SPR_5374-100Egy nagyszerű mérkőzésen megérdemelt győzelmet aratott a felnőtt csapatunk a Győr ellen. Nagyszerűen összpontosító, nagyon motivált csapatot láttam! Öröm volt nézni! Gratulálok! Balog Bea nyilatkozata:

A volt edzőm a Kiss Szilárd egy ilyen mérkőzésre azt szokta mondani, hogy ha nem megy másként, akkor a munkásruhát fel kell venni, és mi azt gondolom felvettük. Ez egy nagyon „melós" meccs volt! De meg lett a munkánknak a gyümölcse! Azt gondolom az, hogy győzni tudtunk és hetet közé tudtunk tenni az igazolja, hogy jól dolgoztunk.

Mindenki nagyon –nagyon küzdött, köszönöm a csapatnak! Ha mégis kikell emelnem valakit is akkor a Major Andit, a Balogh Manyit a Pirikét (Balogh Piroska), a Dudit (Gácser Klaudia) és a Mártit (Müller Márta) a mezőnyből , az Ágit (Győri Ágnes) a kapuból aki megint nagyon jól védett. A Pék Petra is amíg a pályán volt nagyon jól szerepelt, amikor kivált a játékból a Bogi (Hanusz Boglárka) jól helyettesítette.

A technikai hibákon kell javítanunk, de összességében az első mérkőzésnek itthon, amikor a mindenki, - beleértve magamat is-  nagyon izgult  azért, hogy sikerüljön győznünk, ahoz képest jónak értékelem a játékunkat. És ami a legfontosabb sikerült nyernünk!

Köszönöm a nagyszerű közönségnek a bíztatást az egész csapat nevében!

(a galéria kis képekre kattintva érhető el)

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.