Megnyerted a Somogy megyei Bajnokságot és Te lettél a Régiós Bajnok is. Ez utóbbit, hogy számolják? Van külön régiós verseny is?

Van nyolc futam a megyei bajnokságban (ebből a hat legjobb eredményt veszik figyelembe) illetve rendeznek nyolc futamot, ami a régiós bajnokságba (Somogy, Tolna, Baranya, és Zala) számít bele, itt is a hat legjobb eredmény a mérvadó. Az összetett eredmény alapján hirdetnek régiós bajnokot. A mi régiónkból az első három helyen végzett fogatok indulnak majd Hetényegyházán az Országos Döntőben, a Dél-Dunántúli régió csapatában. És a régióban negyedik helyen végzett fogatos indul egyéniben. Természetesen minden fogat eredménye számít az egyéni helyezések szempontjából is.

 

Magyar ZoltanArra szeretnélek megkérni, hogy mond el nekem, hogy mi a különbség az akadályhajtás és a vadászhajtás között. Feltételezem, vannak még rajtam kívül is, akik nem tudják.

Az akadályhajtás az hibapontra megy, ha „leütök" egy labdát azért kapok három hibapontot, itt 170 cm a távolság a bóják között, a hintó az 150 cm széles. A vadászhajtásnál a bóják 180 cm-re vannak kirakva, ott nem hibapontot számolnak, hanem „leütött" labdánként 3 mp –et adnak hozzá az időeredményhez. Ha leesik például két labda, az 6 mp ... de ha én annyival gyorsabban mentem, hogy ezt kompenzálja a büntetés időt, akkor akár meg is éri a kockáztatás.

Miért vagyunk mi ennyivel jobbak vadászhajtásban? Jobbak a lovaid?

Hát van benne valami ... mondjuk azt finoman, hogy az én lovaim „idióták"! :-))) Nagyon szeretnek futni, vágtázni. Kell persze az idomítottság, kell a vakmerőség ... ez a versenyszám a gyorsaságról szól... kellenek a jó lovak.

Milyen esélyekkel indulsz majd az országoson? Ismered a mezőnyt?

Ismerem, ez már az ötödik alkalom, hogy indulhatok az Országos Döntőben. De nyerni még nem tudtam egyéniben. Csapatban már háromszor megszereztük az első helyet, van három aranyérmünk.

Akkor mondhatom azt, hogy van félnivalója a mezőnynek a Dél-Dunántúli csapattól? Ennyire „erős" ez a része az országnak a fogathajtásban?

DinoAdtunk okot arra, hogy tartsanak tőlünk, számon is tartanak minket. Az ötből háromszor mi nyertünk. De hozzá kell tennem azt is, hogy a szerencsén nagyon sok múlik. Volt három olyan évem, hogy az első két futamban 20-30 másodperccel vertem mindenkit, és a harmadik futamban labdát vertem...

Két újabb laikus kérdés? Számít a kocsi? Van valami különlegessége? Illetve mit csinál a segédhajtó ott hátul, nyilván az egyensúly tartásában van szerepe de „számít" hogy mennyire jó a feladatában?

CsendesAki komolyan veszi ezt a sportot az már csináltat magának kocsit, de sokan „széria" kocsival indulnak. Az segédhajtónak akadályhajtásban nincs komolyabb szerepe, de vadászhajtásban mondhatom azt, hogy életünk múlik rajta. Aki nyerni akar, már pedig mindannyian azt szeretnénk, akkor nagyon kell menni. Ha a segédhajtó ott hátul nem úgy működik, ahogy kell, akkor gond van ... nagyot lehet borulni.

Beszéljünk a lovakról. Tudják a versenyen, hogy most vadászhajtás van, vagy épen az akadályhajtás?

Persze. Tudják. Az látni kéne ... az én kovaim „kibújnak a bőrükből" ... a szürkém (Dínó) az teljesen „rosszul van" ha a végén nem vágtázhat. A vadászhajtást szeretik ők is a legjobban!

Az istállóban közben Zoli elvégzett és hazaindult. Elkísértem, hogy a régiós kupát lefotózzam. Na, mondhatom leesett az állam, amikor megláttam a nappaliban azt a rengeteg kupát, díjat ... és akkor csodálkoztam el igazán amikor elmondta, ami ki van rakva az csak ennek a szezonnak a termése ... A többi közel 400 db az anyukájánál van, mert nem fér a lakótelepi lakásban.

Ez a szűkszavú, sportember rengeteg dicsőséget szerzett már Városának ... Tudom, nagyon nehéz helyzetben van a Város, de azért legalább az üzemanyagköltségébe beszállhatna. Hetényegyháza Kecskemét mellett van, oda-vissza 600 km ... (Bocs Zoli de mégis megírtam!)

Kupak

Köszönöm a beszélgetést! És sok sikert kívánok Nektek az Országos Döntőben .. és remélem, az a labda most nem esik le!

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.