Kultúra

284

Az utolsó utáni pillanatig kérdéses volt, hogy elindulhat-e a Balaton leghosszabb kulturális programsorozatának 15. jubileumi évada, és csak mostanra vált biztossá, hogy a nyaraló közönség és a helyiek idén sem maradnak színházi előadások és koncertek nélkül.

 

Paloznak

Újabb fellépőket jelentettek be a Paloznaki Jazzpiknik szervezői, amelyet idén új időpontban, augusztus 20-22. között rendeznek meg. A festői szépségű Balaton-felvidéken, augusztus 20-án, a Magyar Jazz Napját ünnepeli a Jazzpiknik a Magyar Jazz Szövetséggel közös szervezésben. A jeles alkalomból a hatszoros Grammy-díjas Randy Brecker, az élő jazz-legenda látogat Paloznakra.

 

capture 20200514 101002

A NetSzínház keretén belül szeretnénk a színházkedvelő közönségnek folyamatosan előadásokat ajánlani, amit online megtekinthetnek. Nem csak a színdarab ismertetését, hanem egyéb érdekességeket is olvashatnak az érdeklődők.

 

hoppa ola press

A Marcali Művelődési Központ Kortárs kiállításán az internet segítségével, a tehetséges iparművész , Sprok Antal különleges , fából készült bútorait mutatjuk be.

 

szilagyi istvan

Budapest, 2020. május 3., vasárnap (MTI) - Életének 83. évében vasárnap elhunyt Szilágyi István színművész - erősítette meg a Baptista Szeretetszolgálat az MTI-nek.

 

erdodi 1 525

Erdődi Lívia munkáit a Kulturális Korzó Amatőr alkotók kiállítóterében mutattuk volna be áprilisban. A kiállítás megrendezésére – a járvány miatt- későbbi időpontban kerül majd sor, de addig is, ismerkedjenek meg a tehetséges alkotóval és munkái közül néhánnyal.

 

87962466 3605802559434335 2431290276556308480 o

Sokan várták a Marcali Kiss László Sportcsarnokba május 9. -ére meghirdetett Kowalsky meg a Vega koncertet. Az ismert korlátozó intézkedések miatt az ország egyik legkedveltebb zenekarának ingyenes koncertje májusban elmarad. Az új szerződéssel megerősített időpont szeptember 18. 20:30.

 

capture 20200421 154711

A Művelődési Központ hamarosan megkezdi a következő színházi évad szervezését, amely intenzív kapcsolattartást igényel a különböző társulatokkal. A színházak jelenleg elég nehéz helyzetben vannak, hiszen megélhetésük forog kockán a törölt előadások miatt.

 

DSCN0041

Alessandro Capone és Rosario Galli „Nő a tét” című zenés vígjátékát láthatta a közönség szerda este a Művelődési Ház színháztermében. A darabot a Gergely Theáter mutatta be Gergely Róbert rendezésében. Képek: Szován Gábor

 

alessandro capone rosario galli no a tet 474 279 134203

Négy jóbarát helyzetkomikumokban bővelkedő, nem mindennapi kalandját mutatja be - Magyarországon először! - a Gergely Theáter előadása. Pino, Nicola,Ciccio és Gianni tizenkét éve minden hétfő este pókereznek. A macsóklub hangadó tagja bizarr ötlettel áll elő az egyik alkalommal: egy nő társaságában tegyék emlékezetesebbé unalmas estéjüket!

 

 P1200574

Az idei tanév második filharmónia előadására iskolánkba érkezett az Infiore Quartet A zeneirodalom slágerei című műsorával. Az előadás alkalmával egy rövid időutazást tehettünk a régi, klasszikus zenei slágerek világán keresztül a mai slágerekig. Bach és Mozart mellett a legújabb zenéket is meghallgathattuk a vonós és fúvós hangszereken.

 

DMOHA20171115005

Budapest, 2020. február 24. Életének 84. évében meghalt Csukás István Kossuth-díjas költő, író, a nemzet művésze 2020. február 24-én. A felvétel 2017. november 15-én készült budai otthonában. MTI/Mohai Balázs

 

bestof 4

Teljessé vált az idei Strand Fesztivál három színpadának programja. Augusztus 18-tól 22-ig Zamárdiban mintegy hatvan előadó lép színpadra, köztük számos világsztár.

 

P1000497 lead

Csütörtökön délután ismét színházzá változott a tornaterem a Mikszáthban. Az Imre Sándor Szeretetszínház idén másodszor varázsolta el az alsós nebulókat, amit akár szó szerint is vehetünk, mivel ezúttal Ózt, a csodák csodáját hozta el nekünk a lelkes társulat, Bartokos Tamás vezetésével. Köszönjük!

 

DSCN9337

Tegnap délután nyílt meg a Marcali Kulturális Korzó Kortárs Galériában, az Illusztrátor pajtások: Terülj, terülj asztalkám című kiállítása. A kiállítás március 30. -ig látogatható. Képek: Szován-Kutor Györgyi

 

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.