Skip to main content

Itthon járt a Betti

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2018. június 09. Szombat, 14:11

betti lead

Bizony manapság csak ritkán van alkalom személyesen beszélgetni Kuti Bettinával, az egyik "Fuisz lánnyal" a tanár úr csapatából. Betti nem maradt Marcaliban játékosként, hanem a Nemzeti Kézilabda Akadémiát választotta. Jól tette, hiszen sokszoros serdülő, ifi és junior válogatott, Európa-bajnoki bronzérmes és tagja volt a VB 5. helyezett csapatnak. Kétszer nyert ifi bajnokságot, kétszer junior bajnokságot, tagja volt a NEKA felnőtt NB2-es bajnokcsapatnak, és az NB1/B felnőttben pedig ezüst- és bronzérmes. NB I.-es pályafutását az MTK nál kezdte.

 

Hogy érezted magad az MTK-nál milyen volt az első NB1es bajnokság?

 

Egy teljesen más világba csöppentem idén, csak most tapasztaltam meg igazán, mekkora különbség van az NB1b-NB1 között. Sokkal hajtósabbak voltak az edzések, és bizony erőnlétben is jóval magasabb szinten mozogtak a játékosok, nem beszélve a mentalitásukról. A csapattársaim gyorsan befogadtak, sokat segítettek, amire nagy szükségem volt az elején, hogy felvegyem a tempót. Úgy érzem sikerült beilleszkednem a csapatba, nagyon sok tapasztalatot szereztem, egyáltalán nem bántam meg, hogy az MTK-hoz kerültem mind a fejlődésem, mind a csapat szempontjából, nagyon megszerettem őket, és sokat köszönhetek nekik.

 

Játszottál a Kispest NBI/b -s csapatában is. Milyen tapasztalataid voltak a kettős játékengedélyről, nem volt e sok a 3 feladat egyszerre?

 

Nagyon örültem a lehetőségnek, hisz számomra az a legfontosabb, hogy minél több időt töltsek el a pályán, és ez kezdetben az MTK-nál nem valósult meg. Kispesten viszont nagyon sokat játszottam, megszereztem a kellő meccsrutint és önbizalmat, ami szerepet játszott abban hogy egyre jobban ment a játék, és az MTK-nál is egyre többet számított rám a vezető-edző, így mindenképp hasznosnak tekintek vissza arra az időszakra.

 

Ehhez jöttek hozzá a junior válogatott meccsei, amiket NB1-es csapatokkal vívtunk. Szerencsére itt is elég sok időt tölthettem a pályán, mert a poszttársaimat nem engedték el különböző okokból, így sokszor egyedül oldottam meg a feladatot egész meccsen. Ezt különösen élveztem, de persze a 3 csapattagság kellően kimerített, volt olyan alkalom is, hogy egy héten 5 meccsem volt.

Kuti Bettina

Merre jártatok a válogatottal az elmúlt időszakban?

 

Ebben az évben Norvégiában játszottunk 2 edzőmeccset, illetve Balatonbogláron vettünk részt pár napos összetartásokon, amit mindig egy-egy meccs zárt le valamelyik női NB1-es csapat ellen. Telkiben a felnőtt B válogatottal is játszottunk edzőmeccset, illetve közös edzésünk is volt. Májusban pedig Budapesten, a junior Final Four-on sikerült megvernünk fölényesen Szlovéniát és Oroszországot. Ezeken a meccseken még jobban összeálltunk csapatként, sokat fejlődött a játékunk, ez meg is mutatkozik eredményekben, hisz idén többször sikerült győznünk, vagy jóval szorosabb meccseket tudtunk játszani élvonalbeli ellenfeleinkkel.

 

Milyen élmény volt a final four döntő helyszínén játszani?

 

Hatalmas élmény volt az a hétvége, amelyet a Papp László Sportarénában tölthettünk. A felnőttek Bajnokok Ligája meccseit élőben szurkoltuk végig, egytől-egyig mindenkinek borsózott a bőre, olyan volt a hangulat. Óriási plusz löketet adott ez mindenkinek, valamint az is, hogy sok szurkoló kint maradt a mi meccsünkön is, jó érzés volt ilyen szurkolótábor előtt játszani.

32336998 1816253621775853 8064615024607363072 n

 

Álmodik e a lány egy akkora kupa mögé odatérdelni?

 

Természetesen minden nap azért dolgozok, hogy jobb és jobb legyek, de még nagyon sok munkát kell elvégeznem, hogy ez beteljesüljön egyszer.

 

Mit gondolsz az idei junior vb-ről, mennyi esélyetek van?

 

Nagyon várjuk már a lányokkal a VB-t, nem titok, hogy érmet szeretnénk szerezni, úgy gondolom, erre meg is van az esélyünk. Idén hazai pályán, Debrecenbe küzdhetünk a trófeáért, ez még nagyobb motivációt ad a csapatnak, reméljük minél többen eljönnek szurkolni!

 

Sok sikert Neked Betti, és persze a csapatnak. Ma még nem publikus de új csapattal kezdesz ősszel az NBI -ben. Erre meg majd visszatérünk majd ha aktuális lesz!

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb