A Kispest csapata volt tegnap a vendég a Marcali VSZSE junior csapatánál. Csapatunk egy rosszul sikerült első félidőt követően egy nagyszerű 19-19 arányú döntetlent ért el a második félidőben! Összességében: Marcali VSZSE – Kispest NNK 25-44 (6-24)
Szántó Angéla nyilatkozata: Az első félidőben kihagytunk körülbelül 10-12 ziccert ... hat méterről ... szélről is ... középről is, ami megbosszulta magát, mert lerohantak minket és könnyű gólokkal tudtak ekkora előnyre szert tenni. A szünetben megbeszéltük, hogy „elfelejtjük" az első félidőt és úgy megyünk a pályára mintha újra kezdtük volna mérkőzést. Olyan játékot akartunk bemutatni, ami a valódi tudásunknak megfelelő. Ez sikerült is mert a félidőben 19-19 lett az eredmény. Nagyon szép dolgokat csináltunk az elsőben is, kialakítottuk a helyzetet csak valamiért nem tudtuk belőni. A második félidőben jobban koncentráltunk és ezért sikerült egy ilyen nagyszerű második félidőt játszanunk. A Hanusz Bogi 17 gólt lőtt ami egy nagyszerű teljesítmény, minden olyan helyzetet fel vállat amit fel kell vállalni! A többiek is megtettek mindent! Aztr a végén még elmondanám, hogy az elmúlt szezonban nem a mostani felállású Kispest ellen játszottunk, hanem ők most Szentendréről, a Szapirból meg más csapatoktól összeszedték az ügyesebb 94*95 –ös játékosokat. Nekik nagyon komoly céljaik vannak a jövőre nézve. „
https://marcaliportal.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=3976:marcali-vszse-kispest-nnk-junior-25-44-6-24&catid=2:aktualis#sigProIda2e9d17e20
{module [99]}