Kezdőlap

magyar_cimer_xlsportJúnius 17-étől lehet pályázni a LEADER Program összesen 30 milliárd forintos támogatására a forrás kimerüléséig, de legkésőbb 2013. augusztus 31-én 18:00 óráig. A kérelmeket elektronikus úton kell benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). A pályázatot harmadszor hirdette meg a Vidékfejlesztési Minisztérium.

A LEADER Programból most egyszerűbben igényelhetnek legalább 200 ezer, legfeljebb 50 millió forintos támogatást a pályázók közösségi vagy vállalkozási célú helyi fejlesztésekhez. A közösségi célok megvalósítását szolgáló elképzeléseket 100 százalékban, a vállalkozások fejlesztését szolgáló célok elérését 60-65 százalékos arányban támogatják.

A 94 LEADER Helyi Akciócsoportnál a legkevesebb rendelkezésre álló forrás 160, a legtöbb akár 850 millió forint is lehet. A keretösszegek 45 százalékát gazdaságfejlesztésre kell felhasználni.

A támogatásra pályázóknak igazodniuk kell a LEADER-csoportok vidékfejlesztési stratégiájában megjelölt célokhoz, ugyanis a projektötletekről - azok megvalósíthatóságáról - ezek figyelembevételével döntenek a Helyi Bíráló Bizottságok. A támogatható projektek között van egyebek mellett a helyi termékek feldolgozása és piacra juttatása, a megújuló energiaforrások hasznosítása, a hátrányos helyzetű munkavállalók képzése, tájházak kialakítása, illetve komplex programok - például a horgászturizmus és a hozzá kapcsolódó fejlesztések - megvalósítása.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.