2024. január 10-én elhunyt †Kiss Iván Marcali egykori címzetes prépost, esperes plébánosa, a Magyar Köztársasági Érdemkereszt kitüntetettje, valamint Marcali és Somogyvári díszpolgára, aki 1949-ben született. A 2012-ben készült interjúval emlékezek rá .. nyugodjon békében Iván Atya!

Kiss Iván 17. a sorban a Marcaliban lelkipásztorkodó plébánosok között. 1993 óta szolgál városunkban, 2013 –ban lesz ennek 20 éves évfordulója. Kiss Iván, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetettje, Marcali Város Díszpolgára.

1949 –ben született Várvölgyön. Utána néztem .... Várvölgy község a Keszthelytől mintegy 15 kilométerre található, északkeleti irányban, Keszthelyi-hegységben. Közel van Marcalihoz szülőfaluja, gyakran jár haza?

Szülőfalum Várvölgy, mindig szeretettel gondolok a falumra, sajnos nekem már csak a temetőt jelenti. Nem messze van innen ez a kisközség, valamikor kétezren is laktak ott, de jött a téeszesítés és a velem egykorúak, vagy az alattam lévők Keszthelyre költöztek, a jobb megélhetés reményében. Falumnak most már csak ezer lakosa van, egy nagyon szép falu a Tátika és a Rezi vár völgyében. Édesanyám, édesapám már csak a temetőben van, de nekem még mindig a hazát jelenti Várvölgy.

1950-55 a Rákosi korszak nagyon sötét időszaka, 1955 –ben egy kicsit engedett a hatalom a gyeplőkön, ön akkor kezdte az elemi iskolát. Feltételezem szóba sem jöhetett a hitoktatás. Persze tudom még csak hatéves volt akkor, de talán emlékszik rá, volt módja templomba járni? Tudta gyakorolni a vallását?

Nagyon sok emlékem van gyerekkoromról, Várvölgyön nőttem fel ott jártam iskolába. Egy nagyon vallásos közösségben nőttem fel. Még a legsötétebb Rákosi korszakban születtem. Akkor oszlatták fel a szerzetesrendeket, Magyarország főpapját börtönbe vetették. Sok száz papot börtönöztek be akkoriban. Ennek ellenére 100% -os hittan oktatás volt a falum iskolájában. El is helyezték a papot, az Állami Egyházügyi Hivatal utasítására.

Én mindig pap akartam lenni, kiskoromtól kezdve. Nagyon vallásos közegben éltem.

Középiskolába hova járt? Ha jól számolom 1969 –ben végzett, hogy tudott papi szemináriumba jelentkezni? Kezdettől elhivatott volt a papi pálya iránt, vagy volt más életcél is, amit elképzelt önmagának?

A győri Bencés Gimnáziumba mentünk tanulni, bátyámmal. Aki sajnos nagyon fiatalon, 39 éves korában meghalt. Ő egyébként egy akkori számozás szerint NBII –es focista volt, a Veszprém csapatában játszott, - középcsatár volt-, nagyon jó sportoló volt. Sajnos az akkor gyógyíthatatlan chrome-betegségben meghalt. Két gyerek maradt utána. Én is segítettem őket egészen a felnőtté válásig. Erre, a nagy bánatra sajnos édesanyám is „ráment", bátyám halálát követően egy évvel meghalt, édesapám követte két évvel később. Egyedül a nagynéném maradt, aki még mindig velem él, itt lakik a Marcali Plébánián. Ő 90 éves, és teljesen ellátja a háztartást. A korán elvesztett édesanyám helyett, anyám volt. Korábban a füredi szívkórházban dolgozott, és amikor nyugdíjba ment, akkor költözött hozzám.

Visszatérve a középiskolára. Akkoriban nyolc egyházi középiskola volt az országban. Zárt létszámmal. Meghatározták, hogy hány gyereket vehetnek fel. Tudni kell, hogy akkoriban csak papok, szerzetesek tanítottak ezekben az iskolákban. Mi a bátyámmal a győri bencésekhez kerültünk ahol egy szem civil tanár volt, a testnevelés tanár. A többi mind bencés volt.

Ezek az iskolák az állandó fenyegetőségben tanítottak, ma már értem, de akkor nehezen értettük Nádasdi Alfonz tanáromat – a gulagon tanult meg oroszul –, aki egy nagyon szigorú tanár volt, hogy miért helyez akkora hangsúlyt az orosz nyelv oktatására. Muszáj volt, többek között ez volt a feltétele az egyházi iskolák létének. Nagyon komolyan vették tanáraim az oktatást, tanulmányi versenyekre jártunk, megnyertem két megyei versenyt is, orosznyelvből.

Én nem világi papnak indultam, hanem szerzetes tanárnak. Orosz-történelem szakra jelentkeztem az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetemre, ahova fel is vettek. Mellette a teológiát is tanultam, paptanárnak készültem. Nagyon nehéz volt bekerülni, akkor 20 pont volt a maximum, 17 pont kellett ahhoz, hogy bekerüljek. Persze így is csak 14 papnövendék lehetett az egyetemen 7 évfolyamban.

A tanulmányaimat megszakította a katonaság. Az Állami Egyházügyi Hivatal úgy döntött, hogy a kispapokat el kell vinni kétéves sorkatonai szolgálatra. És erre a célra kijelöltek különböző helyen lévő büntető századokat. Ilyen volt például:. Baja, Lenti és a vége felé Marcaliba is hoztak kispapokat. Nekünk büntetett előéletű parancsnokaink voltak, és büntetett előéletű katonatársaink.

Mindennek ellenére azt gondolom, hogy jó volt az, hogy megkaptuk a Gondviseléstől ezt a két esztendőt. Hiszen nagyszerű személyiségekkel találkozhattam ott. Ott igazán működött az ökumenizmus. Volt közöttünk: baptista, pünkösdista, református, evangélikus és persze katolikus. Összetartottunk és senki nem veszett el közülünk. Ennek több oka is volt, de talán az egyik fő oka az, hogy hoztak be idősebb teológus jelölteket is katonának. Többek között a Várszegi Asztrik – a mostani Pannonhalmi Főapátot – aki 4-5 évvel idősebb volt nálunk. Ő már érett férfi volt, mi meg 18 éves gyerekek. Azért került be diakónusként, mert a bencés rend főapátja ellenszegült az Egyházügyi Hivatalnak és büntetésből az összes bencés papnövendéket bevonultatták.

Asztrik atya többször eljárt érdekünkben a parancsnoknál, de hát kevés sikerrel. Az ezredes mindent megígért, de semmit nem tett. A tisztek „szálltak ránk"minden lehetséges módon bántottak minket, ez a kiskatonák zömére nem volt jellemző, de a sorkatonák között is voltak, akiket felkészítettek arra, hogy minket zaklassanak.

Baján szolgáltam egy építő ezredben, de hát vezényeltek minket legalább tíz helyre, az országban. Katonai bázisokat építettünk. Várszegi Asztrikkal együtt kiképeztek minket meleg szigetelőknek.

Minden rossz ellenére azt gondolom, hogy javunkra vált az a két év. Az a nyomás, az a teher, ami rajtunk volt megedzett minket. Most volt egy 40 éves találkozónk, és örömmel konstatáltam, hogy mind megvagyunk, senki nem veszett el.

A katonaságot követően folytattam a tanulmányaimat. A teológiát Budapesten a piaristáknál tanultam, akiknél Jelenits István, Előd István dogmatikus –még mindig az ő könyvéből oktatnak-, Medvigy Mihály erkölcs professzor tanítottak.

Amikor lejárt az egyszerű fogadalmam - a szerzeteseknek van egy egyszerű fogadalma, é s1+3 év után következik az örök fogadalom- akkor úgy döntöttem, hogy nekem inkább más a hivatásom. Visszamentem az egyházmegyémhez, az akkori nagy Veszprémi egyházmegyéhez, ami Pápától, Barcsig terjedt. És a Lékai bíboros úr minden további nélkül felvett ötöd évre, akkor kerültem a szegedi szemináriumba. A szegedi papnevelő intézetbe.

Azért a Szegedibe, mert ott épen nem volt meg a negyvenes létszám. Volt az Állami Egyházügyi Hivatalnak egy előírása, hogy minden papneveldében meg kell lennie a negyvenes létszámnak, mert ha nem volt meg, akkor feloszlathatta azt. Tehát minket mindig oda raktak ahol épen hiány volt a teológus tanulóból. Ott tettem le az utolsó vizsgáimat.

Veszprémben szentelték pappá 1974 –ben. Volt alkalmam egy elsőmisés pap ünnepi miséjét látnom, több százan vettek részt rajta, lezárták a szülőfalu főutcáját, (gyorsan hozzáteszem ez 2010 -ben volt) ott hallottam, hogy az ünnep a kispapok lakodalma. Önnek volt szerencséje otthon a szülőfalujában misézni?

Igen volt, szülőfalumban Várvölgyön. Akkor még élt az egész családom. A Várvölgyiek persze ismertek, ott nőttem fel közöttük ezért nagyon sokan voltak. Az újmisémre a házunktól gyalog mentünk a templomtérig, ami teljesen tele volt. Hihetetlen nagy ünnepség volt, még mindig nagyon kedves emlékem, habár ennek már most 38 esztendeje.

Káplán: Látrány 1974-75; Nagykanizsa Szent Imre 1975-77; Kaposvár Szent Kereszt 1977-81; A hivatalos adatok 19 év szolgálatáról mielőtt városunka került. Településekről, emberekről, hívekről kérdezem. Kezdjük az elején. Hét év káplánság, amennyit én tudok az egyházról, feltételezem ez afféle helyettességet jelent, a hivatali munkában. Jól gondolom?

Két átmeneti helyem volt, bár én mindig hosszú ideig voltam mindenhol. Az átmeneti helyek jók az ember életében. Az enyém úgy kezdődött, hogy Látrány, de hát nálunk hierarchia van és a püspök ahova szólít, oda mennünk kell. A káplánokat a püspök szabadon helyezheti, a plébánosok esetében, ha már kinevezte, valahova akkor azt már nehezebb elmozdítani. Természetesen, ha az egyházmegye érdeke az, hogy áthelyezze, akkor egy hosszabb folyamat végén megteheti.

A káplán egy beosztott segédlelkész, az oda megy, ahova küldik. Ő még tanulja a papi hivatást, ahova helyezik ott a plébánosa irányításával beletanul a munkába.

Következett számomra egy hosszú kápláni élet Kaposváron a Donnerben, ahol nagyon szerettem ott lenni. Plébánosom valamilyen okból nem ment nyugdíjba, egy lába sem volt, kerekes székes volt. Teljesen én végeztem a lelkipásztori munkát. Ott tanultam meg a betegekkel való törődést. Akkor láttam egy beteg, szenvedő embert, aki kerekesszékből irányította az egyházkerületének az életét. Ismertem nehézségeit, problémáit. Négy és félévig egy beteg ember mellett szolgáltam, ott szerettem meg a kórházi szolgálatot.

Nagykanizsán csak két évet voltam, ami „kilóg" a Somogy megyéből - amúgy végig itt szolgáltam - ott is egy nagyon idős pap mellé helyeztek, ahol be kellett segíteni a lelkipásztori munkába. Nagyon szívesen emlékszem vissza Kanizsára, de nekem a legszebbek a kaposvári, donneri évek voltak.

Onnan nagyon sokan kikerültek, többek között a kaposvári Katolikus Gimnázium igazgató helyettese is az én tanítványom volt, és nagyon sokan még mindig emlékeznek rám, és ez egy nagyon jóleső érzés, hogy az Iván Atyát még emlegetik.

Nehéz kérdés, mert esetleg valakiket megbánt a válaszával, de ennyi idő után talán ez elkerülhető. Hol érezte a legjobban magát káplánként? Volt Önnek mentora, aki segítette a papi hivatás gyakorlásában?

Voltak ilyenek, például a szülőfalum plébánosa – ő már nem él – Takács Béla, aki nagy szerepet játszott a hivatásomban. De hagy mondjam el, hogy itteni elődöm Révai József ismert engem, és amikor Kaposvárról kikerültem egy nagyon pici faluba, Somogyhárságyra, pár hónapig. Lejött megkérdezni, hogy van-e valamire szükségem. És ez annyira jól esett, akkor én még álmomban sem gondoltam, hogy utódja leszek, de voltak ilyen papok, akikre felnéztem. Segítettek, példát adtak.

Tudni kell, hogy akkoriban elég megosztott volt a papság. Volt a békepapi mozgalom, ahol próbálták beszervezni azokat a papokat, akik együttműködnek az akkori hatalommal. Én soha nem értettem, mert nem ez a mi dolgunk. Nem a hatalommal való együttműködés a dolgunk. Nekünk a lelkipásztori munkát kell végeznünk. Nekem szerencsémre mindig sikerült ez elöl kibújni, próbálkoztak velem is. Mesés helyeket ígértek, felkínálták a békemozgalom titkári helyét. Sikerült elhárítanom ezeket a dolgokat. Tudni kell, hogy akkoriban a városi plébániákat, a Balaton parti helyeket, a püspök csak állami ellenjegyzéssel adhatta oda a papoknak. A Marcali plébánia betöltéséhez még az elődömnek is állami hozzájárulás kellett.

Több mint 30 éve plébános, a hivatalos életrajzában találtam. Plébános: Somogyhárságy 1981-82; Somogyvár 1982-91; Kőröshegy 1991-93; Marcali 1993. (Oldallagosan ellátja Bálványost 1991-93; Tapsonyt 2001-2002; és Mesztegnyőt 2002-2004) 1993 óta Marcali. Elődje Révai József c. prépost, tb. kanonok, főesperes, esperes-plébános volt elhunyt és Önt nevezték ki a Marcali Római Katolikus Plébánia lelkipásztorának. Tudom, a katolikus egyházban létezik egy nagyon szigorú hierarchia, és hát feltételezem az Ön helyét is a feletetései határozták meg. Voltak előjelek, vagy váratlanul érte? 1993 – még talán hozzátartozik a rendszerváltó évekhez. Milyen volt a közélet Marcaliban érkezésekor? Ez egy „katona város" volt még akkoriban. Milyen volt a hitélet az egyházközségben?

Úgy kerültem Marcaliba, hogy én a Balatonnak az egyik legszebb részén voltam plébános, Kőröshegyen. Hozzám tartozott Balatonföldvár, Kőröshegy-Szántód és még Balatonendréd is. A Balatonnak egy gyöngyszeme az a partszakasz, én nagyon jól éreztem ott magamat. Két évig szolgáltam ott, egyébként Somogyvárról kerültem oda, ami ugyancsak egy kedves helyem volt.

