SPR_4475Az Országos Serdülő Bajnokságban már hat győzelme van a Tamásinak és valószínűleg a harmadik lesz a 8. fordulót követően. Egy jó csapat jött el ma és megérdemelten győzött a fiatal serdülő csapatunk ellen. A mérkőzés végeredménye nem tükrözi a két csapat közötti különbséget, meggyőződésem hogy a félidei eredmény jobban közelít a valóságos erőviszonyokhoz. Viszont a jegyzőkönyvekbe a nyolcgólos vereség lett beírva.

Szántó Angéla nyilatkozata:

Ellenfelünk negyedik, mi pedig a hetedikek vagyunk a bajnokságban. Az első félidő egy részében az ellenfelünk átlövőinek góljait nem tudtuk megakadályozni, amikor ez sikerült akkor a beállósuk dobta a góljaik nagy részét. Sajnos itthon nem tudjuk azt a teljesítményt nyújtani amire képesek vagyunk egy idegenbeli mérkőzésen. A lányoknak szoknia kell a hazai környezetet, mert a lányok nagyon szerették volna megmutatni a közönségnek, hogy mi a valós tudásuk, de ez bizonyítani akarás most nem kedvezett nekünk. Nagyon sokat hibáztunk. Annak örülök, hogy dobtunk 23 gólt, ennyit mostanában nem dobtunk. Igaz, hogy sok gólt kaptunk de a játék képe alapján nem volt ennyivel jobb a Tamási csapata.

Ki kell emelnem a Dombóvári Dórit, aki 10 gólt dobott, és nagyszerűen, megalkuvás nélkül játszott. Jancsek Zsófi nagyon hasznosan játszott és kritikus időpontokban nagyon fontos gólokat dobott. Feltétlenül dicséretet érdemel a Preisendörfer Gréta aki nagyon jól és hasznosan védekezett, és támadásban is jeleskedett.

Azt gondolom, hogy amikor már nagyobb rutint szerzünk akkor majd az ilyen mérkőzéseket szorosabbá tudjuk tenni, a szoros mérkőzéseket pedig mejd megnyerjük. Még nagyon kevés meccset játszott ez a csapat, nekünk még nagyon sok mérkőzés kell, hogy ezt a rutintalanságot legyőzzük.

{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2012-11-17-14-03-16{/gallery}

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.