Kezdőlap

trafipaxJúlius 1-jétől változik a közúti közlekedési szabályszegések bírságolási rendszere, egyes szabályszegések szigorúbb elbírálás alá esnek, illetve több, úgynevezett előéleti pontot jelentenek - erről Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője beszélt. Nincs tolerancia a rendszerben, a legkisebb mértékű sebességtúllépés is szankciót von maga után - hangsúlyozta Óberling József

Ha valaki 50 kilométeres óránkénti sebességkorlátozásnál 110 kilométeres óránkénti sebességgel halad, 130 ezer forint bírságra és 6 büntetőpontra számíthat. Ha viszont ugyanebben az esetben már 120 kilométeres óránkénti sebességgel száguld, a bírság összege már 200 ezer forint és a büntetőpontok száma 8. Közigazgatási bírsággal sújtandó a jövőben ha valaki áthalad a tilos jelzés ellenére a vasúti átjárón és az ittas vezetés szabálysértése is. Utóbbit szigorúbban sújtják, véralkohol-koncentrációtól függően 150, 200 vagy 300 ezer forint lehet a bírság és 6-8 büntetőpontot szabhatnak ki érte. A jogosítványt csak akkor veszi el a rendőrség, ha az ittasság foka eléri a 0,8 ezreléket, vagyis már bűncselekményi szintet ér el.

sebesseg

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.