Hagy mondjam el, hogy olyan személyiségek kerültek ki az én somogyvári fiataljaim közül, mint Gelencsér Attila aki most Somogy megye Közgyűlésének Elnöke, vagy Móring József Attila, Somogyvár polgármestere, országgyűlési képviselő, de például Neszményi Zsolt a Somogy Megyei Kormányhivatal főigazgatója, de sorolhatnám tovább. Talán egy kicsit én is hozzátettem az ő lelki épülésükhöz, ők mind az én fiataljaim voltak.

De visszatérve Marcalihoz. Ide úgy kerültem, hogy egy októberi estén megkeresett Balás Béla püspök úr, és elmondta, hogy meghalt a Révai prépost Marcaliban és elmondta úgy gondolták, hogy én menjek a helyére. Én nagyon meglepődtem és elmondtam, hogy szinte még kisem „pakoltam" csak most jöttem Kőröshegyre. A püspök úr azt válaszolta gondolkodjam és reggelre adjak választ, mert neki ezt a jelentős helyet még a prépost úr temetése előtt be kell töltenie, majd elment.

Néhány órám volt csak a döntésre. Választási szabadságot kaptam, mert azt mondta, ha reggel fél nyolckor a válaszom nemleges akkor tovább lép.

Egész éjjel gondolkoztam, telefonáltam és tanácsot kértem. Tudni illik én Marcalit nem ismertem. Én keresztül mentem rajta kocsival amikor hazamentem szülőfalumba. Csak annyit tudtam róla, hogy egy katona város. Néhány alkalommal, ha jártam a plébánián.

Másnap reggel, felhívtam a püspököt és mondtam, hogy én engedelmességet fogadtam, elmegyek Marcaliba. A temetéskor már a kezembe is nyomták a megbízatásomat. Ráírták, hogy „Főtisztelendőséged eddigi állomáshelyein buzgósággal a plébániák lelki, anyagi felemelkedésén kitartóan dolgozott. Ez reményt nyújt arra, hogy ezt a nagy egyházközséget egyedül is képes lesz ellátni, így a káplánt is elvonjuk Öntől."

Így hát egyedül maradtam. Hogy milyen egyházközséget találtam? Sok hívőt találtam, csak úgy éreztem nincsenek bekapcsolva az egyházmegye életébe. Meg a világ egyház életébe. Meglepően sok fiatalt láttam a templomban.

Amikor kihirdettem, hogy gyűljenek össze, - a Kultúrház kistermét kaptam meg a célra - megtöltötték közel 50 –en, 60 –an jöttek össze. Középiskolások, és korosabb fiatalok. Akkor kezdett kibontakozni az „X" élete, talán akkor volt a virágkora. Akkor még az X-es ház meg sem volt. Olyan lelkes fiatalokkal az óta sem találkoztam. Sajnos nagyrészük a jobb megélhetés reményében elhagyta Marcalit, de nagyon büszke vagyok rájuk, mert mind jó családapa, családanya lett. Éppen a múlt szombaton eskettem közülük valakit, egyébként gyakran meghívnak. Eskettem már Székesfehérváron is, és Budapesten is közülük.

Tehát találtam híveket, és az egyik legfontosabb feladatomnak tartottam, hogy bekapcsoljam őket a megalakult kaposvári egyházmegye életébe.

A másik nagyon fontos dolog volt a Gizella templom életének az elindítása. Elődöm építtette, de egyszer sem misézett benne – elhunyt -, a templomot felszentelték augusztus 20 –án, volt benne 2-3 mise mire ideértem, de nem volt belső berendezése, nem volt befejezve teljesen.

Nekem nagyon nagy élményt jelentetett azokban az első években a templomot a hitélettel megtölteni. Sokan mondták, hogy minek épült az oda, láttam dokumentumokat, amik szerint eredetileg nem is oda, hanem a „csibészke kert" helyére tervezték eredetileg. Érdekes módon az első karácsonykor annyian jöttek oda, hogy kint többen álltak, mint bent. Szűknek bizonyult a templom.

Életem nagy élménye az, hogy betölthettem azt a templomot hitélettel. Jöttek és jöttek, olyanok jöttek oda, akiknek messze volt a nagytemplom és ők magukénak érezték ezt az új templomot. Voltak különböző korszakai az elmúlt 20 év alatt a Gizella templomnak, de most megint nagyon jól megy. Minden vasárnap este tele van a templom, sok gyerek is jár oda. Nagyon jó hogy megépült, betölti a hivatását.

Megalakult a fiatalok közössége, imakörök alakultak, ezeket be kellett kapcsolnom az egyházmegye vérkeringésébe. Jártunk különféle találkozókra. A fiatalokkal eljutottunk Taizéi-be. a francia ökumenikus közösségbe, eljutottunk velük a párizsi, a római ifjúsági világtalálkozóra, Kölnben képviselték a magyarokat. De volt egy marcali fiatal képviseletünkben, Amerikában is.

Elindultak a zarándoklatok, - épen tegnap jöttünk meg Pannonhalmáról – de mindenévben elmegyünk külföldre is, idén Prágában jártunk.

Rendszerváltáskor az akkori veszprémi püspök az összes esperest leváltotta. A laikusoknak mondom, hogy az esperes az a „püspök szeme", a rábízott egyházkerületet – a kaposvári egyházmegyében van 7 – felügyeli, segíti az ott szolgáló papokat. A kerületi esperesen keresztül kell felterjeszteni a hivatalos iratokat, az esperes felügyel a kerületében. 1990 –ben a Szendi püspök úr megbízott az esperességgel, azóta már a harmadik kerületben tevékenykedem esperesként is. 20 éve betöltöm már ezt a hivatalt.

2006 –ban a Marcali Önkormányzat díszpolgári címmel tüntette ki. Ekkor már 13 éve szolgált városunkban. „Sütő László polgármester a város nevében megköszönte a lelkekért végzett munkát: a közösségek alapítását, a hitoktatásban elért eredményeket, a fiataloknak átadott krisztusi üzenetet, a kórházban végzett lelkipásztori szolgálatot, a templomok felújítását, az egyházi közösségi ház létrehozását, a médiákkal fenntartott jó kapcsolatát." Az idézet már a Marcali Portálról való. Tudatos az Ön nyitottsága a hírvilága felé?

Az említett kitüntetést, akkor is úgy éreztem, hogy munkatársaim nevében is kaptam. Köszönet érte a polgármester úrnak és az akkori Képviselő Testületnek. Hivatásomat végeztem és végzem, most már hála Isten nemcsak a templom falain belül, hanem kívül is, az iskolákban, a kórházban és mindenütt. Ha nem lettek volna jó munkatársaim, akkor nem szépültek volna meg így a templomok. Külön kiemelném Király Jenő templomgondnok munkáját, aki szívvel lélekkel mindig mellettem volt. Fő elvünk, hogy fokozatosan kell karba tartani a templomokat, nem szabad elhanyagolni, ha már egy kis hibát látunk, már javítjuk is. Minden évben több millió forintot költünk állagmegóvásra és mindenütt a régi berendezési tárgyakat kicseréljük. Ezek sokszor tízmilliós nagyságrendű beruházások: a plébániatemplomra több mint 100 millió forintot költöttünk, de ezt két évtized alatt. Tavaly az újonnan épült Boldog Gizella templom is elég nagy átalakításon esett át: új korszerű fűtést kapott, új redőnyöket a hőszigetelésre, altemploma is megszépült. Pályázatokat is nyertünk, ebből készült el a plébánia tetőszerkezetének cseréje, a plébániatemplom toronyfeljárójának cseréje, a torony külső és belső felújítása és a Boldog Gizella templom új fűtése. Az X ház teljes felújítása pedig most kezdődik, egyrészt pályázati pénzből.

Ami a médiákkal való kapcsolatot illeti, véletlenül kerültem közelébe. Mindig is kerestem a kapcsolatot. A döntő lökést az a véletlen adta, hogy püspököm 2001-ben kinevezett az egyházmegye sajtó referensének. Akkor alakult meg a Magyar Püspökkari Konferencia Média Bizottsága és oda kellett valakit elküldeni. Juhász Judit, az akkori MKPK szóvivő, kis tanfolyamot szervezett nekünk és azzal kezdte mondandóját, hogy kommunálnunk kellene a világ felé, mert az egyházról a legtöbb embernek csak a rossz jut eszébe. Azóta a többi egyházmegyében mind lecserélték a sajtóreferenst, mindenütt profi média szakember lett főállásban, egyedül én maradtam meg a régiekből. Évenként kétszer is találkozunk Budapesten, ahol a program: kis továbbképzés és beszámoló az egyházmegyék életéből. A mi feladatunk az elektronikus és írott sajtót tájékoztatni egyházmegyénk életéről. Ami a legnagyobb nehézség, hogy a világi médiába nagyon nehéz betörnünk. A Marcali Portál kivétel ebből, köszönet azért, hogy a helyi egyház élet eseményeit mindig leközli. Még jó a kapcsolat a Somogyi Hírlappal, Vigmond Erika sokat segít abban, hogy az egyházmegye hírei bekerüljenek a legnagyobb példányszámú megyei újságba. Az egyházmegyének saját honlapja van, meg még sok plébániának is, van egyházmegyei újság a Spiritusz is, az elektronikus helyi médiákban többször megjelennek a helyi hírek. Élő szentmise közvetítés csak Marcaliban van, Kaposváron, Nagybajomban, Csurgón felvételről megy a szentmise.

Ön a Kaposvári Egyházmegyében is sokat tevékenykedett, kerületi esperes és egyházmegyei hitoktatási felügyelő, továbbá az egyházmegye kommunikációs felelőse is . Hogy győzi ezt a sokféle tevékenységet? Az elfoglaltságainak számát még növeli ebben az időszakban a közéleti szerepvállalása, úgy tudom a Megyei Közgyűlésben is tevékenykedett.

16 évig voltam a Somogy Megyei Közgyűlés egy-egy Bizottságának tagja, az egyházmegyét képviseltem. Először Móring József Attila vitt oda, aki akkor közgyűlési tag volt, majd Gelencsér Attila szólt, hogy számít a munkámra. Természetesen püspököm engedélyével, mivel a katolikus papok nem vállalhatnak engedély nélkül ilyen megbízatást. Ez év január elsejével nagy átalakuláson ment át a megye, szinte minden Bizottság megszűnt. Szerettem ott lenni, hiszen sok politikust megismerhettem, a megye szinte minden polgármesterét. Azon kívül a közgyűlést tájékoztathattam az egyházmegye életéről, sőt kisebb pályázati pénzekbe is beleszólhattam, sok apró helyet juttatunk pl. táborozási pénzhez.

Az Esperesi Hivatal is ad munkát, nemegyszer ez a legnehezebb. A kommunikáció is időigényes a legtöbb egyházi rendezvényen nem tudok részt venni, (hétvégén és vasárnap vannak) léteznek tudósítóim, akik képeket és híreket küldenek. Sokszor baj van a híranyaggal, mert át kell fogalmazni, sokszor el kell dönteni, hogy hírértékű-e? A Magyar Kurírt, ami a Katolikus Egyház központi hirpoltálja, tudósítom, de az Új Ember Katolikus Hetilap és a Keresztény életben is jelennek meg cikkeim.

2008 –ban Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője ellátogatott Marcaliba, hogy szovátai gyermekotthonának nyári táborozásáról beszéljen az Egyházközség képviselőivel és a Kaposvári Egyházmegye karitász vezetőjével. Úgy gondolom ez egyfajta elismerése mindannak a karitatív munkának, amit az egyházközségben végeznek. Tudom rendszeresek a nyári táborok a gyűjtések a rászorulóknak. Közel áll Önhöz ez a munka?

„Segítsetek mindenkinek, legfőképpen hittestvéreiteknek"- szól szent Pál a Galata levélben. A Katolikus Karitász, a katolikus egyház szeretetszolgálata. Először csak itt helyben működött, felfigyeltek rá és most már Marcaliban van az egyházmegyei Karitász központ. Jákiné Zsuzsa marcali vezetője van. Óriási munkát végez, megszervezte az egész egyházmegyében a Karitász csoportokat., Európai uniós élelmiszersegélyt osztanak, több mint 50 Somogy megyei településen, most osztottak ki 3 millió forint értékű iskolakezdési utalványt, ebből 30 marcali kisdiák is részesült.

Az Egyházmegyei Karitásznak szoros kapcsolata van a helyi Szociális és Egészségügyi Központokkal és a helyi Önkormányzatokkal. Ami azt jelenti, hogy mi azokkal is foglalkozunk, akik nem hittestvéreink. Mert rászorultak nemcsak a hittestvéreink közt vannak. Most nemsokára tűzifa akció kezdődik a rászorulóknak. Böjte Csaba atyával valóban jó a kapcsolatunk, négyszer nyaraltattunk szovátai árva gyermekeket. Ez most azért szünetel, mert helyben a gyermekek között is nagyon sokan szorulnak támogatásra. De a szeretetszolgálatunk része minden csütörtökön a kórház pasztoráció. Végiglátogatjuk a kórházat, minden beteget meglátogatunk, most már két csoportban. Nekünk nagyon sok erőt ad ez a munka, az emberi élet egy másik része tárul felénk, ott megváltoznak a hitéleti arányok, legtöbbször szeretettel fogadnak minket. Vannak olyan osztályok, mint pl. a krónikus és ápolási osztály, ahol már csak egyetlen remény van... Én nagyon sokat kapok ezektől a látogatásoktól, sokszor erőt és kitartást és biztatást a munkámhoz. A helyi Karitász is nagy munkát végez, nemcsak ruhát oszt, hanem tartós élelmiszert és felkeresi a krízishelyzetbe jutott családokat.

Ön a Kaposvári Egyházmegye egyházmegyei hitoktatási felügyelője. Tudom, Marcaliban évente több száz iskolás választja a hitoktatást, rendszeresek a hittanos táborok, sportesemények. Biztos vagyok benne, hogy a megyénkben az elsők között tartják számon a Marcaliban folyó hitoktatást. Arra lennék kíváncsi - Önnek erre megfelelő rálátása van - hogy másutt is hasonló a tapasztalat? Járnak a mai gyerekek hittanra?

1993 –ban a Mikszáth iskolában két csoportunk volt, most 12 csoportunk van, csak a Mikszáthban. A Noszlopyban még több. Jó hitoktatóink voltak és vannak!

Ha egy hasonló nagyságú településsel hasonlítjuk össze Marcalit, akkor minálunk jó az arány a hittanra járó gyerekek tekintetében. Nem hasonlítható össze például olyan településsel ahol katolikus iskola van, mert ott a tananyag része a hitoktatás.

