Rózsalugas …
Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2015. június 15. Hétfő, 07:12
Hagyományteremtő szándékkal rendeztek tegnap délután a Béke parkban a „Fésülködő nő” szobránál egy összejövetelt. A környékbelieknek szervezett találkozóra persze mindenkit szertetel várt Mozsárné Kutor Veronika önkormányzati képviselő és Vigmondné Szalai Erika a Városi Kulturális Központ Igazgatója.
A képviselő asszony elmondta, hogy szándékai szerint évente megrendezendő eseményt indítottak útjára, a rózsaültetéssel. Szeretné elérni, hogy a környéken lakóknak alkalmat teremtsen a közös gondolkodásra, beszélgetésre, a park árnyat adó fái alatt. Az első alkalomra is elkísérték a gyerekek a nagyszülőket, szülőket, és persze azonnal hozzáláttak az aszfalt kiszínezésének, a sógyurmázásnak. A felnőttek is részt vettek a közös alkotásban, miközben az élet és a körzet nagy dolgait tárgyalták. :-)
{besps}2015/2015-06-15-05-24-53{/besps}
Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.