Rajtunk a sor! - 8 ország képviselőit látja vendégül a Noszlopy
A Tempus Közalapítvány a Comenius Iskolai Együttműködés „Egész életen át tartó tanulás" program keretei között tűzte ki pályázatát HAND IN HAND FOR A WONDERFUL LAND címmel. A projekt házigazdájának szerepét szeptember 29. és október 3. között a marcali Noszlopy iskola látja el.
Pedagógusok és diákok egyaránt örömteli izgalommal várták Lengyelország, Szlovénia, Bulgária, Olaszország, Anglia, Németország, Törökország és Spanyolország küldöttségeit.
Hosszas szervezőmunka előzte meg a vendégek érkezését, akik remélhetőleg egy tartalmas hét keretében megismerik hazánk oktatási rendszerét, tanulmányozhatják egy magyar iskola mindennapjait, és nem utolsósorban felfedezik térségünk természeti szépségeit, látnivalóit is.
A hétfői megérkezés után ünnepélyes keretek között köszöntik a látogatókat az egész iskola tanulóifjúsága előtt, majd a Városházán Polgármester Úr is üdvözli a megjelenteket. Ezután programok hosszú sora vár külföldi barátainkra.
Természetesen a főszerep a szakmai munkáé lesz, melynek során ismét a természetvédelem kerül a középpontba. A feladatokon túl mindent megteszünk azért, hogy bemutathassuk a hagyományos magyar vendégszeretetet: lesz sportverseny a csarnokban, bográcsos magyar vacsorával fűszerezve. Egy hajóút keretében megcsodálhatják a partnerek a Balaton szépségeit, Keszthely és Badacsony nevezetességeit. A külföldi gyerekek részt vehetnek egy rendkívüli angolórán, közös sorverseny során barátkozhatnak a magyar tanulókkal, és egy szenzációs táncházban elsajátíthatják a magyar táncokat is.
Bízunk abban, hogy kicsik és nagyok egyaránt örök emlékként őrzik meg a magyarországi napokat. Természetesen a hét további eseményeiről folyamatos tájékoztatást adunk.