Sport

received 433194357671938 lead

Az elmúlt hétvégén 2020. november 28-29-én került megrendezésre a Magyar Úszó Szövetség szervezésében a Dél-Dunántúli Regionális Delfin, Cápa, Gyermek Bajnokság Kaposváron.

 

 002 uszok 1130

2020. november 28- 29.-én a kaposvári Csík Ferenc Versenyuszoda adott otthont a Regionális Delfin, Cápa, Gyermek Úszóbajnokság, Dél- dunántúli Régió versenyének. 13 egyesület 149 sportolója mérettette meg magát a rangos eseményen.

 

 DSCN9143

A bajnokság második fordulóját játszottuk hazai pályán az Alba fehérvár csapata ellen. Hat fővel tudtunk kiállni, nagyon ügyesen játszottak a gyerekek és jól alkalmazták az eddig tanultakat.

 

cats12111

U14-es csapatunk játékosa, Trombitás Marcell részt vett a a 2008-as születésű Kiemelt Tehetségek Kiválasztóján Pécsen, majd utána Székesfehérváron egy fizikai felmérésen.

 

kezi lead

Vasárnap mérkőzött volna (zárt kapuk mellett) a Marcali VSZSE felnőtt és ifjúsági kézilabda csapata a Marcali Kiss László Sportcsarnokban a soros bajnoki fordulóban. A mérkőzések később kerülnek megrendezésre,

 

 

kosarlabda

Szombaton Dombóváron játszotta a harmadik forduló mérkőzéseit U 14-es kosárlabda csapatunk. Két, eddig legponterősebb játékosunk nélkül utaztunk Dombóvárra. Tamasián Bernát betegség, Trombitás Marcell sérülés miatt nem állt együttesünk rendelkezésére. Nehezítette dolgunkat, hogy ők az irányítóink, így a csapat szervezését másoknak kellett megoldaniuk.

 

 DSC 8449 lead

Ma délelőtt a Kiss László Sportcsarnokban a Gyermekbajnokság LU12 (2009-2010) V. csoport (Somogy, Zala) mérkőzéseit rendezték meg. Leányaink a Csurgó és Nagykanizsa csapataival mérkőztek.

 

kezilabda

A Marcali VSZSE női kézilabdázói Budapestre utaztak ma a BVSC – Zugló csapataihoz. A felnőtt mérkőzésen 26-27 arányban győztünk. Félidőben 12-16 volt az eredmény. A csapatunk 10 mezőnyjátékossal utazott, a tízből négyen az ifiből játszanak fel! Gratulálok!

 

125302825 701695897422392 5714582235281983204 n

2020. november 8-án vasárnap, a kelevízi Krisztina Major-ban került megrendezésre a Boronka 3D 40 célos íjászpróba, a Boronkai Hagyományörző és Íjász Egyesület szervezésében.

 

foci lead

A vírushelyzet általi szigorítások kapcsán a Marcali Városi Futball Club elnöksége nevében a következő állásfoglalásról tájékoztatlak Titeket/Önöket:

 

kezilabda

A Magyar Kézilabda Szövetség a 484/2020. (XI.10.) számú Kormányrendeletet „A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről” sportágra irányuló hatásai kapcsán az alábbi tájékoztatást adja.

 

ill2 2

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke hétfőn bejelentetette, hogy az NB II-től lefelé az összes bajnokságot leállítják. Ez a férfi NB III.-ra és a megyei bajnokságokra, illetve a női NB II.-re, valamint az utánpótlás-sorozatokra vonatkozott.

 

124806321 151220403391477 6657273929876349982 n

Kedves Csapatok és Szurkolók! A Kormány tegnapi bejelentése alapján minimum 30 napig nem lehetséges a bajnokság folytatása. Korábbiakban tapasztaltak alapján az enyhítéseket követő 2. pénteken folytatódik az őszi bajnokság. Csapatok megértését köszönjük friss információkkal jelentkezünk amint lehet.

 

foci lead

Budapest, 2020. november 9., hétfő (MTI) - Csányi Sándor elnök hétfőn bejelentette, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) félbeszakítja az amatőr bajnokságait. Csányi az M4 Sportnak elmondta, a férfi NB I és NB II, valamint a női NB I folytatódik, a férfi NB III-at és a megyei bajnokságokat, illetve a női NB II-t, valamint az utánpótlás-sorozatokat viszont félbeszakítják.

 

 

DSC 8261 lead

Sajnos megszakadt a győzelmek sorozata, ma kikapott a Marcali VFC U19 -es csapata hazai pályán. Az őszi bajnoki cím felé lett volna egy nagyon fontos győzelem a Balatoni Vasas ellen sajnos nem sikerölt. 0-2 (0-0). Még két mérkőzés van hátra a szezonból, győzni kell!

 

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.