Skip to main content

Mernek nagyot álmodni! Dobogóra várja a Marcali VFC –t az új elnök!

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2012. augusztus 02. Csütörtök, 08:20

vfc-1Tegnap  délután rendkívüli közgyűlést tartott a Marcali Városi Futball Club.  A korábbi elnök id. Lakics András lemondott az elnökségről, az új elnök választása, illetve az elnökség kiegészítése okán tartották meg ma a közgyűlést. A közgyűlésen az elnökségből távozó id. Lakics András, illetve az elnökségből egyhangú szavazással visszahívott Elek István helyére Fándli Pétert és Dr. Mészáros Gézát választotta meg a közgyűlés. Az elnöknek Csehkis Gábort választották meg egyhangú szavazással.

A Marcali VFC közgyűlése tiszteletbeli elnökké választotta Ivusza Istvánt a csapat technikai vezetőjét. Egyhangú szavazással és tapssal köszönte meg a 70 éves sportembernek a szolgálatait. Természetesen a továbbiakban is számítanak a segítségére.

A közgyűlést követően tettem fel kérdéseimet a Marcali foci „régi–új” vezetőjének.

Tavaly amikor kérdeztelek mereven elzárkóztál attól, hogy elválad az elnökséget. Mi változott, hogy most mégis Te vagy a VFC elnöke?

Egy évvel ezelőtt nem volt az egyesület olyan állapotban, hogy felelősséggel vállalhattam volna a feladatot. Viszont nem akartam kibújni a munka alól ezért vállaltam az alelnökséget Lakics András mellet, aki viszont elvállalta a posztot. Az elmúlt egy évben sikerült a korábbi állapotot – nem kis részben a finanszírozási lehetőség változása eredménye okán - rendbe tenni. Jelenleg rendezett, nyugodt, normális körülmények vannak, büszkén mondhatom: nincs adósságunk.

Két új elnökségi tag került megválasztásra. A közgyűlésen elmondtad, minden elnökségi tagnak meghatározott feladata lesz. Mi lesz az új és a régi tagok feladata?

Igyekeztünk olyan embereket felkérni a munkára, akik már tettek a marcali labdarúgásért. A két új tag már eddig is nagyon sokat tett az egyesületért, annak ellenére, hogy semmilyen tisztséget nem töltöttek be. Megválasztásukkal szinte csak „legalizáltuk” az eddigi tevékenységüket.  Géza bácsi (Dr. Mészáros Géza) aki a gyerekkapusoknak a kapusedzője korábban maga is kapus volt évtizedekig, az Ő közéleti múltja, tapasztalata nagy segítségünkre lesz. Nyugdíjas tehát a meglévő elfoglaltságai ellenére nagy segítségünkre lesz, Őt bízza meg az elnökség az utánpótlás felügyeletével. A Fatert  - Fándli Péter – azt gondolom, senkinek nem kell bemutatni. Évekig sportbizottsági tag volt, és több évig volt már a Marcali VFC elnökségi tagja. Nekem Ő személyes jó barátom. Maximálisan megbízom benne. Tudom azt, hogy ha Ő valamit elvállal azt meg fogja csinálva. Amióta tudja, hogy lehetőség lesz egy új felnőtt csapat felépítésére, minden edzésen itt van és segíti a csapatot. Úgy gondoltuk, hogy az Ő feladata lesz az elnökségen belül a felnőtt és az ifi csapat felügyelete. A következő elnökségi ülésen minden elnökségi tag személyre szóló feladatot kap a közös döntésünk alapján. Az a cél, hogy ne egyszemélyes legyen a Marcali VFC vezetése, legyen világosan és egyértelműen meghatározott feladata mindenkinek, és az elnökség is alkosson egy kis csapatot az Egyesületen belül, mert így gyorsabb, hatékonyabb és mindenki számára könnyebb lesz a munka. Abban egyeztünk meg, hogy legközelebb az első hazai meccsen találkoznunk (augusztus 18.), amikor újra átbeszéljük a dolgokat. Havonta egyszer össze fogunk jönni egy baráti/szakmai beszélgetésre, amikor megvitatjuk az ügyes-bajos dolgokat. Már a közgyűlés utáni elnökségi ülésen kiderült, hogy az új tagoknak vannak jó ötletei, amiket végig akarnak vinni és ez nagyon jó dolog.

Következik a marcali focit szerető szurkolóinak legfontosabb kérdése … mi lesz a nagy csapattal? Arról már hírt adtam, hogy maradunk a megyei első osztályban, tehát kieső helyünk ellenére a következő szezont is a megye egyben játsszuk. Hogyan tovább?

