rendor_80Marcali Rendőrkapitányság
A Böhönyei Rendőrőrsre érkezett a bejelentés május 14-én reggel, hogy az éjszaka folyamán ismeretlen tettesek egy 90 éves szenyéri idős nő házának ablakát benyomták, majd miután behatoltak az épültbe, az ott lakó nénit megkötözték, késsel megfenyegették, végül készpénzével és mobiltelefonjával távoztak. A kaposvári és a marcali rendőrök – a megyei nyomozókkal megerősítve – még aznap elfogták az elkövetőket. A két, 20 és 21 éves szenyéri férfit gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették őket, majd indítványozták előzetes letartóztatásukat.

Fonyód Rendőrkapitányság
Ritkán találnak a rendőrök olyan nagy mennyiségben lopott tárgyakat, mint annál a balatonszentgyörgyi férfinél, akit a fonyódi nyomozók fogtak el a múlt hét végén. A férfi már a tavalyi nyarat megelőző időszakban megkezdte azt a gyűjtögető tevékenységét, amelynek során a Balatonszentgyörgytől egészen Balatonlelléig terjedő partszakaszon nyaralókat, melléképületeket tört fel: a nyomozók több mint 50 rendbeli betöréssel gyanúsítják. Az eltulajdonított tárgyakat nem értékesítette, ezért jó esély van rá, hogy a lefoglalt több mint ezer bűnjel visszaszolgáltatásával az ügy sértettjeinek kára javarészt megtérülhet.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.