Skip to main content

Beszélgetés Gergye Petrával a Marcali Kiwanis Young Professionals Klub elnökével …

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2020. április 22. Szerda, 04:08

Gergye Petra

A veszélyhelyzeti előírások miatt a Kiwanis Női Klub által Marcaliban szervezett és a CLLD pályázat finanszírozásából megvalósítani szándékozott Kowalsky meg a Vega koncert más időpontban kerül megrendezésre. Arra kérlek, hogy az ezzel kapcsolatos információkat oszd meg velünk.

 

 

A helyi civil szervezetek részére 2018-ban Marcali Város Önkormányzata CLLD-s pályázatokat hirdetett meg. A pályázati kiírások elsősorban a város fejlesztését, illetve a városlakók mindennapjait gazdagító programok megvalósítását célozták meg. A pályázati források felhasználásáról a dr. Sütő László polgármester úr elnökletével működő Helyi Akciócsoport (HACS) döntött.

 

Klenóczkiné Bereczk Márta által vezetett Kiwanis Női Klub Marcali sikeres pályázatot nyújtott be az „Értesd meg a múltat, alakítsd a jövőt” elnevezésű helyi felhívásra. Ennek keretében egy egész napos program, úgy is mondhatnánk, hogy „Kiwanis Nap” lezárásaként a Kiss László Városi Sportcsarnokban kerül sor az ország egyik legkedveltebb zenekarának ingyenes koncertjére.

 

A zenekarral és menedzsmentjével folyamatos egyeztetésben és tárgyalásban vagyunk. Jelenleg egy szeptemberi időpontban gondolkodunk. Amint biztos, megvalósítható pontos dátumot tudunk, minden érintettet tájékoztatni fogunk. Az eddig leadott érvényes regisztrációk természetesen a későbbi időpontra is belépésre jogosítanak. Tekintettel arra, hogy a koncertet a zenekar igényeinek megfelelő helyszín adottságai miatt korlátozott nézőszám mellett tudjuk megvalósítani, amennyiben az időpont módosítás miatt felszabadulnak helyek, a regisztrációt ismét lehetővé tesszük.

 

Van egy futó rajzpályázatotok óvodásoknak, általános és középiskolai diákoknak. Május 1. -e a beadási határidő. Sokan pályáznak?

 

A Marcali Kiwanis Young Professionals Klub 2020.évi működésére és programjai megvalósítására 1 millió forint támogatást nyert a Nemzeti Eszközkezelő Alap által 2019 novemberében kiírt „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2020” elnevezésű pályázatán.

 

A jelenlegi helyzet nem teszi lehetővé, hogy 2020 tavaszán megvalósítsuk a tervezett közösségi programokat, ezért úgy döntöttünk, hogy e rendkívüli helyzetet felhasználva egy virtuális rajzpályázatot hirdetünk. Az eseményt a klub facebook oldalán, illetve a marcali portálon április 1-én tettük közzé „Mindenütt jó, de a legjobb most otthon” címmel. Az ország több pontjáról (például Budapestről) is érkeztek már szép számban olykor megható alkotások. Május 1-ig várjuk a beérkező pályamunkákat.

 

A legkreatívabb gyermekeket az otthoni aktív kikapcsolódást segítő, értékes nyereményekkel jutalmazzuk (pl. társasjátékok, könyvek, udvari játékok), melyeket a jelenlegi helyzetben futárszolgálattal juttatunk el a díjazott „ifjú művészekpalántákhoz”. A beérkezett munkákból a facebook oldalunkon egy virtuális kiállítást rendezünk, melyhez zenei alapot a Kowalsky meg a Vega zenekar kiadója eredeti, stúdióminőségben bocsátotta a rendelkezésünkre. Ezúton is nagyon szépen köszönjük a támogatásukat.

 

A Marcali Kiwanis Young Professionals Klub is pályázott a CLLD programban, és több mint 4 millió forintot nyert a városrészi művelődési házak audióvizuális és informatikai eszközeinek biztosítására. Hogy áll ez a program?

 

A Kiwanis Női Klub mellett a Marcali Kiwanis Young Professionals Klub is kihagyhatatlan lehetőségnek érezte, és a HACS-nak köszönhetően sikerrel pályázott az önkormányzat által kiírt CLLD-s pályázatokra. Klubunk „Városrész kultúrházak eszközbeszerzése” elnevezésű pályázatának keretében, közel 4,5 millió forint értékben vásárolt informatikai és szórakoztató elektronikai eszközöket a bizei, a boronkai, a gyótai és a horvátkúti városrész lakói számára.

 

Az eszközök beszerzése és a Pénzügyminisztérium felé az elszámolás megtörtént. Ezúton köszönjük Bereczk Balázs alpolgármester úrnak és az önkormányzat dolgozóinak a segítséget a megvalósításban és az adminisztrációs munkában. 2019 augusztusában a boronkai falunapon már átadásra került közel 1 millió forint értékű csomag. Amint a helyzet lehetővé teszi a többi városrész is használatba veheti a nekik szánt informatikai eszközöket.