Az egyházmegyében megszerveztek egy szakmai felügyeletet, mert mi nem szüntettük meg a felügyeletet – az iskolákban most tervezik visszaállítani a tanfelügyelőt -, minden kerületben van szakmai felügyelőm. Mi nem csak ellenőrizzük a hittan oktatást, hanem segítséget is nyújtunk, továbbképzéseket, találkozókat szervezünk az oktatóknak.

Az iskola nekünk egy missziós hely, újból visszatérünk oda. Sok helyen arra hivatkozva, hogy nehéz összeegyeztetni a gyerek más elfoglaltságaival a hitoktatást „kivonultak" az iskolákból. Most például Kaposváron és Siófokon is visszatérnek. Én azt mondom, hogy össze lehet egyeztetni a gyerekek más elfoglaltságaival - szakkörök, különórák, sport – a hittanórákat. Arra szoktam hivatkozni, hogy itt Marcaliban is sokszor egy hónapig is próbáljuk „összecsiszolni" az órarenddel az alkalmainkat. Egyébként kiváló a kapcsolatunk az iskolai vezetéssel, és mindig megtaláljuk a megoldást! Van olyan gyerek akinek 5-6 féle elfoglaltsága van, de mindig van megoldás. Egyébként a legjobb, ha a gyerekeket összehívjuk és ők segítenek időpontot találni!

Én magam nem vonultam ki a hitoktatásból, azért hogy a gyerekekkel való kapcsolatomat ne veszítsem el) ha nem oktatnám őket, akkor nem tudnák a nyelvükön beszélni. A nyolcadikosok oktatása mindig az én feladatom, most is vannak 45 –en, ez körülbelül a fele a város nyolcadikosainak. Nagyon szívesen foglalkozom a gyerekekkel.

Marcaliban a gyerekek 40-45 %-a eljut a bérmálásig. Elkezdtük a munkát az óvodákban is, ennek is az eredménye, hogy idén már nagyon sok elsős tanulónk is van, és az óvodák is igényelték szeptembertől újra a hittant. A gyermekeknek lelki napokat, sportdélutánokat és nyári táborokat is szervezünk.

Gyakran kapok hírt Önöktől a zarándokútjaikról. Ezek az utak Európa több országába vezettek, közelre és távolra egyaránt. Nyilván kötelessége a hívők kísérete, segítése, és persze Önnek is fontos a zarándoklat hitbéli része. Egy –egy zarándoklat során – látom a képeken – nem csak a kegyhelyeket keresik fel, hanem a nevezetességeket is. Arra lennék kíváncsi, hogy amúgy szeret utazni? Van az utak közül különösen emlékezetes?

Sok fele jártunk, nekem megmondom őszintén leginkább – egy év alatt két alkalommal is jártam ott – Taizé az ami a legjobban megérintett. Franciaország keleti részén van, ahol egy ökumenikus közösség él. Egész nyáron özönlenek oda a fiatalok, egy-egy nyáron 100 ezer fiatal fordul meg egy jelentéktelen 40 lakosú faluban, ahol nincsen szórakoztató ipar, nincsen szükség semmiféle „attrakcióra". Csak a napi háromszori ima van, a csend, és a fiatalokkal való törődés van. Ott tulajdonképpen csak a béke van, a kiengesztelődés, a szeretet van, abban a bábeli „zűrzavarban". Most nyáron, amikor ott jártam 61 országból voltunk ott...

És ezek a szerzetesek, akik különféle felekezethez tartoznak, mennyi mindent tudnak adni a hívőknek. Ott semmi sincsen... se csoda, se ereklye nincs ... csak a szeretet és a béke van. János Pál pápa az „egyház új tavaszának „ nevezte a helyet. Ők ott nem beszélnek az egységet, hanem élik az egységet! És ez sugárzik ki róluk, azok a szerzetesek hiteles emberek! A fiatalok ezt érzik!

2011 –ben a Köztársasági elnök, állami ünnepünk, augusztus 20 alkalmából a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta Önnek. A kitüntetést augusztus 20-án dr. Navracsits Tibor miniszterelnök helyettes adta át a Kossuth téren lévő Néprajzi Múzeum aulájában. Ismételten gratulálok a magas állami kitüntetéshez! Láttam a képeket, nagyszabású ünnepség volt? Gondolom, ritkán jár ilyen eseményeken. Milyen benyomásai voltak?

Július közepén kaptam egy levelet a Miniszterelnökségtől, melyben azt közölték, hogy a miniszterelnök állami kitüntetésre akar ajánlani a Köztársasági Elnök Úrnak, augusztus 20-ára. Azt kérdezték, hogy elfogadom-e. Augusztus közepén, külföldön, zarándokúton jártam és akkor telefonon értesítettek, hogy 6 nap múlva augusztus 20-án Pesten kell lennem, mert megkaptam a kitüntetést. Nagy gondot jelentett az intézkedés, hogy 6 nap múlva kapok-e helyettest Marcaliban az augusztus 20-i szabadtéri misére. Szerencsére a mesztegnyői Feri atya vállalta a szentmisét. A kitüntetés alkalmával zsúfolásig tele volt a Néprajzi Múzeum aulája, ahol a legkitűnőbb életpályákat jutalmazták. Az elején egy kicsit az volt az érzésem, hogy ez egy életút végét jelenti, de a miniszterelnök-helyettes szavai megnyugtattak, hogy a kitüntetés újabb biztatás akar lenni a további munkára, hiszen „az országnak még szükség van az Önök kiváló teljesítményére" Annak is örültem, hogy Marcali neve is elhangzott ott. De ehhez hadd tegyek hozzá valamit: ismét keresztet kaptam. Már másodszor! Amikor püspököm préposti címmel tüntetett ki, akkor is a szent Keresztről elnevezett préposti címet kaptam. Mert keresztből is akadt és akad életemben bőven. Asssiszi szent Ferenc mondta:"kitüntetések, vagy keresztek, egyre megy, csak az számít, hogy a jó Isten mit gondol rólunk..."

290 éves marcali plébánia 1722–2012. Írásos emlékek szerint az akkori Egyházmegyei Főhatóság, a Veszprémi Püspökség 290 évvel ezelőtt, 1722-ben alapította újjá a török hódoltság után a marcali plébániát. Ebben az évben az egyházközség ezt az évfordulót is köszönti. Egy hatalmas „drapéria" díszíti a templom bejáratot az alkalomból. Úgy gondolom ez sem túl gyakori más templomoknál. El mondaná, hogy sikerült elkészíttetetni ezt a „dekorációt" ?

Kommunikációs ötlet, püspöki székesegyházakon szokott lenni... Ezt a Marcali drapéria Pozsonyi Márk, volt X-es fiatalunk munkája, aki ebben a „szakmában dolgozik. Én mondtam az ötletet, ő megvalósította. Kislánya mondta, hogy apu még ennél nagyobbakat is szokott alkotni, akkorát, mint a Hősök tere meg még egy kicsit nagyobbat...

Milyen tervei vannak az egyházközségnek a következő évre?

Most kezdjük el az X-es ház teljes felújítását. Ez nem kis munka lesz, már régóta szerettünk volna olyan közösségi teret, ami a mi közösségeinknek kell. Elkészül egy korszerű nagyterem, ami ha kell ketté választható, átfűrészelős falszigetelés, nyílászárócserék, mögötte komplett konyha, mögötte meg hatalmas vizesblokk, még a mozgáskorlátozottakra is gondoltunk. Munkánkat az Emberi Erőforrás Minisztériuma és a helyi Városi Önkormányzat is támogatja. Az udvaron sportpályák készülnek.

Október 11-én kezdődik A Hit éve, amit a pápa hirdetett meg. Programsorozatokkal készülünk, hiszen nagyon szükség van arra, hogy segítsünk a hit továbbadásában.

Még arról sem mondtunk le, hogy Marcaliban egyszer valamilyen formában egyházi iskola színesítse a kínálatot. De ehhez is nagyon sok hit kell, hogy egyszer megvalósuljon, jó szándék, megértés és türelem.

Így végezetül arra szeretném kérni, szóljon néhány szót önmagáról. Feltételezem, nem sok szabadideje van, de szeretném tudni azt mivel tölti, Van Önnek hobbyja?

Annak örülök, hogy ennyi idő után is tudom szolgálni az embereket. Még akkor is, amikor nagyon sokszor nehéz. Akkor is, amikor nem értenek. Papi életem felét már Marcaliban töltöttem, ami nem kevés. Sok mindenre itt edzett meg az élet, sok mindenért itt még jobban meg kellett küzdeni. De ez teszi igazán széppé! Azt, hogy sok feladatot kaptam püspököm bizalmának köszönhetem, próbáltam és próbálok helytállni. Sokszor eljátszom a gondolattal, hogyha 19 éve másképpen döntök, hogyan alakult volna az életem. Mindig, azaz érzésem jól döntöttem, nem bántam meg, mert soha nem lettem volna az, aki most vagyok: Örülök, amikor az embereket mosolyogni látom, még jobban, amikor a gyermekek mosolyognak felém.. A városban sokszor integetnek, én visszaintegetek...Akkor is köszönök mindenkinek, ha vissza nem köszönnek. A legtöbb családdal már találkoztam, hiszen ennyi idő alatt közel kétezer keresztelést végeztem, sajnos ennél még több temetést. Több száz fiatal párt készítettem fel életük legszebb napjára, most meg az a csodálatos, hogy volt tanítványaimat esketem. Emellett nem lehet más hobbym, időmet leköti, hogy mindig van tennivalóm és munkám.

Meg pap vagyok, akinek naponként sokat kell imádkoznia önmagáért, híveiért, papjaiért, és az egész városért. Szeretek papok között lenni, azért is mert ez a legszűkebb családom. Tagja vagyok egy papi egységmozgalomnak, ahol havonként találkozunk és erőt és hitet adunk a másik paptestvérnek.

Köszönöm a beszélgetést!