Skip to main content

Sevillában járt a Noszlopy küldöttsége

Írta: Fehér-Kun Andrea
Megjelent: 2014. június 04. Szerda, 18:53

z2

A spanyolországi Sevilla városa adott otthont a Hand in hand for a wonderful land elnevezésű nemzetközi projekt újabb találkozójának. Mint arról már több cikkben is beszámoltunk, a Noszlopy iskola egy lengyel, angol, török, spanyol, bolgár, szlovén, olasz és német intézménnyel együtt próbál meg új alternatívák után kutatni a környezetvédelem érdekében.

Iskolánkat ezúttal Fehér-Kun Andrea projektkoordinátor és Szilágyi István intézményvezető képviselte. A csodálatos repülőút után lelkesen üdvözölték egymást a pályázatban dolgozók. A házigazdák saját középiskolájukon keresztül mutatták be a spanyol iskolarendszer felépítését és működését. A szakmai munka központi kérdése ez alkalommal a növények kihalása volt Magyarország számára. A külföldi diákok szemléletes, kreatív logókat készítettek a témáikhoz, majd a legjobbnak választottakat pólókra is felfestették, amelyeket a vendégeknek ajándékoztak a spanyol vendéglátók. Az egybegyűltek egyeztették az eddig végrehajtott feladatokat, illetve előkészítették az új tennivalókat.

Természetesen a vendéglátók változatos és színes programokról is gondoskodtak. A spanyol diákok látványos flamenco táncbemutatóval kedveskedtek a külföldi vendégeknek. Vendéglátóink buszos kirándulást szerveztek El Rocioba, egy zarándokhelyre, majd az andalúziai hiúznak is otthont adó csodálatos Donana Nemzeti Parkot tekinthették meg a jelenlévők. A legbátrabbak Matalascanasban még az Atlanti-óceánban is megmártózhattak.
Sevilla látnivalói magukkal ragadták a résztvevőket. A Mária Lujza park, az 1929-es világkiállítás pavilonjai, a katedrális és a királyi palota szépségei örök emlékeket adtak a látogatóknak, akik a helyi ételspecialitásokat is megkóstolhatták.

Fáradtan, de annál több élménnyel és tapasztalattal tértek haza a küldöttségek. A projekt következő állomása szeptember 29 - október 3-ig Marcaliban lesz. Izgatottan várjuk Lengyelország, Anglia, Törökország, Spanyolország, Szlovénia, Németország, Bulgária és Olaszország pedagógusait és diákjait.

A projekttel kapcsolatban felvilágosítást nyújt Fehér-Kun Andrea projektkoordinátor.
Elérhetőségei:

Marcali Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Marcali
Széchenyi utca 60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel: 85/510-561

{besps}2014/2014-06-04-18-50-10{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

com logo

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb