A Zeneiskola által megrendezett Zeneváros elnevezésű programon Gájer Bálintot és a Galileo zenekart láthattuk a Marcali Városi Kulturális Központban. Bálint két fellépéssel is kedveskedett nekünk, egyel kora délután, a kisebb korosztálynak, este pedig kortól függetlenül minden érdeklődőnek, és zenekedvelőnek. Az előbb említett koncerten az egész termet megtöltő általános iskolás várta izgatottan Bálint megérkezését, aki hamar belekezdett nótáiba, melyeket saját tapasztalataival, meséivel fűszerezett.

VZA_5464

Ezzel a célja többek közt az volt, hogy a fiatal generációval megszerettesse a zenét, és minél több kicsit buzdítson és lelkesítsen, hogy zenélni igenis jó, s ha akadályba ütközik az ember, de kitart, akkor elérheti az álmait. De hogy a sok beszéd ne menjen a zene rovására, Bálint a tőle megszokott formáját hozva táncra bírta a bátorabb kisgyerekeket, ám akadtak felnőttek is, kik a háttérben meghúzódva élvezték a show-t.

Az esti fellépésen Bálint tovább folytatta nagyszerű szereplését. Felcsendült szeretett zenekarának, a Group'n'Swing dala, a Voice által hozzákötött dalok, sokak kedvence a Skyfall, és a végén a Candy című popdalt sem úszhatta meg. Michael Jackson - Black or White című száma pedig az ő saját hangszerelésében volt hallható. Az országos ismertséget megszerző énekes otthonaként uralta a színpadot, humorával, és táncát belecsempészve még színesebbé tette a fellépést, mellyel sokak arcára mosolyt csalt. Sikerét az is bizonyította, hogy a közönség nagyon nehezen engedte le a színpadról, kétszer is visszatapsolták.

Ezután a Galileo zenekaron (Annus Réka – ének, Láng Tamás – gitár, vokál, Kóti Sándor – basszusgitár, Sárkány Bertalan – ütőhangszerek, Lékai Péter – dobok, Marton Sári – cselló) volt a sor, kik most először léptek fel itt Marcaliban. A nagyrészt marcali tagokat tartalmazó együttes többnyire a népzenéből merít elemeket, ám gyakran használják saját elképzelésüket, zenei világukat. Szerintem mindenkire pozitív hatással volt a banda, jó zenéket hoztak el nekünk, és találkozhattunk egy más stílusú zenekarral. A 2010. decemberében létrejött formáció nagyon ügyesen bánik a hangszerekkel, és a zenével, így fiatalon nagy jövő állhat előttük. Egy humoros, jókedvű társaság zárta le nekünk a napot.

Igényes, értékeket felvonultató zenei produkciókat láthatott és hallhatott ma a telt házas közönség délután és este is, tehetséges, színvonalas előadóktól a Zeneváros program keretein belül.

{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2013-04-13-05-05-46{/gallery}

{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2013-04-13-05-05-59{/gallery}

Molnár Balázs képei a Galieló koncertről:

{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2013-04-13-05-10-14{/gallery}

{module [99]}

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.