Sikerült jelentősen megerősíteni a csapatot. Én mindenképen azt gondolom, hogy reális cél a csapatnak a bajnokság végén a dobogós helyezés. Ha megnézzük az elmúlt bajnokságban a tavaszi szezont, akkor eredményeink alapján tavasszal az ötödikek voltunk. Ha figyelembe veszem azt az erősítést, amit majd mindjárt részletezek, és hozzátesszük, a már meglévő jó csapatunkhoz akkor azt kell mondanom reális elvárás a csapattól az 1-3 hely valamelyike.

Leigazoltuk a 2012/2013 –as szezonra Tóth Norbertet aki védőt játszott a Tolna megyei bajnokság I. osztályában.  Őt úgy sikerült megszereznünk, hogy a párja mesztegnyői és ideköltözött.  Sikerült idecsábítanunk, egyébként a Mesztegnyőbe készült megye háromba.  Ő egyébként egy jobboldali védő. Leigazoltuk Horváth Pétert és Molnár Kornélt Nagybajomból (NBIII). Mind a ketten védekező típusú játékosok. Együtt fognak járni edzésre és meccsre az Andricz Zolival, tehát egy útiköltséggel 3 játékost tudunk utaztatni, ami szintén nem mellékes, ha az anyagiakat nézzük. Eddig Zoli egyedül járt, és így is ki kellett fizetni a költségét.

De ez nem egyedüli eset, lesznek mások is akiknek az edzésre, mérkőzésre járását közös közlekedéssel oldjuk meg, gondolok itt a keszthelyi különítményre, akik szintén hárman járnak egy autóval. A takarékoskodás továbbra is nagyon fontos, nem tehetjük meg hogy „lazítsunk” és a költségeink indokolatlanul növekedjenek. 

Sikerült visszahozni Marcaliba a Hajdu Ricsit aki az NBIII Duna csoportjában játszott. Leigazoltuk Bertók Bencét az NBIII–as Hévíz csapatából.  Újra Marcaliban játszik Bellán Laci aki kérésünkre visszaigazolt a Galamboktól. Végleg leigazoltuk a korábban kölcsönben nálunk focizó Laki Olivért és Szulimán Balázst. Újra edzésbe állt Kőhalmi István aki kapus poszton már szerepelt a Marcaliban.

A felkészülést ki vezeti? Ugye a Bozsó Feri kapott egy nagyon komoly eltiltást, ami erre a szezonra is érvényes.

A Feri továbbra is élvezi a teljes elnökség bizalmát! Nincs változás Ő a csapat edzője. Az eltiltásról … küzdhettünk volna azért, hogy Ferit ne tiltsák el ennyire. Ehhez a Szövetség jóindulata is kellett volna. Viszont az Egyesület számára az volt a fontos, hogy a megyei szövetség járuljon hozzá ahhoz, hogy továbbra is az első osztályban szerepeljünk. Ebben kértük inkább a segítséget. Viszont a fegyelmi szabályzatban van egy pont, amely szerint majd kérhetjük Feri eltiltásának mérséklését, és ezzel élni is kívánunk. A naptáramba fel van írva, hogy mikor kell ezt megtennünk.  

Ifi csapat  … nagyon kevés hiányzott a dobogóhoz az elmúlt szezonban. Mi az elvárás tőlük?

Örömmel mondom, hogy csapatunknak olyan jó a híre, hogy jelentkeznek nálunk játékra az ifisták és nem csak a környékről. A tavaszi teljesítményük szinte hibátlan csak a későbbi bajnokkal játszottak döntetlent.

Mindezt úgy teljesítették, hogy ketten, hárman a felnőtt csapatban is szerepeltek párhuzamosan! Nagyon köszönjük a segítségüket, a sportemberi magatartásukat! Akkor segítettek, amikor a csapatnak a legnagyobb szüksége volt arra. Meggyőződésem, hogy akár a bajnoki aranyérem is elérhető számukra következő szezonban! Ha nem így lesz az sem baj, a legfontosabb az, hogy legyen egy mag az ifi csapaton belül, aki szép lassan elkezd kopogtatni a felnőtt csapat öltözőjén, hogy engedjék be. És az mindenképpen jó hír, hogy ők Marcali srácok.

Ha mindent összeszámolunk hét csapat focizik a VFC –ben, rendben lesz a finaszírozás?  Két évvel ezelőtt, döntően az anyagi okok járultak hozzá az NBIII –ból a kieséshez. Most felfelé ível marcali labdarúgása … nincs probléma?

Ha nem látnánk az anyagi hátterét a csapatnak, akkor nem erősítettük volna meg a csapatot.

Köszönöm a beszélgetést! Sok sikert kívánok! Hajrá Marcali!

 

(a galéria kis képekre kattintva érhető el)

    {module [99]}

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb