SPR_6701A Győr látogatott el ma délután a Városi Sportcsarnokba, a női junior kézilabda NBI/B bajnokság második fordulójában. Csapatunk egy izgalmas és jó játékot hozó mérkőzésen, kikapott az elmúlt szezon bajnokától. Balogh Bea fiatal csapata nem ijedt meg, végig harcolta a meccset és kikapott egy jobb csapattól. A leányaink az első félidő 13 percében még 7-6 arányban vezettek! Nem játszottunk alárendelt szerepet azt gondolom. Lőttünk 7 kapufát, és a szerencse sem volt mellettünk. Jobb csapat a Győr ez nem kérdés, viszont a junior csapatunk játéka bizakodásra ad okot.

Balogh Bea nyilatkozata:

Egy erős Győrrel találkoztunk a mérkőzésen, sok idősebb, fizikálisan erősebb játékosuk volt. Ennek ellenére az elején nagyon jól tartották magukat a lányaink, és igazából amíg hatos falat védekezett a Győr, addig nagyon ügyesen tudtunk támadni is, de amikor kijöttek nyitott védekezésre a Győriek, akkor „zavarodtunk meg" egy kicsit. Végül ez az egész meccsre kihatott. Végig ezt védekezték ellenünk, és ez ellen nem mindig találtuk meg a megfelelő megoldást.

Amikor elhagytuk a labdát gyorsan tudtak indítani, és lerohanásból gólt szerezni. Ennek ellenére úgy gondolom a védekezésünk a Dodoval (Bán Farkas Dorottya) a kapuban nem volt rossz, helyenként egész jól működött. A második félidőben viszont egy kicsit a védekezésünk „szétesett".

A támadójátékunk tulajdonképpen jó volt, de ritkán van, hogy egy nyitottat védekező csapat ellen kell játszanunk - ráadásul nagyon jól is csinálták - ezért egy kicsit meg voltunk illetődve, nehezen találtunk megoldást. Amikor mindenki elmozdult a támadásban - elment a helyéről - onnantól kezdve már nem volt gond. Meg kell tanulnunk, ez ellen játszani, de ismétlem csak nagyon kevés csapat tudja ezt a védekezést, és ezért nagyon nehéz dolgunk lesz.

{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2012-09-22-20-12{/gallery}

{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2012-09-22-20-13{/gallery}

{module [99]}

covid

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.