nyári felfrissülést szolgálják.

 

cats0806

A torna 40 perces irányított foglalkozás, dalokkal, mondókákkal, ölbeli játékokkal, színes tornaeszközökkel tarkított vidám szórakozást nyújtó foglalkozás 1-3 éves gyermekek, számára.

 

IMG 20190803 155617 lead

Augusztus első szombatján került sor a falunapi vígasságra Gyótán. Köszöntők után a hagyományos tekeverseny kezdődött, a vándor kupáért. Közben Kádárné Hegedűs Veronika gyermekdalokkal örvendeztette meg nem csak a gyerekeket. Bizony kellemes perceket szerzett a felnőtteknek is.

 

IMG 6706

A július utolsó hetében lezajlott ingyenes napközis tábor tematikájával a fenntarthatóság elvét, a környezettudatosságot célozta meg, amelynek során az egyszer már felhasznált tárgyak új funkciót kaphattak a gyermekek fantáziája szerint.

 

IMG 6762 lead

Ma délután élénk érdeklődés kísérte Dr. Sütő László fórumát ahol bemutatta a Rákóczi utca Posta-köztől Kopári sarokig terjedő szakaszának felújítási terveit. Képek: Duzsik Niki

 

Palots lead2

A kétes időjárásra tekintettel a ma este 20 órára a szabadtéri színpadra meghirdetett operett műsor a Kulturális Korzóban kerül megrendezésre. A szervezők várnak minden érdeklődőt szeretettel!

67402578 516769065730245 2566167277741277184 n

A kivitelező már majdnem végzett a piaccsarnok tetejének keleti oldalán a régi tető bontásával. Fotó: Duzsik Niki

satanka

 

67517612 2267312113599250 228063407662694400 n

A korábban raktárként használt helyiségek és a mosdók átalakításával elkezdődött a Berzsenyi Dániel Városi Könyvtár beruházása.

 

15 szt kristof

2019. július 28-án, vasárnap a 9 órás szentmisét követően – a korábbi évek hagyományai alapján – az idén is Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános áldotta meg a járműveket és gépjárműveket a Gyümölcsoltó Boldogasszony plébániatemplom előtti Hősök terén.

 

DSC 5966 lead

Az ingyenes, nyári tematikus programsorozat negyedik turnusában, az ötnapos napközis tábor tematikája a gyermekek egészséges testi – és lelki szükségleteinek felmérésére, önmaguk- és mások megismerése, a társas kapcsolatok kiépítése köré épült fel.

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.