Tudtam amikor a pedagógus pályát választottam, hogy mire vállalkozom. Példaképeim a szüleim, illetve a gimnáziumi tanáraim. Ők megerősítettek, hogy érdemes vállalni ezt a pályát. 25 év távlatából sem bántam meg - a nehézségek ellenére – hogy ezt a hivatást választottam. Szívesen foglalkozom a gyerekekkel, az oktatással.

Felségemmel együtt kezdő pedagógusként kerültünk Marcaliba. Itt töltöttük fiatal éveinket, itt születtek gyermekeink is.  Nagyon jó közösségben dolgozhattunk kezdőként, és jelenleg is jó csapat tagjai vagyunk. A bennünket körülvevő emberek közül sok barátra és sok jó ismerősre leltünk.

 

Mindig szívesen vettem részt olyan feladatokban, amelyek újszerűek voltak, kihívást jelentettek számomra. Több mint tizenöt évig a matematika-fizika-informatika munkaközösség szakmai munkáját irányítottam. Az iskolánkban nyolc éve működő ECDL-vizsgaközpont vizsgáit, adminisztrációját végeztem, és irányítottam. Több mint tíz éve felkaroltam iskolánkban az Ifjúsági Katasztrófavédelmi Versenyen résztvevő csapatok megszervezését és diákjaim felkészítését. A kitartó munkának az eredményeként többször bejutottunk az országos döntőbe, és 2008-ban az országos döntőn 3. helyezést szereztünk, valamint minden évben a megyei  versenyeken dobogós helyezéseket értünk el. A NAT bevezetését követően (1998-1999) iskolánkban tantervi adatbank működött, így a Közoktatási Információs Szolgáltató Pont üzemeltetését is elláttam.

Érettségi elnök vagyok most már több mint 10 éve, és mindig nagy érdeklődéssel mentem el más iskolákba figyelve arra, hogy milyen oktatás folyik ott. Ezek az alkalmak lehetőséget biztosítanak arra, hogy felmérjem mik a mi iskolánk erősségei, illetve mik azok a dolgok amiket érdemes átgondolni.

Közbevetőleg  … úgy tudom a főiskolát követően szerezte egyetemi diplomáját …

Így van, én matematika-fizika szakos tanárként végeztem Pécsen, majd később lehetőségem nyílt arra, hogy az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Karán fizika szakos középiskolai tanár, majd számítástechnika szakos középiskolai tanár, illetve az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karán szakvizsgázott pedagógus, tehetséggondozás és fejlesztés szakirányú diplomát szerezzem. Szerénytelenség nélkül mondhatom én már régóta elkezdtem az élethosszig tartó tanulást.

Visszakanyarodva az eredeti kérdéshez  … Úgy érzem, most még van bennem annyi erő, hogy azt a tudást,és tapasztalatot, amit sikerült eddig megszereznem, fel tudom használni arra, hogy iskolánk sikereit tovább gyarapítsuk.

Tisztában voltam azzal és ma már naponta tapasztalom, hogy ez a munkakőr a tanításon kívül sok új feladatot ró rám. Megbízásom óta nagyon sok időt kell töltenem a papírmunkával.

Sokat beszélgettünk kollegáimmal arról, mit és hogyan kellene változatni, hogy a világ aktuális kihívásainak meg tudjunk felelni. Azt is rögtön hozzáteszem, hogy a jól bevált, eredményes dolgokat, nem kell megváltoztatni, a jó útról nem kell letérni.

Öt éves időszakra kapott megbízást a Berzsenyi Gimnázium igazgatására. Az iskola vezetésében történt-e változás? Pályázatában részletesen leírta terveit, elképzeléseit. Arra szeretném kérni, hogy néhány gondolatban az Ön számára legfontosabb célokat ismertesse olvasóinkkal.

Igen, történt változás.  De először talán a célkitűzéseinkről, ha megengedi.

Azt gondolom, és azt tervezem, hogy a humán-reál  képzés irányában kell nyitnunk. Ez a szándék egybecseng az oktatáspolitikai elvárásokkal - mint reálszakos tanár már korábban is fontosnak tartottam volna az oktatáspolitika ez irányú törekvéseit – most erre megvan a kormányzati szándék. Tudomásul kell vennünk, hogy nagyságrendekkel jobb elhelyezkedési lehetőségei vannak a reál végzettségű szakembereknek. Ez egy jó irány lehet arra, hogy megtartsuk a gyerekeket városunkban, akiknek a létszáma sajnos nem növekszik.

