Kezdőlap

Guricza_GyulaAz elmúlt szezonban szerepeltek először marcali sakkozók a Nemzeti Bajnokság második osztályában. Nagy örömünkre és meglepetésünkre a negyedik helyen végeztetek. Ehhez ismételten gratulálok! Nagyszerű eredmény, talán fogalmazhatok úgy Marcali sportjának eddigi legnagyobb sikere.  Arra kérlek tájékoztass minket, mire számíthatunk ebben a szezonban?

A tavalyi bajnokságban elért nagy siker egyik legfontosabb eleme az volt, hogy a csapatunk nagyszerűen összetartott. Nagyon szeretném ha ezt a nagyszerű összefogást, egymásnak való szurkolást,  ebben a szezonban is  tapasztalhatnánk. Az  összefogás, összetartozás eredményezte az elmúlt évi szép helyezésünket. Papírforma szerint nekünk a bajnokságban az „Élő pontszámaink”  szerint a 10. hely környékén kellett volna végeznünk! Szerencsére ez nem így volt! Minden forduló végén örömmel távoztunk a verseny helyszínről, talán a Nagyatádit kivéve, mert a kitűzött pontokat elértük.

Laikusként közbekérdezek … Mit értesz azon, hogy egymást segítve? Gondolom, ott a mérkőzés közben nem lehet direkt segítséget nyújtani.

Ez egy jó kérdés!  A „megszokott” rendje  egy-egy  fordulónak, hogy aki végzett a mérkőzésével az elhagyja a termet és „nem törődik” a további mérkőzésekkel. No, ez nálunk nagy örömömre nem így volt! A csapattársak ott szurkoltak  - persze hang nélkül  - a csapattársuknak, és ez bizony az eredményeken is meglátszott. Sokat jelent a társak ottléte, az hogy figyelnek rá, és főleg az, hogy nekik is fontos az eredmény! Na, ez az odafigyelés sokszor átsegítette egy-egy „holtponton” a versenyzőinket. A csapatbajnokság is tulajdonképpen egyéni versenyekből adódik össze, az hogy odafigyelünk a csapatagjaink mérkőzésére, az nagyon fontos összetevője a sikernek!

Az idei bajnokságról. Erősödött a mezőny. Az egyik székesfehérvári csapat feljutott az NBI/b –be, helyette egy olyan csapat jött vissza az NBII –be, aki nem kieső volt, hanem anyagi megfontolásokból választotta a második osztályt. A pécsi Pannonpower NBI/b-s csapat széthullása azt eredményezi, hogy az él játékosai különböző NBII –es csapatokhoz igazoltak, tehát gyakorlatilag majdnem minden csoportunkban játszó csapat megerősödött! A most feljutó Szentlőrinc is  a Pannonowerből verbuválta játékosaikat.

Mire számítasz a bajnokságban? Mi a kitűzött cél?

Az 5-8. hely között szeretnénk végezni. Azonnal hozzáteszem, hogy a „papírforma” alapján a realitás most is a 9-10. hely környéke.

A mi NBII –es csapatunkban történt változás?

Nálunk nincs változás, talán csak annyi, hogy finomítottunk az erősorrenden. De csak „szomszédokat” cseréltük, tehát nem lényeges változtatás történt. A változtatásnak inkább „taktikai” oka volt, és természetesen az érintettekkel közösen határoztunk róla.

Szerettünk volna igazolni is, de a „kiszemeltünk” most még nemet mondott. Nem titok a Somogy Megyei Sakkszövetség elnök asszonyáról,  Misetáné Burján Anitáról van szó, az ötödik táblára szerettük volna igazolni. Ő most még nemet mondott, mert a kislánya Nagykanizsán sakkozik és vár egy évet. Megvárja, hogy gyermeke mennyire tud az ottani csapatba „beépülni”, ha nem sikerül akkor mind a ketten szívesen jönnek hozzánk, mi pedig szeretettel várjuk Őket!

Megyei Bajnokság. Idén is indulunk?

Ezt szeretnénk. Számunkra ez egy nagyon fontos lehetőség. Így tudjuk játszatni azokat a felnőtt játékosainkat, akik az NBII –es csapatba nem fértek be.  És az is fontos, hogy az ifistákból minél többen tudjanak a megye bajnokságban játszani. Ez egy nívós bajnokság, itt lehet rutint szerezni, és az is egy komoly motiváció, hogy itt is lehet „Élő pontszámot” elérni. FIDE élőpont szerző verseny a megyebajnokság is!

