Skip to main content

„Érik a szőlő... szüreti napok Marcaliban"

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2014. szeptember 28. Vasárnap, 05:59

IMG 8806

A hétvégén „Érik a szőlő... szüreti napok Marcaliban" címmel kétnapos rendezvény van Marcaliban.

Tegnap délután a Bajtársi Dalárda bordalokkal szórakozta a vendégeket, majd a Baglas Együttes és a Noszlopy Iskola kistáncosai arattak megérdemelt sikert az egyre jobban megtelt Künzelsau téren.

Laczkó Sándor a Marcali Turisztikai Egyesület elnöke és Dr. Sütő László Marcali Város Polgármestere köszöntötte a vendégeket.

Ezt követően a színpadon a programok sorakoztak, persze közben volt lehetőség a borkóstolásra, a KIWANITS egyesületnél lehet mustot préselni a gyerekeknek, kitelepült a Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ is ahol vérnyomásméréssel, tanácsadással álltak a vendégek rendelkezésére.

Volt persze arcfestés, étel, kürtöskalács, italban sem volt hiány. Az ugráló vár is népszerű volt a gyerkőcöknél. Este hatkor a nap sztárvendége Vastag Csaba lépett fel nagy sikerrel a színpadra. 19 órától pedig egy nagyon színvonalas Operett gála volt látható a budapesti Maya Trió előadásában.

Fél kilenckor az „Itthon vagy - Magyarország, szeretlek" programsorozat keretében, a Szent Mihály napi országosan összehangolt tűzgyújtásra került sor.

A program ma is folytatódik. 11 órakor lesz a Mihály napi ünnepi szentmise az Orbán kápolnánál. Délután egy órától a Szívünk Világnapja alkalmából a Marcali Szívbetegeinkért Alapítvány szervezésében lesz program, ingyenes szűrésekkel, előadásokkal, rajzkiállítással a Kulturális Korzóban.

Köszönöm a képeket!

Molnár Balázs képei:
{besps}2014a/2014-09-28-05-49-36{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

Bogdán László -HA3TBL- képei:
{besps}2014a/2014-09-28-05-50-23{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

Kőrösi András képei:
{besps}2014a/2014-09-28-05-54-45{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.
{besps}2014a/2014-09-28-05-50-55{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb