Skip to main content

Természetismereti vetélkedő eredményhirdetése …

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2015. május 08. Péntek, 05:07

DSC 5131

Az eredményhirdetés megrendezésével befejeződött Szőcsénypusztán a Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium Természetbarátok munkaközössége által rendezett, immár nyolcadik alkalommal kiírt Természetismereti vetélkedő sorozat, amely országos szintűre nőtte ki magát.

Ebben a tanévben kilenc iskola harminckét csapata nevezett a három fordulós versenyre. Az általános iskolások versenyében első helyezett lett a Fajsz Fejedelem Általános Iskola csapata, második a Dobó István Általános Iskola csapata, harmadik pedig a Noszlopy Gáspár Általános Iskola csapata lett.

A középiskolások versenyében első helyezett lett a Szegedről érkezett Kiss Ferenc középiskola csapata, a második és harmadik helyezettek a házigazda Széchenyi Zsigmond középiskola csapatai lettek. A versenyen szerepelt még Vépről, Kadarkútról és Keszthelyről érkezett csapat.

Tegnap délután a Marcali Kulturális Korzóban megnyitották a díjazott pályaművekből összeállított kiállítást, és átadták a díjakat. (A vidéki - Budapest, Szeged, - díjazottak postán kapják meg jutalmukat)

{besps}2015/2015-05-08-04-58-54{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb