INTERJÚK
mtksz-allas

Kis Dörnyei László

Lassan két éve választott Marcali Város új képviselő-testületet. Egy cikksorozatban teszem közzé a képviselőinkkel készült interjúkat az eddig végzett munkájukról. Most Kis-Dörnyei Lászlót, Marcali Város Alpolgármesterét, települési kompenzációs listáról bejutott önkormányzati képviselőt kérdeztem.

 

 

A negyedik ciklusban vagy városi képviselő. Egy alkalommal egyéni körzetben szereztél mandátumot, három alkalommal listán. Voltál polgármester jelölt is, a legutóbbi választáson. Alapító tagja vagy a Marcali FIDESZ szervezetnek, tagja vagy a párt megyei választmányának. Tagja vagy a Somogy megyei Diáksport Szövetség Elnökségének, és a Somogy megyei labdarúgás vezetésében, már több mint egy évtizede tevékenykedsz. Ebben a ciklusban az egyik alpolgármesteri posztot is betöltöd városunkban. Igazán sokrétű társadalmi szerepvállalás ez. Hogy kezdődött?

 

Az önkormányzati munkához 1998 ban kerültem közelebb, akkor kértek fel, hogy induljak el egy körzetben képviselő jelöltnek. Akkor úgy gondoltam, hogy a pedagógusi munka mellett, sport mellett, - akkor már megvolt a vállalkozásom, nyaranta egy vendéglőt üzemeltetek -, nem tudom elvállalni. Akkor is úgy gondoltam, és ma is úgy gondolom, ha valaki egy ilyen feladatot elvállal, akkor annak bármikor, bárkinek a rendelkezésére kell állnia, és segítenie kell a probléma megoldásban. Persze legtöbb esetben ez a segítség inkább csak a bürokrácia, a hivatali ügyrendben való eligazodás segítésében nyilvánul meg.

 

Akkor végül nem indultam, de mint külsős bizottsági tag bekerültem az önkormányzat testületébe. Megismertem az önkormányzati munkát, és 2002 –ben már vállaltam a jelöltséget.

 

A tiszti lakótelepen indultam, de a Kőrösi Bandi nyert, aki azóta is képviseli az ott élőket. Én akkor listán jutottam be a képviselő-testületbe. Abban a ciklusban, mint a sportbizottság elnöke is dolgoztam. Közel állt hozzám, hiszen testnevelő tanár voltam, vagyok a Mikszáthban, fociztam a marcaliban, tulajdonképpen abból adódóan kerültem a városba.

 

Csak kitérőként … a napokban ünnepeltük, hogy 30 évvel ezelőtt megye bajnokként sikerült bejutni az NBIII –ba. Ma sem szakadtam el a sporttól, korábban edzőkét dolgoztam a labdarúgókkal, ma a Bozsik programban, és a megyei szövetségben tevékenykedem.

 

Mondhatom, mindenki ismer a városban, vagy mint volt tanárát, vagy mint futballistát, edzőt, de mint képviselőt is természetesen. Feltételezem önkormányzati munkád nagy része az apró-cseprő ügyekből, azok intézéséből, a bizottsági munkából, az alpolgármesteri feladataidból tevődik össze. Sokan megállítanak az utcán?

 

Ahogy mondtad, ezek az apró dolgok - amik persze nagy dolgok annak, aki azt elszenvedi – nagyon gyakoriak. Legtöbb esetben tudok segíteni, hiszen 2002 –óta vagyok testületi tag, ezért én már tudom, hogy kihez kell fordulni, melyik hivatali osztály feladata a probléma megoldása. Ismerem azokat, akiket a GAMESZ –nál keresni kell. Ilyen feladataim naponta, hetente vannak.

 

Én nem vagyok egyetlen bizottságnak sem tagja, de mint alpolgármester rendszeresen részt veszek azokon. Nagyon komoly munka folyik ezekben a bizottságokban. Sokszor megkapom a pártommal szimpatizálóktól, hogy miért szavazzuk meg szinte minden esetben az előterjesztéseket a képviselő-testület ülésén, vita nélkül. Szimpatizánsaiknak, is és itt is elmondom, hogy a bizottságban bizony komoly vita van az előterjesztésekről. Az érdemi munka ott zajlik.

 

A Testület elé a már kialakult konszenzus eredménye kerül. Ha a vita ott zajlana, akkor a sokszor 15-20 napirend tárgyalása még éjszaka is zajlana. És sok esetben olyan ügyekben kell előzetesen döntenünk, tárgyalnunk, amelyek nem nyilvánosak. Személyekről, üzleti titkokat tartalmazó ügyekről.

 

A bizottsági munkában van lehetőség ügyeket elnapolni, a felmerült kérdések eldöntésére további információk, szakértők bevonására, ezt egy nyilvános testületi ülésen nem lehet megtenni.

 

Amikor a bizottságban döntünk akkor már egy megtárgyalt, egyeztetett álláspont kerül a nagynyilvánosság elé.

 

Persze azért gyakran az is előfordul, hogy nem tudunk megegyezni valamiben akkor a bizottságban szavazunk, és a testület előtt a bizottság elnöke elmondja, hogy mi a szavazás eredménye az adott előterjesztéssel kapcsolatban.

 

Ritkán kap nyilvánosságot, önkormányzati munkád azon része, amikor a polgármester urat helyettesíted, alpolgármesterként. Hogy lettél alpolgármester?

 

Hát ez egy érdekes történet. Nem először töltöm be ezt a funkciót, hiszen egy korábbi ciklusban már voltam alpolgármester. Mi a Dénes doktor urat szerettük volna alpolgármesternek, de összeférhetetlen volt a jelölése, az önkormányzati törvény előírásaival. Egy évig nem is volt alpolgármestere a városnak. A törvény viszont kötelezte a testületet a választásra, ekkor lettem én először alpolgármester Marcaliban.

 

2014 –ben mint polgármesterjelölt indultam a választásokon. Dr. Dénes Zsolt halála miatt lettem pártom felkérésére polgármester jelölt. Dr. Sütő László újra elnyerte a marcali polgárok bizalmát, és a testület összetétele is úgy alakult, hogy csak 3 képviselőnk jutott be a képviselő-testületbe. Nem örültünk az eredménynek, mondhatom. Persze külön kell választanom a polgármester választást, és testületi tagok választását. Polgármester jelöltként már csak az idő rövidsége miatt is nem sok esélyem lehetett. Kevés idő volt, a Zsolt halála és a választás időpontja között arra, hogy igazán kampányolni tudjak. A nagyarányú MOTTE –s győzelem az egy kicsit mellbevágó volt számunkra, gyakorlatilag csak egy körzetben tudtunk nyerni. Ketten pedig listáról kerültünk be.

 

Amikor a polgármester úr felkért az alpolgármesterségre, megbeszéltem a párttársaimmal, a velem együtt gondolkodókkal, hogy vállaljam-e. Abban maradtunk, hogy tudok segíteni a városnak ha elvállalom, ezért mondtam igent, a számomra is meglepő felkérésre.

 

Sokan, sokszor elmondják, hogy „büntetik” a várost, mert nem a polgári kormányhoz hasonló vezetése van. Nos én ezt cáfolom. Emlékezzenek csak arra olvasóink, hogy amikor az évvégén kompenzálják a településeket, magyarul a felhalmozódott hiányt konszolidálják, Marcali minden alkalommal jelentős összeget kapott, ami nélkül nem tudta volna működtetni a várost. Nem bünteti a Kormány Marcalit! Ez köszönhető egyébként az országgyűlési képviselőinknek is. Szászfali képviselő úr, és Móring képviselő úr is mindent megtett azért, hogy Marcali ne is érezze azt, hogy nem a FIDESZ nyerte a választást Marcaliban.

 

Térjünk rá az elmúlt két évre. Mi az ami tetszett, mi az ami nem tetszett Neked az a városban történtekből?

 

Ha végig mész a városon, akkor azt hallod, hogy itt nincs semmi és nem történik semmi … Én ezekkel a véleményekkel egyáltalán nem értek egyet! Marcaliban akár a kultúra, akár a sport területén mindenki megtalálhatja a számára érdekes eseményeket. Azt hallom mindig, hogy nincs semmi, de ugyanakkor nem látom a „reklamálókat” azokon az eseményeken ahol én megfordulok.

 

Nekem van egy vállalkozásom Balatonfenyvesen, 25 éve a nyarat ott töltöm egy vendéglő üzemeltetésével. Amikor a vendégeim kérnek, hogy ajánljak nekik programot, persze mindig Marcaliba küldöm őket. Amikor másnap ismét nálam járnak, akkor nem győzik dicsérni a városunkat, a programokat. Csodájára járnak a Fürdőnek, a város parkjainak, de a Korzónak, a Múzeumnak is! Más az amikor azok akik Marcaliban élnek és más az amikor a távolból érkezők „ítélkeznek” egy településről. Mi talán kevésbé vesszük észre értékeinket.

 

Ahogy mondtam nyaranta nem vagyok Marcaliban, de természetesen tájékozódom. Azt látom, hogy a Szabadtéri Színpad zsúfolásig megtelik, hogy van élet a Fürdőben, hogy vannak programok. Ne csapjuk be önmagunkat. Számtalan sport és kulturális program van az év minden hetében. A város méretéhez, lehetőségeihez képest nagyon jó kínálattal rendelkezik. Csak részt kell venni benne, nem csak bírálni!

 

Nem akarom megkerülni a Kórház ügyét. Nem ebben a két évben kezdődött a kórházunk „kálváriája”, csak sajnos most tetőzött. Szeretnék egy kicsit ebben az ügyben visszamenni az időben. Talán három, történést említenék.

 

Az első és megítélésem szerint az alapvető ok a Kórház jelenlegi helyzetében az volt, amikor a GYEMSZI a Kórház ágyszámát lecsökkentette, és az azzal járó finanszírozást is. Ez egyharmada volt az akkori kapacitásnak. Valljuk be ezek nem voltak kihasznált ágyak, de a velejáró forrás biztosította az alulfinanszírozottság pótlását a többi ágy esetében. Ez volt az első ok amiért kialakult a mai helyzet.

 

A második az volt, hogy a korábbi finanszírozás lehetővé tette, hogy olyan orvosokat alkalmazhatott a Kórház megbízással, vállalkozásban, akiket meg tudott fizetni azért, hogy itt dolgozzanak, rendeljenek. Így tudott működni a korház és a szakrendelő.

 

A következő „érvágás” akkor volt, amikor Kaposvár átvett bennünket. Talán sokan nem emlékeznek rá, hogy közel 8 hónapon át ott is voltunk és nem is voltunk ott. A finanszírozás hozzájuk ment, mi pedig nem kaptunk annyit, ami a működtetéshez szükséges volt. Ekkor keletkezett az a hiány amiről olyan szívesen nyilatkozik a kaposvári vezetés. De az átvétel pillanatában nem volt adóssága a marcali Kórháznak!

 

A kaposvári vezetés felülvizsgálta az orvosok szerződését, és szinte megfelezték az elérhető jövedelmüket. Ekkor mentek el a szakorvosok a rendelőkből. Ezek az orvosok vállalkozóként, piaci áron dolgoztak Marcaliban, és dolgoznak most Fonyódon, Siófokon, Nagykanizsán, Keszthelyen vagy másutt. Azzal, hogy már nem rendeltek Marcaliban, a szakrendelésből adódó központi finanszírozás is „elment” de a költségek maradtak, hiszen takarítani kell, az épületekben fűteni, világítani kell. Ez is növelte a megtermelt hiányt. Ezt is szívesen emlegetik Kaposváron, csak a kiváltó okokról nem beszélnek.

 

Az ténykérdés, hogy hiányoznak az orvosok Marcaliban. Hiába mondjuk el, hogy ez miért alakult így és ebben nincs felelőssége a Városnak, attól még nincs elegendő orvos a Kórházban.

 

Amiben van felelőssége az Önkormányzatnak abban megfelel az elvárásnak. Minden háziorvosi körzet be van töltve - nem túl sokan mondhatják ezt az országban! - és rendezett a gyermekorvosi és a fogászati ellátás. Ez utóbbi kettőben vannak gondjaink, de jelenleg is elérhető szolgáltatást biztosít a Város!

 

Én úgy látom, hogy a Kaposi Mór Kórház vezetése nem tesz meg mindent azért, hogy rendezze, megoldja az orvos hiányt. Kizárólag csak a financiális gondolkodás jellemzi a tevékenységüket, nem nézik azt, hogy mi van a számok mögött … mi van azzal a 60 ezer emberrel, akit kiszolgált a Marcali Kórház.

 

Értem én, hogy vannak szakmai állásfoglalások, például a szülészet esetében hivatkoznak arra, hogy nincs meg az 500 szülés egy évben. Én ezt nem vitatom, nem vitathatom, hiszen nyilván a számok, amiből dolgoznak valósak. Csakhogy a számok mögött emberek vannak … akik nem tudnak 60 kilométerre járni vizsgálatra, akiknél nem alakulhat ki az a bizalmi kapcsolat orvos és szülőnő között ami szükséges. Ez a szülészet az egyik legkorszerűbb volt az országban! Marcali város nagyon sokat tett azért, hogy megépüljön… nem lenne szabad bezárni, mert szükség van rá. A megoldást kell keresni! Ha lakás kell egy orvosnak, vagy olyan segítség amiben a város tehet, biztosan ígérhetem, hogy nem a képviselő-testületen fog múlni, hogy biztosítsuk.

 

A korábban készült interjúkban, több képviselő társad nyilatkozott arról, hogy mára már nem maradt más kivezető út a helyzetből, mint egy kiemelt szakrendelés, erős sürgősségi ellátással. Egyetértesz ezzel?

 

Le szeretném szögezni, hogy nem kormányzati cél, hogy a Marcali Kórház megszűnjön. Van egy speciális helyzet, ami nem példanélküli az országban. Még 8-10 hasonló helyzetben lévő kórháznak is rendezni kell a helyzetét. Azért sem lehet ez kormányzati cél, mert akkor Móring képviselő úr nem járna szinte hetente az illetékesek „nyakára” a megoldás érdekében. Elsődleges célja Neki is és nekünk városi képviselőknek is, hogy Marcali és környéke ne legyen ellátatlan.

 

Ha ennek az lesz a megoldása, hogy egy erős szakrendelés, egy sürgősségi osztály, egy 20-25 ágyas mátrix részleggel működik tovább az emeltszintű egészségügyi ellátás, és ennek a normális finanszírozását, az orvos ellátottságát biztosítani tudják, akkor vegyünk egy nagylevegőt és fogadjuk el.

 

Hogy mára ez a helyzet, az sok szerencsétlen történés összeadódásának az eredménye. A régi klasszikus városi kiskórházat már elsősorban az orvosok hiánya miatt nem tudjuk visszaállítani. Marcali Város Képviselő-testületének már legalább négy éve nincs beleszólása a Kórház dolgaiba, kérem az olvasóinkat ne rajtunk kérjenek számon olyasmit, amiben nincs döntési jogosítványunk.

 

Ha visszakapná a város a korábban elvett járó beteg ellátást, a szükséges infrastruktúrával, finanszírozással, akkor több év alatt, de talán tudnánk megoldást találni. A jelenlegi orvos hiány mellett nagyon nehéz lenne, de az említett szituációban már mi is tehetnénk a megoldás érdekében.

 

Ha működne a felvázolt szakrendelés, akkor egy kéztöréssel, egy kisebb sebészeti beavatkozásért, nem kellene Kaposvárra utazni. És természetesen minden klasszikus szakellátás működhetne, a szemésztől a bőrgyászig, a kihasználtságának megfelelő szinten. Továbbra is lehetne labor, és röntgen … ne a beteg, hanem az adat utazzon, ha szükséges.

 

Egy másik téma, ami sok éve foglalkoztatja a helyieket az a félbe maradt gyógyszálló. Lesz belőle valami?

 

Hát ez is nagyon érdekes téma. Én a történéseket a Fürdőhöz tudnám hasonlítani. Évtizedekig állandó téma volt a városban, hogy épüljön fürdő. Emlékeim szerint minden országgyűlési képviselő megígérte a választási kampányában, hogy lesz fürdő Marcaliban. Végül a két választási forduló között 2002 –ben született meg a döntés. És megépült.

 

A Gyógyszálló az magán beruházás. Marcali csak a telekkel tulajdonos társ a Kft –ben (10%) Megkezdődött az építkezés és a beruházó többségi tulajdonosa egy magánszemély elhunyt. Ezzel kezdődött a kálváriája a beruházásnak. Egy jó ideig az örökösök nem fordítottak figyelmet a beruházásra.

 

Talán két év elteltével volt egy újabb „nekibuzdulás” és további százmilliók befektetésével gyakorlatilag szerkezetkész lett az épület. Már-már azt gondoltuk, hogy sínen van a befejezés, amihez tőkét kellett bevonni, ez egy adás-vétel keretében történt volna meg. Viszont megakadt a folyamat a korábban elköltött Uniós támogatás ügye miatt. Mivel nem készült el a szálloda, a támogatás összegét, - ma már kamatokkal növelt összegét - az Unió visszakéri.

 

Tudom sok mende-monda kering a városban arról, hogy „eltűnt” a pénz. A beruházás magán beruházás, nagyságrendileg már közel 2 milliárd forint beépítésre került. A beruházást emlékeim szerint legalább két alkalommal ellenőrizte a magyar irányító hatóság és elismerte, hogy a támogatás összege beépítésre került. Ennek ellenére, pedig még Móring képviselő úr is sokat „lobbizott” azért, hogy ezt ismerjék el úgy is, hogy elállnak a követeléstől, s remélem ez sikerülni is fog.

 

Van mozgás a „torzó” körül, mert gyönyörű helyen van… van érdeklődő tudomásom szerint. Én magam remélem, hogy ahogyan a Fürdő is megépült a Gyógyszálló is befejezésre kerül. De az Önkormányzatnak csak 10% beleszólása van a Kft ügyeibe. Persze a polgármester úr, a képviselő-testület a hivatal apparátusa minden tőle telhetőt megtesz a befejezés érdekében. Nekem is bántja a szememet a „torzó”, de sajnos a lehetőségeink korlátozottak.

 

Van egy másik „torzó” is a belvárosban, a volt nőtlentiszti épülete. Erről már több cikluson keresztül minden képviselő szólt, és interpellált. De a magántulajdonba került épülettel nagyon sokáig semmit nem tudtunk kezdeni, végre idén már visszakerült a Város tulajdonába, most már a mi felelősségünk, hogy megoldást keressünk.

 

Hozzád közelálló területre terelném a beszélgetést a sportra. Több képviselő társad is említette az interjúk sorában, hogy új sportkoncepcióra volna szükség a Városban. Egyetértesz ezzel?

 

Szeretném azt leszögezni, hogy én érzem, hogy a Város mindent megtesz amit megtehet a város sportjáért. Én úgy látom, hogy jelenleg az Önkormányzat magasabb szinten nem tudja finanszírozni az egyesületeket. Az utánpótlás nevelés megítélésem szerint, köszönhetően a TAO támogatásnak rendezett. Nagyon nehéz, de szponzorokat kell keresni, a felnőtt sporthoz.

 

Amikor a Város kidolgozta a sportkoncepcióját akkor azzal a céllal tette, hogy azokat a sportágakat preferálja, amelyeknek voltak már hagyományai a városban, illetve már akkor is népszerűek voltak a Városban. Akkor a foci is magasabb osztályban volt, és a kézilabdában is egy sokkal sikeresebb időszak volt. Akkor is kevés volt a pénz, de úgy gondoltuk, hogy legalább azoknak biztosítsuk az anyagiakat akik sok nézőt vonzottak, és vitték Marcali jó hírét szerte az országba. Ekkor lett kiemelt a labdarúgás, és a kézilabda.

 

Valóban jöttek új sportágak, jöttek olyan edzők, akik megteremtették a bázisát ezeknek. Megépült az uszoda, ma már minden felső tagozatosunk, így vagy úgy de megtanult úszni. Vannak új szakágak a küzdősportokban és sorolhatnám. A kérdés az, hogy az Önkormányzat milyen szinten vegyen részt a finanszírozásban.

 

A sportban hosszútávokban szoktunk gondolkozni, hogy kell-e most változtatni a Város sportkoncepcióján az megfontolásra mindenképen érdemes, de nem szabad meggondolatlanul döntenünk.

 

Képviselő társaidtól is megkérdeztem, hogy számukra milyen beruházás, fejlesztés volna fontos a következő időszakban. Sok mindenről volt szó, gondolom, sok van köztük olyan ami számodra is fontos. De én arra kérlek, hogy olyant említs amiről még nem volt szó.

 

Természetesen számomra is fontos a munkahelyteremtés, az épületeink, óvodáink, orvosi rendelőink felújítása, és sorolhatnám, de ezekről a pályázat benyújtásakor már a magam szavazatával jeleztem az egyetértésemet.

 

A kérdésedre válaszolva én a Latinka pálya felújításának külön is örülnék, ha sikerülne. Két ütemben gondolkodunk a korszerűsítésben. És én ezt nagyon támogatnám, mert ezek a projektek az egészség megőrzését szolgálják.

 

Segítsük azokat, akik hajlandóak az egészségük érdekében tenni, akik lejárnak futni, remélhetőleg majd erősíteni. De odajárok a tanítványaimmal, mert ott van 400 méteres futókör, ha majd látja az a gyerek, hogy vannak ott más eszközök is a sportoláshoz, hogy van kivilágított futópálya, akkor majd talán úgy gondolkodik, hogy neki is jót tesz a szabadidős sport.

 

Szerencsére Marcaliban divat a sport. Nagyon sokan kihasználják az egyre terjedő kerékpárút hálózatot, de sokan járnak futni is. Örömmel látom, hogy milyen sokan járnak túrázni. Fontos, hogy nagyon sokan fociznak szabadidejükben. Ma már nem csak a Sportcsarnokban, hanem a műfüves pályán is vannak tornák. Én nagyon pártolom a szabadidős sport tevékenységet, mert az egészség megőrzésének fontos része.

 

Régi álmom, hogy épüljön egy tornaterem a Mikszáth iskolához, ma már egyre nehezebben tudjuk megoldani a testnevelés oktatást. És vannak kiemelt sportosztályaink is!

 

A végére még elmondanám, hogy abban is nagyon szeretnék egy változást, hogy kevesebb fiatal hagyja el a várost. Kevesebben menjenek külföldre. És ha már elmentek, akkor egy idő múlva jöjjenek haza és itthon nyissanak üzletet, kezdjenek vállalkozást, s itthon kamatoztassák a külföldön megszerzett tudást.

 

Köszönöm a beszélgetést!

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.