 

Megváltozott alaposan mindenkinek az életmódja a koronavírus járvány idején. Kérdéseimet is írásban küldöm. Szőcsényben tanítasz, persze online otthonról, már több mint egy hónapja. Megszoktad?

 

Azt gondolom, hogy a helyzetet nem lehet megszokni soha, csak elfogadni. Most ez van, ehhez kell alkalmazkodni, dolgozni, túlélni. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy egy olyan intézményben tanítok, ahol a digitális oktatás nem azonnal, ad hoch jelleggel, már március 16-án, hanem pár nap múlva, a diákoknak és a pedagógusoknak is átmenetet és felkészülést adva, jól átgondolt döntéseket követően indult el.

 

Szőcsényben az elsődleges cél az, hogy a diákok ne legyenek túlterhelve, s ennek megfelelően nem a hagyományos, hanem erre az időszakra kialakított, napi maximum 5 tanítási órát tartalmazó új, digitális órarend szerint tanítunk. Fontos szempont volt a tantárgyak tömbösítése, az úgynevezett epochális oktatási rendszer bevonása, annak érdekében, hogy egy tanítási napon csupán 2-3 féle, főként az érettségi és szakmai tantárgyakra kelljen koncentrálniuk a tanulóknak.

 

Emellett, mivel egy családban több gyermek is jelenleg az online térben tanul, és osztozniuk kell az informatikai eszközökön, kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy diákok napi online rendelkezésre álló ideje sem haladja meg a 4-5 órát.

 

A Microsoft Teams egységes oktatási platformot használjuk elsősorban, de egyéni és csoportos konzultációra a kollégák és a diákok egyéni igényei szerint más felületeken is lehetőséget adunk. A tanítási technikák kiválasztásánál, az értékelésnél, a feladatok kiadásánál a megfelelő elméleti és gyakorlati tudás elsajátítása érdekében a hagyományos módszerekkel szemben előtérbe helyezzük a diákok munkáltatására és problémamegoldó képességeire építő módszereket (pl. projektmódszer, kutatómunka, komplex feladatmegoldás). Mára úgy érzem, hogy minden diáknak sikerült bekapcsolódnia és áttérnie a digitális oktatásra, de a személyes kapcsolat hiányát sajnos nem tudjuk pótolni.

 

A napokban mondhatjuk bejárta a magyar online sajtót az a zenés-táncos videó amin üzennek a Széchenyi Zsigmond iskola tanárai a gyerekeknek. Kinek az ötlete volt, hogy sikerült ilyen profi módon összevágni a klipet? Amúgy meg gratulálok a közel 12 ezer nézőhöz! :)

 

Nagyon szépen köszönjük! El sem tudom mondani mennyire hálásak vagyunk a rengeteg pozitív visszajelzésért, dicséretért, olykor megható szavakért. Nagyon örülünk, hogy üzenetünk nemcsak eljutott, hanem érzelmileg is hatott az emberekre, és nem utolsó sorban a diákjainkra, akik nagyra értékelik kedves és bevállalós akciónkat. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a tökéletes, professzionális vágásmunkáért egyik kollégánk fiának, Szecsődi Richárdnak, az Irie Maffia zenekarnak a zene felhasználásának engedélyezéséért és támogatásukért, illetve minden média felületnek és internetes oldalnak, akik segítették, hogy virtuális flashmobunk ennyi emberhez eljusson.

 

A videó gondolata, képi világa, felépítése már évekkel ezelőtt bár kicsit más köntösben, de megfogalmazódott bennem. Ez a rendkívüli helyzet, a szőcsényi iskola szellemisége és rugalmas iskolavezetése, az összetartó és vidám tantestület, a kollégáimhoz és diákjaimhoz fűződő jó kapcsolatom adták az ihletet a karanténvideó megvalósításához. Minden szerénység nélkül mondhatom, hogy ilyen remek kollektívával a megvalósítás a virtuális téren keresztül már zökkenőmentesen ment. Egymást lelkesítettük, motiváltuk. Bizonyára minden iskola és tanári kar hozzánk hasonlóan érzi a diákjai és a személyes találkozások hiányát. Mi, szőcsényi tanárok fontosnak tartottuk ezt kifejezni, tanítványaink tudtára adni, és a karanténvideó erre kiváló lehetőséget kínált.

 

Köszönetet szeretnék mondani a kollégáimnak Antics Józsefnek, Anticsné Pápai Évának, Kisgyura Brigittának, Kőhalmi Anitának, Lukács Andreának, Puska Anitának, Soós Andrásné Krisztinának, Varga Viktóriának és Tóth Krisztina igazgató asszonynak a videó elkészítésében nyújtott munkájukért, és azért a sok szeretetért és elfogadásért, amit kezdettől fogva, mióta az iskolába kerültem az irányomba tanúsítanak. Nekik is köszönhető, hogy lassan 5 éve, mióta a fővárosból visszaköltöztem a szülővárosomba, Marcaliba, több évi útkeresés után, most végre azt érzem, hogy jó helyen vagyok!

 

Köszönöm a beszélgetést!

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb