mtksz-allas

 

SPR_4738Nem sikerült a negyedik hely ... A Moháccsal azonos pontszámmal, azonos győztes, döntetlen mérkőzés számmal, de mert egyszer győztek ellenünk a bajnokságban ezért ők lettek a negyedikek, az NBI/B női felnőtt kézilabda bajnokságban. Nagyon sajnálom, mert nagyon megérdemelték volna a lányok a negyedik helyet! De az elért ötödik hely is mondhatom szenzációsan jó eredmény! Az értékelést szakemberre hagyom, a napokban készül egy interjú Balog Beával a csapat, játékos-edzőjével. Az én dolgom annyi, hogy megköszönjem azt a sok örömet, amit nekem mint szurkolónak szereztek a pályán. És megköszönjem minden kézilabdáért rajongó szurkoló nevében, amit letettek a szezonban, mert állítom ... az nem volt akármi!

 

Balogh Bea nyilatkozata:

Nem igazán kezdtük jól a mérkőzést , én úgy gondolom ... hagytuk őket 5:1 –re elmenni, és attól kezdve rengeteg energiánkba került mire ezt a hátrányt betudtuk hozni. Ez rettenetesen sokat kivett belőlünk az első félidőben. A második félidőben megint volt egy hullámvölgyünk, amikor egy kicsit „kikapcsoltunk" és ez megint négy gól előnyt jelentett nekik. Sikerült megint visszakapaszkodnunk, és azt kell mondanom, hogy ez a döntetlen a játék képe alapján nem volt reális, ezt a meccset hoznunk kellett volna ezért egy kicsit csalódott vagyok. Ezzel az eredménnyel az ötödik helyen végeztünk a bajnokságban, ez pedig mindenféleképen pozitívan értékelhető, hiszen nagyon kevésen múlott ...

{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2013-05-26-22-06-44{/gallery}

{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2013-05-26-22-07-01{/gallery}

{module [99]}

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.