Célul tűztem ki, hogy Marcali városból minél kevesebb diák válasszon hasonló képzést nyújtó vidéki gimnáziumot.  Nem a speciális iskolákra gondolok, hanem a velünk megegyező általános képzést adó gimnáziumokra. Amit városunkban megkaphat a diák, azért ne utazzon másik településre. Voltak és vannak gimnáziumunknak nagyszerű kezdeményezései, ilyen a kiváló nyelvi képzésünk, és az előző évben elindult az emelt óraszámú testnevelés oktatása is.

A személyi változásokról … Úgy döntöttem, hogy egy szemléletben új, hatékonyabb intézmény vezetésre van szükség, így megköszönve az előző igazgatóhelyettes munkáját, Káplár Veronikát bíztam meg az igazgatóhelyettesi feladatok ellátásával.  Személyi változás a pedagógusok között nincsen, mert azt gondolom mindenki tette eddig is a dolgát, hozzáteszem jól!

Úgy tudom, hogy ebben az évben két nagy létszámú osztályt sikerült indítani …

Valóban indítottunk egy nyelvi tagozatos osztályt, ahol magas óraszámban tanulnak nyelveket és informatikát diákjaink, illetve egy hasonló létszámú általános gimnáziumi osztályt emelt óraszámú testnevelés oktatással.

Ön matematika, fizika, informatika tanár. Ismerve a hiányt a reálszakos tanárok esetében, meg kell kérdeznem, hogy gondolja megoldani az említett szakokon a saját pótlását? Hiszen a vezetői feladatok mellett nyílván kevesebb óraszámban fog tanítani.

Igazgatóként nekem is van kötelező óraszámom. Úgy gondoltam - ezt a kollegáimnak is bejelentettem  -  hogy ne távolodjak el a gyerekektől, két nagy létszámú osztályt bevállaltam tanítani. A kilencedik évfolyamon a nyelvi előkészítősöknél informatikát fogok oktatni, a gimnáziumi osztályban pedig fizikát. Ez hetente 2-2 órát jelent. Az a fő célom, hogy a gyerekek közelben maradjak és megismerjem minden diákunkat.

A felsőbb osztályokban kellett megoldást találnunk. Szerencsére gimnáziumunkban a szakos ellátottság nem rossz, ezért a fizikát meg tudtuk oldani. Az informatikára volt egy kiírt pályázat, amire nem volt jelentkezőnk, ezért ahogyan korábban is - hozzáteszem már több éve megelégedésünkre- meg tudtuk oldani az oktatást.

Az elmúlt tanévben vezették be az emeltszintű testnevelés képzést, arra kérem, adjon tájékoztatást nekünk az eddigi tapasztalatokról és a jövőbeni elképzeléseiről.

Azt gondolom, hogy a sport egy nagyon fontos nevelési eszköz. Az iskola folyosóján talál egy táblát azon a Jó tanuló, Jó sportolók vannak megörökítve. Ezt a hagyományt folytatni kell, hiszen aki aktívan sportol fegyelmezettebb, jobban tud koncentrálni, jól be tudja osztani az idejét, és a tanulásban is sikeresebb lehet. Megtanul küzdeni, nyerni, veszíteni, tisztelni az ellenfelet, megtanulja a csapatszellemet, becsülni a csapattársát, edzőjét, nevelőjét. Nagyra tartom a sportot, és nagyon fontosnak egy fiatalember életében. Nagyon jó, hogy Marcali sokat áldozott a sportra. Uszoda, sportcsarnok, edzőpályák és kiváló szakemberek állnak rendelkezésünkre.  Erősíteni szándékozom a sportvezetőkkel a közös munkát.

 Megragadva az alkalmat, tisztázni szeretnék egy esetleges félreértést. Képzési formánk nem testnevelés tagozatot jelent. Tagozatos képzés kiemelt élsportolók részére régiónkban, tudomásom szerint Pécsen van.  Az emeltszintű testnevelés magasabb óraszámot jelent testnevelésből  (heti plusz 2 óra).   A sportági képzést továbbra is a szakosztályban, a csapatban kapja meg a sportoló. Ezek a gyerekek a sportban a legjobbak, bár tapasztalataim szerint más tantárgyakkal sincs gond a jó sportoló diákok esetében. Hasonló módon oktatunk az emeltszintű testnevelés csoportban, mint azt már évek óta teszik a Mikszáth iskolában. Nem titkolt szándékunk, hogy az ott végző tanulókat ide csábítsuk továbbtanulni az iskolánkba, és az ott elkezdett sportolói pályafutásuk folytatásához biztosítsuk az intézményünkre jutó feladatokat, feltételeket. Már most keresni fogom a kapcsolatot azokkal a szülőkkel, akiknek a gyerekei jövőre fognak végezni az általános iskolában. Részletesen tájékoztatni kívánom Őket a gimnáziumunkban való továbbtanulás lehetőségekről.

A kollégium. Információim szerint a szőcsényi diákok a következő tanévben már „elférnek” a saját kollégiumukban, és ezzel jelentősen csökkeni fog a férőhely kihasználtság. Mit lehet tenni a jobb kihasználtság érdekében? A pályázatában olvastam egy a „bentlakásos” lehetőséget a bejáróknak és a szociálisan hátrányos helyzetűeknek. Arra kérem, szóljon ezekről a tervekről és általában a Kollégium helyzetéről.

A gyereklétszám csökkenésével, a beiskolázásra kerülő gyerekek létszáma is csökken, ezért illúzió lenne azt gondolni, hogy 100% -ban „feltölthető” a kollégium.  Egyre kevesebb a kollégista, mert a szülők sem szívesen engedik távoli iskolákba a gyerekeiket. Mindennek ellenére sikerült elindítanunk a kollégiumot egy csoporttal. Ebben a csoportban nem csak a mi diákjaink vannak, hanem a Széchenyi Zsigmond Szakközép- és Szakiskola diákjai is. Ennek racionális oka is van. A két iskola vezetése figyelembe vette a tanulók érdekeit és Markhard József igazgató úrral közösen gondolkodva megegyeztünk, hogy azok a gyerekek, akik a volt Marcali Szakképzőben tanulnak, ne utazzanak naponta kétszer Szőcsénybe a kollégiumi elhelyezés miatt. Ez a döntés figyelembe vette a tanulók, a szülők érdekeit és jó alkalmat biztosít a két intézmény közötti jó kapcsolat megteremtésére.

Azt gondolom, ha egy gimnázium már rendelkezik kollégiummal, - a távlatokat is figyelembe vesszük- akkor azt nem szabad bezárni. Szándékaink szerint a kistérségből több tanulót szeretnénk beiskolázni. Azoknak akiknek a bejárás gondot okoz vagy aránytalanul sok időt vesz el, biztosítani tudjuk a megfelelő ellátást és felügyeletet.

Emellett szeretném a kollégium szabad férőhelyeinek turisztikai hasznosítását is.  Ki kell használnunk Marcali adottságait. Gyönyörű helyen lakunk és sok látnivaló van, így a turizmust erősíteni kell. Ez a törekvésünk megfelel a város turisztikai koncepciójának.  Ez ügyben fel kívánom venni a kapcsolatot a Marcali Turisztikai Egyesülettel.

A másik irány a sport. Korábban gyakorlat volt, hogy különféle edzőtáborok bázisa, szállása volt az épület, szeretném, ha megint egy kedvelt helyszín lenne a kollégium a sportolóknak. Van egy nagy kapacitású konyhánk, képesek vagyunk akár nagy létszámú versenyeknek, több napos tornáknak a kiszolgálására is.

Hatvan éves lesz, ebben a tanévben a Gimnázium milyen tervek vannak az évforduló megünneplésére?

Egy intézmény életében a kerek évfordulók mindig fontos események, lehetőséget adnak arra, hogy egy kicsit visszatekintsünk. Elképzelésünk, hogy nem csak egy adott napra koncentrálunk, hanem a tanév során folyamatosan szervezünk az eseményhez kapcsolódó programokat. Példaként mindjárt említhetném, hogy diákjainknak idén is megszervezzük a kerékpár túrát névadónk Berzsenyi Dániel niklai otthonához.  Egy tanévet átívelő programban gondolkozunk, amelynek megszervezéséhez, lebonyolításához minden ötletet, segítséget szívesen elfogadunk.

Köszönöm a beszélgetést! Sok sikert kívánok munkájához!

Fellegi Balint

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.