Az elmúlt szezonban ötödik helyen végeztünk a megyei bajnokságban, sem akkor, sem most nem tűzünk ki számszerű helyezési célt. A legfontosabb a játéklehetőség megteremtése. Tizennyolcan játszottak a csapatban 2010/2011 évben.

Az elmúlt évben is nagyszerűen szerepelt az utánpótlás. Arra kérlek róluk is adjál tájékoztatást.

El lehet  mondani, hogy van egy erős ifjúsági csapatunk, akik talán képesek a 2002-es legjobb eredményünket / amikor a városban az „Év csapata” lettünk  / is felülmúlni. A Haszon család révén már adott három ifjúsági játékos ( az NBII –es csapat elsőtáblása Haszon Dávid, és a tízedik táblása Haszon Kamilla) és Haszon Ábel,  a Király Máté aki az NBII –ben a 12 –es táblán játszik. De inkább úgy fogalmazok, és az jelzi talán a legjobban az ifik erejét, hogy az NBII csapatban nevezett 31 játékos között 10 ifjúsági játékosunk van! Talán nem tűnik dicsekvésnek ha elmondom, ez egyáltalán nem jellemző a másik NBII –es csapatoknál.

Hamarosan utazunk Miskolcra az Országos Ifjúsági Csapatbajnokságra. A csapatban játszanak majd a Haszon testvérek hárman, a Király testvérek ketten és a hatodik táblára is van 4-5 jelöltem. Ez egy rendkívül erős mezőny! Az NBI –nek és az NBI/b –nek kötelező elindulni ez 3x12 csapat. Ők nagyon erős csapatok, komoly előnyük van az „Élőpontszámok” alapján. És a jelzett első osztályban játszó csapatok mellett az NBII és a Megyei Bajnokság csapatai is elindulhatnak. Ez egy nagyon jelentős megmérettetés az ifiknek.

Ha jól értem, ha az első 30 közé bejutnánk, az már egy nagyon jó eredmény lenne.

Így van. Van egy rajtlistás helyezés, ezen az elmúlt évben a 36. helyen voltunk, akkor is és most is az a cél, hogy a rajtlistás helyünknél jobb helyen végezzünk.

Szurkolok nekik! Diákolimpia?

Idén nagyon bizakodom abban, hogy országos szintre el fogunk jutni az alsós fiúcsapatunkkal. Bízom a felsős fiúcsapatunk megyei győzelmében is! Ez az országos döntőbe jutást is jelentené.

Az ovisok? Több alkalommal is tudósítottam az Óvodákban tartott foglalkozásaidról.

Nagyon nagy élmény volt a kicsikkel foglalkozni! Sakkot tanítani nekik. Az pedig egy számomra jól eső érzés,  hallom vissza a szülőktől, hogy „mikor jön vissza a Gyuszi bácsi sakkozni?” az óvodába. Itt az iskolában pedig  a most elsőosztályosok,  - akik nálam tanultak az oviban -,  a klubnapköziben már sakkoznak. Sajnos az ovikban megszűnt a lehetőség.

Anyagiak… ahogy hallom nehézségeitek vannak.

A szakosztályunk kevés pénzből, nagyon takarékosan működik. A Nemzeti Bajnokságra és a Megye Bajnokságra  ha „akadozva” is, de biztosított a fedezet. Nagyobb gond a különböző meghívásos versenyekre, kupákra történő utazás … ezek önfinanszírozott események. Próbálkozunk támogatókat keresni, bízunk abban, hogy a „látvány sportágak” új támogatási rendszeréből adódóan, talán szabadul fel az Önkormányzat sportra szánt pénzeszközeiből, és akkor a korábban már megígért támogatást megkapjuk. Nagyon nehéz helyzetben vagyunk. Nagy szükségünk lenne a segítségre.

A ma esti „szezonnyitó” megbeszéléseteken hallottam, hogy az első hazai mérkőzéseteket a Kulturális Korzóban játsszátok.

Október 30 –án délelőtt 10 órakor fogadjuk a bajai  EDF Démász BSSC Sport Klub csapatát.  A mérkőzés a Kulturális Korzó modern képtárának, két helyiségében lesz lebonyolítva. Megkerestem Bőszné Kiss Katalint, a Városi Kulturális Központ igazgatóját, aki készséggel állt az ötlet mellé. Az a szándékunk, hogy egy kicsit közelebb vigyük a városlakókhoz a versenyeinket. Úgy gondolom ez a helyszín valóban nyitott, és alkalmas arra, hogy a sakkot szerető és értő közönség együtt lehessen és drukkolhasson a  város sakkcsapatának. Várjuk a közönséget!

Köszönöm az interjút, és sok sikert kívánok a szezonhoz! És hát minél több támogatót!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.