Kezdőlap

P1040277Az Országos Ifjúsági Sajtófesztivált a Millenáris Fogadóban 19. alkalommal rendezte meg a DUE Médiahálózat (korábbi nevén a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete) a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság támogatásával. Az egész évben szorgosan munkálkodó gimis rádiósokat a Hálózat hívta meg a fesztiválra, az iskola pedig támogatta utazási költségeiket.

A Berzsenyi Gimnáziumban e tanévtől működik rendszeresen az iskolarádió, amely egyúttal a médiahálózat tagjai közé is belépett. Ez azt jelenti, hogy fiatalokat érintő, aktualitásokat tartalmazó rádiós anyagokat (felvételivel, diákhitellel, törvényekkel kapcsolatosakat stb.) a hálózattól kapja az intézmény, emellé zenét válogatnak, illetve saját riportokat készítenek a gimis rádiósok. Sajnos az érettségi miatt technikusunk Gájer Szilárd és egyik diákrádiósunk is lemaradt a programkavalkádról. Majd jövőre...

A Millenáris Fogadó épületében a Tehetségkutató Diákmédia Pályázatok eredményhirdetése mellett közönségtalálkozók keretében a fiatalok "fontos" emberekkel (pl.: Szalai Annamária, Andy Vajna) és kedvenceikkel (Ördög Nóra, Mádai Vivien, Kállay-Saunders András, Horváth Gergő, Mohai Bence, Lantos Gábor, Baricz Gergő, Lakatos Levente, Oroszlán Szonja, Hajós András...) is találkozhattak és számos egyéb szórakoztató program várta az általános-, a közép- és a felsőoktatásban dolgozó rádiósokat, újságírókat, fotósokat.

Hasznos és kellemes napot töltött el két diákunk, Bakos Anna és Kozma Krisztián médiatársaik körében, mindenképpen a további munkára ösztökélve, jó kedvvel gondolnak e feledhetetlen napra.

Írta és fotózta: Bognárné Lázár Magdolna, a rádiósok patronáló tanára

(a galéria kis képekre kattintva érhető el)

{module [99]}

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.