Kezdőlap

mti_hirfelhasznalo_copyBudapest, 2013. június 23., vasárnap (MTI) - A szombati viharok miatt országszerte mintegy 200 esetben volt szükség a tűzoltók beavatkozására - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője vasárnap reggel az MTI-vel.

Hajdu Márton azt mondta, hogy elsősorban az erős szél és a jégeső okozott gondot. Több mint 110 esetben kidőlt fa, épületkárok miatt riasztották a tűzoltókat, több helyen a nagy mennyiségű csapadékvíz eltávolítására volt szükség.

A viharban középületek mellett több lakóépület is megrongálódott. Emiatt több embernek kellett elhagynia otthonát. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 19 embernek, Jász-Nagykun-Szolnok megyében négy embernek kellett elhagynia lakhatatlanná vált otthonát - mondta a helyettes szóvivő.

Vas megyében Ikervár, Pecöl és Megyehíd településeket érte leginkább a vihar, elsősorban lakóházak károsodtak. Hajdú-Bihar megyében Körösszakál településen okozta a legnagyobb kárt a vihar, a szél leszakította a sportcsarnok tetejét. Körösszakálon a meteorológiai szolgálat már délután óránként 123 kilométeres erősségű széllökést is regisztrált.

Pest megyében Cegléden az intenzív jégeső 19 lakóház tetőszerkezetét rongálta meg.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetése a várható heves zivatarok, illetve felhőszakadás miatt több megyében is érvényben van vasárnap.

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.