Sport

20140412-182653-SPR 0216

Meghallgatták a Marcali Ultrák a hívó szót és eljöttek - pedig egy többnapos csapatépítő tréningen pecázni vannak, de eljöttek! – mondhatom megint az a nagyszerű hangulat volt a csarnokban, mint amit már korábban kezdtünk megszokni. Egy biztos, hangerő probléma nem volt, mert az atádi szurkolók is kitettek magukért. Sajnos kikaptunk, elvesztettük a presztízs meccset.

Én úgy gondolom az atádi kapus Pécsi Timi nagyszerű formája kellett a vereséghez. Ha már egy korábbi írásomban bíráltam a játékvezetést, fontosnak tartom leírni: korrekt, és jó mérkőzésvezetést láthattunk!

Balogh Bea nyilatkozata:

Az első félidő az nagyon szorosra sikerült, még a második félidő elején sem volt gondunk. De aztán el tudtak menni tőlünk. Úgy gondolom, hogy ezen a mai meccsen a döntő különbség az volt a két csapat szempontjából, hogy náluk jó volt a kapus teljesítmény, mi pedig több helyzetet hagytunk ki és ma mi a kapuban gyengébbek voltunk. Ez volt a különbség.

Rettentően örültem annak, hogy újra itt voltak a szurkolófiúk ezen a mai mérkőzésen, és ileyen jó hangulatot varázsoltak a Csarnokba. Sajnálom, hogy nem sikerült győzelemmel megköszönni a szurkolásukat, de remélem, hogy továbbra is kitartanak mellettünk. Várjuk őket két hét múlva a Fradi ellen a bajnokság utolsó hazai mérkőzésén. Nagy szükségünk lesz a bíztatásra.

20140412-165819-SPR_9851
20140412-170142-SPR_9854
20140412-170357-SPR_9858
20140412-170418-SPR_9860
20140412-170502-SPR_9863
20140412-170504-SPR_9864
20140412-170555-SPR_9869
20140412-170624-SPR_9871
20140412-170646-SPR_9872
20140412-170825-SPR_9885
20140412-170834-SPR_9886
20140412-170837-SPR_9887
20140412-170925-SPR_9890
20140412-170937-SPR_9892
20140412-170943-SPR_9894
20140412-171054-SPR_9895
20140412-171056-SPR_9897
20140412-171140-SPR_9900
20140412-171143-SPR_9902
20140412-171232-SPR_9905
20140412-171234-SPR_9906
20140412-171536-SPR_9912
20140412-171616-SPR_9921
20140412-171639-SPR_9923
20140412-171644-SPR_9927
20140412-171644-SPR_9928
20140412-171645-SPR_9929
20140412-171947-SPR_9937
20140412-172136-SPR_9951
20140412-172219-SPR_9955
20140412-172300-SPR_9956
20140412-172324-SPR_9963
20140412-172325-SPR_9964
20140412-172336-SPR_9969
20140412-172534-SPR_9972
20140412-172713-SPR_9977
20140412-172749-SPR_9983
20140412-172752-SPR_9985
20140412-172757-SPR_9987
20140412-172758-SPR_9989
20140412-173007-SPR_9991
20140412-173028-SPR_9997
20140412-173142-SPR_9999
20140412-173332-SPR_0016
20140412-173425-SPR_0021
20140412-173425-SPR_0022
20140412-174443-SPR_0027
20140412-174535-SPR_0029
20140412-174614-SPR_0036
20140412-174716-SPR_0040
20140412-174717-SPR_0041
20140412-174717-SPR_0042
20140412-174717-SPR_0043
20140412-174804-SPR_0044
20140412-175016-SPR_0050
01/55 
start stop bwd fwd

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

20140412-175017-SPR_0052
20140412-175017-SPR_0054
20140412-175054-SPR_0056
20140412-175158-SPR_0062
20140412-175349-SPR_0066
20140412-175551-SPR_0070
20140412-175553-SPR_0072
20140412-175657-SPR_0075
20140412-175950-SPR_0083
20140412-175950-SPR_0084
20140412-180007-SPR_0085
20140412-180021-SPR_0088
20140412-180021-SPR_0089
20140412-180022-SPR_0091
20140412-180101-SPR_0092
20140412-180240-SPR_0100
20140412-180241-SPR_0101
20140412-180241-SPR_0102
20140412-180302-SPR_0103
20140412-180348-SPR_0111
20140412-180352-SPR_0113
20140412-180352-SPR_0115
20140412-180450-SPR_0118
20140412-180451-SPR_0120
20140412-180451-SPR_0121
20140412-180452-SPR_0122
20140412-180550-SPR_0129
20140412-180600-SPR_0132
20140412-180635-SPR_0134
20140412-180639-SPR_0137
20140412-180702-SPR_0140
20140412-180704-SPR_0141
20140412-180735-SPR_0147
20140412-180740-SPR_0151
20140412-180741-SPR_0152
20140412-180745-SPR_0156
20140412-180937-SPR_0165
20140412-180942-SPR_0168
20140412-181111-SPR_0172
20140412-181146-SPR_0176
20140412-181147-SPR_0178
20140412-181539-SPR_0180
20140412-181540-SPR_0182
20140412-181541-SPR_0183
20140412-181541-SPR_0184
20140412-181701-SPR_0190
20140412-181702-SPR_0191
20140412-181702-SPR_0192
20140412-181809-SPR_0193
20140412-181852-SPR_0195
20140412-182333-SPR_0201
20140412-182348-SPR_0203
20140412-182543-SPR_0205
20140412-182544-SPR_0206
20140412-182627-SPR_0208
20140412-182653-SPR_0216
01/56 
start stop bwd fwd

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.