mtksz-allas

SPR_7560

Ősszel a bajnokság kezdetén Szántó Angéla egy teljesen újy csapatot kellett hogy felépítsen, hiszen a korábbi serdülő csapat feljebb lépett a junior korosztályba. A csapat kezdeti vereségeket - számítottunk rá – követően egyre jobb teljesítménnyel majdnem a felsőházi rájátszást jelentő helyen végzett az alapszakaszban. A rájátszásban néhány kisiklástól eltekintve jól teljesítettünk. Az értékelésre majd a május 23.-án Szombathelyen megrendezésre kerülő IV. korcsoportos Diákolimpia Országos Elődöntőt követően, vagy Győrben a Mosoni-Duna parton készült interjúban kerül sor. Ugye lányok!!??!! (Győrben lesz a Diákolimpiai döntő!) A mostani győzelemhez pedig gratulálok!

Marcali VSZSE - Rinyamenti KC 25-22 (14-10)

Szántó Angéla interjúja:

A serdülőbajnokságban ez volt az utolsó mérkőzés, amire úgy készültünk, hogy mindenképen vissza szeretnénk vágni a Nagyatádnak a rájátszásban elszenvedett vereségért. Úgy szerettük volna befejezni a bajnoki szezont, hogy győzelemmel jóérzésekkel hagyjuk el a pályát.

Ez sikerült is! Ami maximálisan köszönhető a lányok hozzáállásának, küzdeni tudásának. A sikerhez kellett a koncentrált játék. Igaz hogy volt egy időszak a második félidőben, amikor kiegyenlített a Nagyatád, de amúgy végig mi vezettünk a mérkőzés során. A jó védekezésünknek köszönhetően tudtuk megtartani a megszerzett előnyünket.

Amikor kiegyenlített az ellenfél, akkor a lányok összekapták magukat és egy három gólos sorozattal megint sikerült előnyre szert tennünk. Ezt az előnyt már nem engedtük ki a kezünkből.

Dicséretet illet mindenkit, aki a pályára lépett és mindazokat, akik a bajnoki szezonban a csapattal voltak. Mondtam már néhányszor, de most is elmondom. Csak akkor tud a kezdő sor jól játszani, ha vannak, akik az edzésen segítik őket gyakorolni, illetve lehetőséget adnak a mérkőzés közben a cserére.

Ki szeretném emelni a mai játéka alapján a Mirát (Horváth Mirella) és a Grétát (Preisendörfer Gréta) mind a ketten nagyon jól és stabilan védekeztek. A Dórának (Dombóvári Dóra) a mérkőzés egészében nyújtott gólerős játékát, harcosságát. A Virágnak (Gergő Virág) a jó zárásait és fontos góljait. A Memének (Dudás Emese) a védekezését és a jó időben lőtt góljait. A Szofit (Jancsek Zsófia) sem szeretném kihagyni aki szerintem amióta együtt vagyunk ez volt az egyik legjobb, ha nem a legjobb mérkőzése. Jobbszélen négy gólt sikerült lőnie és a végén ő tartotta a csapatot nyerésben.

Egy –egy gólt lőtt a Kinga (Sárvári Kinga) és a Regi (Kővári Regina ) de a legjobb pillanatokban tették ezt! Meg kell dicsérnem a Titát (Gerencsér Titanilla) akia legjobb pillanatokban védett ziccereket! És ezzel segítette hozzá a csapatot a győzelemhez.

Szeretnék gratulálni az egész csapatnak, annak a 18 játékosnak akik végigjátszotta velünk ezt a bajnokságot.

A mérkőzés során a Nagyatádból Fekete Alexandra megsérült. Reméljük, hogy nincs komoly baja, és jobbulást kívánunk neki!

{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2013-05-11-14-47-42{/gallery}

{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2013-05-11-14-47-55{/gallery}

{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2013-05-11-14-48-09{/gallery}

{module [99]}

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.