INTERJÚK
mtksz-allas

tablokep

Július elsejével Kerner Krisztinát nevezték ki a Siófoki SZC Marcali Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája igazgatójává. Ennek kapcsán kértem egy rövid beszélgetésre.

 

Ismeretségünk a kézilabdához és az egykori Városi Televízióhoz kötődik. Tatabányán születtél és a sport révén kerültél Marcaliba. Arra kérlek, foglald össze röviden pályafutásodat!

 

Tatabányáról a sport miatt már 16 évesen Budapestre kerültem. Ott érettségiztem le, majd elvégeztem a Testnevelési Egyetemet. Ezután több mint 10 évig a kézilabdázásról szólt az életem. Játszottam a Budapesti Spartacusban, Győrben, a Fradiban, és a Dunaferrben. Szerencsére a sikerek sem maradtak el, hisz többszörös Magyar Bajnoknak, Magyar Kupa győztesnek, valamint EHF és Bajnokok Ligája győztesnek vallhatom magam.

 

1999-ben éreztem úgy, hogy el kellene kezdenem felépíteni a kézilabdázás utáni életemet, és „civil” pályára lépni. Ekkor jött a képbe Marcali, ahol éppen NB-I-be jutott a csapat. Vonzónak tűnt a megkeresésük, hisz itt csak napi egy edzés volt, így a sport mellett más tevékenységre is jutott idő. Egyetlen pillanatig sem bántam meg a választásomat.

 

Rendkívül jó szellemiségű, összetartó csapatban játszhattam, emberséges, becsületes vezetőkkel. Megszerettem Marcalit. Úgy gondolom, hogy egy élhető kisváros, melyre még nem jellemző a személytelenség, a közöny. Aki keresi a lehetőségeket, az itt meg is találja.

 

2002-ben kezdtem el dolgozni testnevelő tanárként az akkori Marcali Szakképző Iskolában. Mellette évekig (az intézmény megszüntetéséig) a Marcali Városi Televíziónál láttam el szerkesztő-riporteri feladatokat. Ez utóbbi kapcsán nagyon értékes tapasztalatokra tettem szert, és sok érdekes embert ismerhettem meg.

 

Hogyan jött a gondolat, hogy igazgató legyél?

 

15 éve dolgozom a Szakiban. Ez alatt az idő alatt megtapasztaltam az iskola sikeres, és kevésbé sikeres időszakait egyaránt. Sajnos többször kerültünk nehéz helyzetbe fenntartóváltások, intézményi összevonások, vagy akár az oktatási struktúra változása miatt. Iskolánk mindig talpra tudott állni, de hírnevét alaposan megtépázták ezek a bizonytalan helyzetek.

 

Talán sportoló múltam okán is, de nehezen tűröm a legyőzöttség, a kiszolgáltatottság érzését. Ezért – lehetőségeimhez mérten – már akkor is mindig mindent megtettem az intézményünkért. Két-három éve fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy elvégzem a „Közoktatási vezető és pedagógus szakvizsga” képzést. Ekkor még csak azzal a céllal, hogy talán egyszer elém sodor az élet valamilyen lehetőséget, azt azonban nem gondoltam volna, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik.

 

Bodrogi Csabát, aki hosszú évekig volt az iskola igazgatója, felkérték, hogy legyen a Siófoki Szakképzési Centrum főigazgató-helyettese. Az ő posztját Csonka György vette át, aki két éven keresztül megbízott vezetőként dolgozott. Amikor tavasszal újra kiírták a pályázatot, éltem a lehetőséggel és megpróbáltam.

 

Öt évre neveztek ki. Mik a céljaid ez alatt az idő alatt?

 

Az első és legfontosabb, tanulólétszámunk szinten tartása, illetve folyamatos növelése, iskolánk pozitív hírnevének megerősítése. Azért lettem igazgató, mert tenni szeretnék az iskoláért. Annak idején egy virágzó intézmény voltunk, a jelenleg Marcaliban dolgozó mesteremberek, vállalkozók, munkavállalók kb. 70%-a nálunk tanult.

 

Hiszem, hogy kemény munkával és hatékony marketingtevékenységgel néhány éven belül megkezdődhet a második virágkorunk. Rendkívül sok lehetőséggel, szakmakínálattal, érettségi megszerzésével, folyamatos megújulással és humánus tanári karral várjuk jelenlegi és leendő diákjainkat.

 

Július eleje van ... nyári szünet, de gondolom, már készültök a szeptemberi iskolakezdésre. Hogy álltok, hány beiratkozó van? Milyen képzéseket indítotok? Ha valaki még jelentkezni akar, hogyan tegye meg?

 

Jelenleg 43 új tanuló jelentkezett hozzánk a következő tanévre, de a tapasztalatok alapján ez a szám a szeptemberi iskolakezdésig növekedni fog. Idén először indítjuk el a szakácsképzést, és az előzetes felmérések szerint folyamatosan nagy igény lesz erre a szakmára. Természetesen a „klasszikus” képzéseinket is folytatjuk, mint a cukrász, eladó, női szabó és gépi forgácsoló. A nyári szünetben is várjuk a jelentkezőket, minden hétfőn 8-tól 14 óráig tartunk ügyeletet.

 

Egyre kevesebb a gyerek. Nagy viták vannak az országban a középfokú képzésről. A valamikori 300 feletti tanuló létszámotok most inkább a 200 körül mozog. Érzitek a gondokat?

 

Természetesen, mint minden középiskola, mi is érezzük a gyermekek számának csökkenését. Ennek egyik oka a demográfiai mutatókban keresendő, de esetünkben a szakképzés struktúrájának változása is befolyásoló tényező. Régen nálunk gyakorlatilag 5 évfolyam volt. 9-10. osztályban előkészítő szakiskolai képzést kaptak a diákok, és arra épült rá a hároméves, tulajdonképpeni szakmunkásképzés. Most ez a két évfolyam nincs. Nyolcadik osztály után három évig vannak nálunk a tanulók, ennyi idő alatt szakmát szerezhetnek. Két évfolyam „eltűnt” az iskolából... ez 100 gyerek.

 

Ezért is vagyunk most kevesebben. Sajnos az érettségire felkészítő négyéves nappali képzésünket sem tudtuk egy ideje elindítani, ezen a jövőben változtatni szeretnénk. Új lehetőség a szakgimnáziumi képzés, ahol az érettségi megszerzése után egy év alatt szakmai végzettség is elérhető. Így jó esetben 19 éves korára szakmával és érettségivel rendelkezhet a nálunk végzett diák. De ugyanez igaz a szakközépiskolai osztályokra is, ahol a szakma megszerzése (3 év) után nappali tagozaton két év alatt érettségi vizsga tehető.

 

Ráadásul, ha jól tudom az iskolai évek alatt többtízezer forintos ösztöndíjat is kaphat, ami azért a mai világban nagy segítség egy családnak.

 

Igen, ennek komoly ösztönző ereje lehet. Jó néhány hiányszakmában indítunk osztályokat, ahol a tanulók állami ösztöndíjat kapnak, tanulmányi eredményüktől függően magasabb vagy alacsonyabb összeget. Ezenkívül a 10-11. évfolyamon a gyakorlati munkahelyükön is ösztöndíjban részesülnek, így egy jól tanuló diák akár havi 50-60 ezer forintot is hazavihet. Ezzel segíthet a családjának, ha pedig lehetősége van félrerakni, két év alatt 1 millió forintra rúghat a megtakarítása. Ez pedig komoly alap lehet a „nagybetűs életbe” való kilépéshez.

 

Így a végére. Bár nem tudom, hogy mennyire vagy a kellő információ birtokában, hiszen most kerültél az igazgatói székbe. Szó volt arról, hogy felújítják az iskolát. Mit tudsz erről?

 

Az iskola homlokzatának felújítása reményeink szerint még a nyár folyamán megkezdődhet. Az önkormányzat a nyílászárók cseréjének finanszírozásával járul hozzá a beruházáshoz, melyet ezúton is köszönünk! A továbbiakban is folyamatosan szeretnénk szépíteni, korszerűsíteni az intézményt, hisz a kulturált környezet a nevelési-oktatási folyamat minden szegmensére pozitív hatással van!

 

Köszönöm a beszélgetést! Gratulálok a kinevezésedhez! Sok sikert kívánok a munkádhoz!

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.