Egy nagyszerű hangulatú mérkőzésen, magabiztos játékkal és győzelemmel örvendeztette meg a Marcali VSZSE női NBI/B –s kézilabda csapata ma este a Marcali Városi Sportcsarnok szépszámú közönségét. A Szombathelyi Haladás VSE volt az ellenfelünk, 21-14 félidőt követően a második félidőben még növelni tudtuk a különbséget. Gratulálok! Szentendrére utazunk a jövő héten! Hajrá Marcali!
Balogh Bea nyilatkozata: „Én mindenképen győzelemre számítottam ma, az ellenfelünk az NBII bajnokságból került fel idén. Nagyjából ismertük is őket, mert a nyáron, Nagyatádon egy felkészülési tornán már játszottunk ellenük. Bíztam a hazai pálya, a hazai közönség előnyében, hogy végre pontokat tudjunk szerezni. Ez így is volt, mert az egész mérkőzést, az elejétől kezdve mi uraltuk. Kiváló védekezéssel és nagyon jó támadójátékkal tudtuk ezt a mérkőzést hozni.
Nagyszerű hangulat volt a mérkőzésen, mert a focimeccsről átjöttek a szurkolók és parádés hangulatot teremtettek a Csarnokba. Nagyon szépen köszönöm a csapat nevében is! Ma ők voltak a „nyolcadik ember" a pályán! Köszönöm! Köszönjük! Gyertek máskor is!"
{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2012-10-13-21-24{/gallery}
{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2012-10-13-21-26{/gallery}